Mese a Disney-reneszánsz kezdetének idejéről, ami ha nem is egészen azt a színvonalat hozza, mint a nagy stúdió művei, azért klasszikust alkotott. Figyelmeztetés: gyermekkori kedvenc, úgyhogy mindenki csak saját felelősségére, felkészülve a szeretetteljes ömlengésre kattintson a „tovább” gombra.
Két uralkodó, Vilmos király és Uberta királyné elhatározza, hogy királyságaikat majd gyermekeik, Odette és Derek házasságával egyesítik. Hogy mégse legyen olyan kényszerházasság-szaga a dolognak, a két királyi csemetét minden évben együtt nyaraltatják, hogy hátha majd időközben egymásba szeretnek. A terv először megbukni látszik, mert Odette és Derek ott szívatja a másikat, ahol éri, ám ekkor bekövetkezik a fordulat, és a frissen a felnőttkorba lépett két fiatal, miután egy év távollét után megpillantja a másikat, első látásra egymásba szeret – de annyira, hogy Derek kijelenti, rögtön jöhet is az esküvő. Ám Odette rögtön lelohasztja a lelkesedését: megkérdezi tőle, miért szereti, miért akarja elvenni, és mikor Derek azt feleli, hogy azért, mert szép, a lány kijelenti, hogy köszöni a bókot, de ennyi alapján nem hajlandó férjhez menni, és még aznap este hazaindul az apjával.
Útközben azonban hintójukat támadás éri: Rothbart, a gonosz varázsló csap le rájuk, aki egyszer már megpróbálta megszerezni Vilmos trónját, ám kudarcot vallott. Most viszont halálosan megsebesíti a királyt, a hercegnőt pedig elrabolja, és átkot szór rá: Odette ezentúl nappal hattyú alakban kénytelen élni, éjszaka azonban újra emberré változik. A varázst csak kétféleképpen lehet megtörni: vagy Rothbart veszi le róla abban az esetben, ha Odette beleegyezik, hogy feleségül megy hozzá – aminek nyomán Rothbart lenne a törvényes király –, vagy az igaz szerelem által. Mindeközben Derek is tudomást szerez a támadásról, de annak helyszínén már csak a haldokló királyt találja, akinek szavaiból kiveszi, hogy Odette még életben, és ezért esküt tesz, hogy megtalálja kedvesét, vagy ha nem, akkor legalább bosszút áll érte.
Igen, sokszor feldolgozott sztori. Igen, kicsit nyálas. De érdekel-e ez egy csöppet is? Francokat! Mert ez a mese tündéri, imádnivaló, vicces, és úgy alles zusammen remek. Persze megvan a tipikus Disney-keret: van herceg meg hercegnő, vannak beszélő comic-relief állatok (Jean-Bob, az öntelt béka, aki meg van róla győződve, hogy ő egy megátkozott herceg; Uzsgyi, a lelkiismeretes ám kicsit lassú teknősbéka; valamint Fesztáv, a katonás madár, aki csatasorba rendezi hőseinket), rosszfiú, és sok-sok fülbemászó dal.
Más dolgokban viszont talán még túl is lép a Disney-mesén: kezdjük ott, hogy jelen esetben a románc egészen realisztikus. Úgy értem, hogy nem az van, mint sok helyen, hogy a csaj kap egy csókot (lásd: Hófehérke, Csipkerózsika), táncol egy sort (Hamupipőke), éppen csak megpillantja a pasit (A kis hableány), vagy netalántán kvázi el is raboltatik általa (A szépség a szörnyeteg, mondjuk a Stockholm-szindrómában van ráció), hanem itt a két főszereplő gyakorlatilag születése óta ismeri egymást, együtt nőnek fel, aztán van egy bumm, és rájönnek, hogy amit éreznek, az tulajdonképpen szerelem. Ettől függetlenül még nyálasan van ábrázolva? Igen. Érdekel? Nem.
Meg aztán az sem elhanyagolható, hogy végre van egy film, ami azt üzeni, hogy köszi, hogy szépnek gondolsz, de ez kevés, másért is szeress, vagyis a szépség nem minden, akkor sem, ha a főszereplőnk jelképesen és ténylegesen is az a hattyú, aki anno rút kiskacsa volt. Ezzel állítanám amúgy párhuzamba Dereket, akivel igazából nem az a probléma, hogy csak a szépségéért szereti Odette-et, hanem az, hogy egyéb indokait – egészen a film végéig – képtelen kommunikálni, ami, szerintem, ismét egy gyönyörű mozzanata a filmnek.
És akkor Odette – tény, hogy gyakorlatilag minden motivációja abban merül ki, hogy visszajusson szerelméhez (valahogy a bosszú utáni vágyat azért hiányolom belőle), de ezt legalább teszi ezt egyszerre bájosan és belevalóan. Ugyanis Odette gondolkozik, tervet eszel ki és cselekszik. Nem várja meg, hogy megmentsék, hanem a herceg elé siet. Tehát lehet, hogy karakterének központi mozgatórugója a szerelem, de legalább nem Bella-módra passzív-agresszívan cselekszik, hanem van benne annyi kurázsi, hogy fogva tartója ellen forduljon.
A dalok a másik nagy kedvenceim a filmben. Mindegyik nagyon fülbemászó, a legtöbbjük nagyon szellemes és vicces (például mikor Derek a zenészeken gyakorolja a vadászatot, amit érdemes angolul is megnézni, mert van benne pár lefordíthatatlan szóvicc), amiket egy kifejezetten érzelmes duett egyensúlyoz. Amúgy fun fact: ezt a duetett, a Far Longer Than Forevert 1995-ben jelölték Golden Globe-ra, amit végül az Oroszlánkirály Can You Feel the Love Tonightja vitt – a vicc az egészben, hogy mindkét dal magyar verziójában a férfi szólamot Stohl András énekli.
A történetvezetés szép, egyenletes, nem kapkodó. A képi világ elég színes, a szövegkönyv pedig elég szellemes ahhoz, hogy a kisebbeket is lekösse, a finom kis nüanszok, érdekes karakterek (no, meg minden egyéb, amit már említettem) kellemes szórakozást kínál a nagyobbaknak is. Ugyan a grafika nem olyan szép, mint egy Disney-film esetében, de azért szép.
Szóval ajánlom mindenkinek – és nem csak azért, mert nekem gyermekkori #1 és befigyel a nosztalgia, hanem azért, mert tényleg jó, tényleg szép, tényleg vicces.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback