Látva a könyvek (I.,II.,III.) hosszát, világuk komplexitását nehéz elhinni, hogy mindezt lehetséges értékelhető módon filmre vinni. Nem kis feladat, az biztos, és nyilván elkerülhetetlenek a hibák, de mégis, amit Peter Jackson a trilógiával csinált, azt rajongóként csak imádni tudom. Lássuk rögtön az első részt, mely (a többihez hasonlóan) könyvváltozata címét viseli: A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége.
A történetet nem mesélem el újra, remélem, mostanra mindenkinek van róla fogalma. Inkább nézzük azokat a pontokat, ahol a forgatókönyv eltér az eredetitől. Mert az ugye egyértelmű, hogy számtalan dolgot meg kell változtatni egy adaptáció során – a trükk az, hogy eltaláljuk, mit kell kihagyni, és mit hogyan érdemes módosítani. A gyűrű szövetsége fő történetszála maradt az eredeti. Frodó (Elijah Wood) elindul a Megyéből, Völgyzugolyban megalakul a Szövetség, Amon Hennél pedig felbomlik. Az első gondot a kiegészítő- és háttértörténetek adják – ezeket a könyvben Gandalf (Ian Mckellen), vagy a narrátor meséli el. Nyilván filmben nem működik az ilyesmi. Helyette montázsokat kapunk például Szauron legyőzéséről és a Gyűrű történetéről – ezek kiválóan működnek. Jó ötlet volt továbbá az is, hogy a hobbitokról szóló részt Bilbó (Ian Holm) írja a könyvébe, ami mégis egyfajta narráció – ez a rendezői változatban található, én minden film esetében ajánlom, ezt nézzétek és ne a vágottat.
A karakterek már jóval nagyobb változásokon mennek keresztül. Első körben a számuk jócskán megcsappan a könyvhöz képest – ez érthető, hiszen sokan csak egyszer tűnnek fel és később nincs szerepük, csupán a világot szélesítik. Így kap például Arwen (Liv Tyler) sokkal több szerepet a filmben, ezáltal összetettebb szereplővé válik. Ráadásul a függelékben leírtak is felhasználásra kerülnek (ugye, hogy érdemes elolvasni), így kapcsolata Aragornnal (Viggo Mortensen) megjelenik a filmvásznon, és elég központi szerepet kap. Apropó Aragorn, aki szintén más karaktert kapott. A filmben ő a jellegzetes, vívódó hős, akinek folyton kételyei vannak önmagával és sorsával kapcsolatban. A könyvben ez egyáltalán nem jellemző, és kérdéses, hogy szükséges volt-e ilyen sztereotip ábrázolást választani.
A kisebb-nagyobb változtatások ellenére a karakterek működnek, és akár a könyvvel együtt nézve, akár anélkül, érthetőek és szerethetőek. Arról nem beszélve, mennyire jó a casting! Elijah Woodnál jobb Frodót el sem tudok képzelni, de a többi hobbit is tökéletes. Ian McKellen és Cristopher Lee természetesen nem hazudtolják meg a hírnevüket, párharcuk különösen látványos. Amit Andy Serkis csinál Gollamként, azt itt még nem látjuk igazán, de a következő részekben le fog esni tőle az állunk. És hadd emeljem ki egyik személyes kedvencemet, Galadrielt, akinek Cate Blanchett tökéletesen elkapta a fenséges, de tekintélyt parancsoló, sőt, ijesztő mivoltát.
És a látvány! A látvány az, amiben ez a film igazán nagyot alkot. Tudni kell, hogy Tolkien imádta a természetet – nem véletlen a sok tájleírás, az erdők és hegyek központi szerepe. Középfölde hatalmas világának bemutatásához Új-Zéland fantasztikus helyszín volt. Lélegzetelállító képeket vettek föl a tájról, de nem álltak meg ennyinél. Alan Lee (akinek a munkáiból láthattatok párat a könyvekről szóló cikkekben) illusztrációit alapul véve az épületek, a ruhák és a felszerelések mind nagyon közel állnak a könyv világához, meglátszik rajtuk a befektetett munka aprólékossága. Annak ellenére, hogy egy több mint tíz éves filmről beszélünk, nem igazán látszik a technika elavultsága, ugyanis amit lehetett, maszkmesterekkel és nem CGI-vel oldottak meg. És azok után, ahogy például az orkok kinéznek, szerintem senki sem sajnálhatja a legjobb sminkért járó Oscart A gyűrű szövetségétől.
Ahogy nem vitatható a legjobb zenéért járó Oscar-díj sem Howard Shorenak. A zene rengeteget tesz hozzá a filmhez, elképezető gyönyörű és emellett nagyon plasztikus is. Gondot jelenthetne, hogy a különböző népek részletes bemutatására nincs lehetőség egy filmben, ezt viszont A gyűrű szövetsége valami zseniálisan oldja meg – a látvány és a zene kombinációja egyszerűen mindent elmond, amit tudnunk kell. A hobbitok könnyed, végtelenül kedves dallama az egyik nagy kedvencem. Az sem akármi, ami a másik oldalon van – a lidércek megjelenése a filmen abszolút hidegrázós. Mind a külsejük, mind a hangjuk nagyon el van találva. A Gyűrű suttogásáról és Szauron itt-ott bevillanó szeméről már nem is beszélve.
Összességében kiváló filmnek tartom A gyűrű szövetségét. Nagyot alkot, mint adaptáció, de önálló filmként sem kevés az érdeme. A kritikákkal ellentétben nem tartom hosszúnak, még a rendezői változatot sem. Így is kimaradtak részek (például a Bombadil Tomás kaland), amit szívesen megnéztem volna filmen, de szerintem Peter Jackson jól alkotta újra a történet egységét és ügyes változtatásokat eszközölt. A gyűrű szövetsége kétség kívül alapmű – a könyv elolvasása után sem fogunk csalódni benne!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback