G. I. Joe: A kobra árnyéka (2009)

Tudom, hogy a nagysikerű rajzfilmsorozat élőszereplős verziója nem sikerült valami fényesre, valamint a fogadtatása is elég visszás volt, ám bennem mégis kellemes kis emléket hagyott a produkció, számtalan hibája ellenére is.

Duke (Channing Tatum) és Kioldó (Marlon Wayans) katonaként arra esküdtek fel, hogy a hazájukat szolgálják, és ennek megfelelően ők ketten mindent megtettek, hogy a NATO-nak készített újszerű robbanófejeket megvédjék. Ám kudarcot vallottak amihez az is hozzájárult, hogy Duke a támadók vezetőjében, a Bárónőben felismerte volt mennyasszonyát. Duke és Kioldó a támadás után egy titkos bázisra érkeznek, amit Hawk tábornok (Dennis Quad) felügyel, aki a G. I. Joe nevű nemzetközi katonai szervezet egyik vezetője. A két barát csatlakozni kíván hozzájuk, de ehhez előbb egy sor kihíváson és teszten kell átverekedniük magukat, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak a legjobbak közül. Mindezalatt a Bárónő, és a hírhedt fegyverkereskedő, Destro (Christopher Eccleston) egy olyan nagyszabású akciót terveznek, aminek a végeredménye a teljes uralom a világ felett – legalábbis addig, míg a Joe-k, és a hozzájuk frissen csatlakozott Duke és Kioldó az útjukat nem állják.

Bár a mozi akciófilmként hirdeti magát, ennek a titulusnak csak félig tud megfelelni, ugyanis Kioldót játszó Marlon Wayans annyit poénkodik a filmben, hogy a végére egy rossz vígjátékot kreál belőle. A humora erőltetett, sokszor alpári és gusztustalan, de leginkább sok. Ráadásul elveszi a helyet az olyan, valóban fontos lélektani elemektől, mint a Bárónő jelleme, Destro motivációja, vagy az egész mögött megbúvó titokzatos Kobra parancsnok személyes drámája. Gyakorlatilag a film hibáinak nagy részéért Wayans stílusa és humora a felelős, ami azért is kár, mert ha egy kicsit lejjebb vettek volna belőle, akkor akár még működhetett is volna. Tipikus eset, amikor a kevesebb több lett volna.

Azt azért el kell ismerni, hogy az akció és a látvány nagyon a helyén van. A lövöldözések iszonyú feszes tempót diktálnak, mégis követhetőek és egyáltalán nem zavaróan gyorsak. A lassításokkal már más a tészta, ugyanis sok helyen indokolatlanul is alkalmazzák a készítők a filmben, így újra abba a hibába estek, mint a humornál: sok!

Duke jellemfejlődésére nagyobb hangsúlyt tettek, ám azt meg a színész, Channing Tatum nem tudta hitelesen eljátszani (vagy még akkor nem volt annyi rutinja, mert a film folytatásában egész jól ment neki). Ugyanakkor a mellékszereplőkre kevés hangsúly jutott, ám mégis ők tettek a legtöbbet hozzá a történethez, mert azok a cameózó színészek, akik felbukkantak több mosolyt csaltak az arcomra, mint a poénok összessége.

De ami igazán eladta a történetet, az a ninják, vagyis Kígyószem (Ray Park) és Viharárny (Byung-hun Lee) viszonyrendszere – ami persze a rajzfilmsorozatban jobban kifejtettek. A testvérpár olyan szinten gyűlöli egymást, és annyira a másik halálát akarják, hogy ez határozza meg jellemüket, vagyis egy pontig, mikor ők maguk is rádöbbennek erre, ám ekkor már nem tudnak változtatni a dolgokon. Mindig is kettejükért lelkesedtem, de leginkább Viharárnyt zártam a szívembe – igen, megint a sötét oldal, ki gondolná?

Ha az ember képes túllépni Wayans béna humorán, és a szinte már vázlatos jellemeken, akkor kellemes, nosztalgikus érzés törhet rá a film megtekintése során – tudom, nem könnyű a hibákon túllépni, de megéri, mert a 2013-ra elkészült (sokkal jobb minőségű) folytatáshoz, a Megtorláshoz ez adja az alapot.

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!