Oldal kiválasztása

Számomra a szezon leginkább várt sorozata a Constantine volt, és bár a pilot még nem fogott meg magának teljesen, a mostani epizód elérte nálam, hogy totál belezúgjak a történetbe, a szereplőkbe, és úgy az egész világba, amit teremtett.

constantine.s01.e02.2

John úgy döntö, hogy felhasználja Liv vérpettyes térképét, és beleveti magát a munkába. Útja ezúttal Pennsylvaniába, Heddwich kicsi bányavárosába viszi, ahol egy férfi rejtélyes körülmények között meghalt a saját fürdőkádjában (értsd: felgyulladt), és a bányában is különös omlások történtek az utóbbi időkben. Constantine egy igen furcsa nyomozásba kezd a bányában, ahol egy még szokatlanabb  – vagyis, számára annyira nem, de nekünk földi halandóknak, igen – lényt talál, és ahhoz, hogy megállítsa, fel kell göngyölítenie, hogy kinek van oka rá, hogy szenvedést hozzon az itt élőkre.

Közben John összefut egy különös lánnyal, Zeddel, aki már hosszú ideje Johnt látja álmaiban, és ezeket az álmokat, minden démoni kísérőjével együtt meg is rajzolja. John eleinte nem hiszi el neki, hogy a sors akarta a találkozásukat, ám idővel ő is rádöbben, hogy van valami Zedben, ami a segítségére lehet a mostani ügyben. Ugyanakkor felrémlik Johnban minden korábbi emlék is, így a lehető legtávolabb akarja tudni magától a lányt.

constantine.s01.e02.3

Már a pilotban egy igen humoros, ijesztő, és logikus képet vázoltak fel a sorozatról, de ott az egyensúly még nem volt teljesen tiszta, ám más a második epizódra sikerült megoldani, hogy minden a helyén legyen. John úgy volt vicces, hogy közben komoly maradt, úgy volt bátor, hogy közben félt és Zeddel úgy flörtöltek, hogy közben egyik sem akart romantikus kapcsolatot a másikkal.

Igen, a sorozat egyik nagy erőssége a friss és üde humora, ami olykor csak képileg van jelen, nem pedig verbálisan, mégis néhol komolyan felnevettem – különösen John és a csirkés kaja jelenet tetszett. A karakterben tényleg egy nagy pozitívum, hogy bár sokszor kell bátornak lennie, azért érződik az is, bizony ő is fél: a templomos jelentnél ő is megijedt, és azért is hagyta abba azt, amit éppen csinált. Hatalmas piros pont jár Matt Ryannek azért a jelenetért.

constantine.s01.e02.1

Zed, mint az újdonsült női karakter, azonnal belopta magát a szívembe. Tetszett a közte és John között működő kémia, azok az apró megmozdulások, amik úgy hatottak, mintha akarnának a másiktól valamit romantikus szinten, pedig valójában nem – és ezek az apró megmozdulások nagyon jól árnyalták mindkét karaktert. Zed, mint egy különleges adottsággal bíró nő, talán segítségére lehet Johnnak, aki azonban megpróbálja ellökni, bár a lányt nem egyszerű – ennek a nehézségével John is megismerkedik, és mindkettejüknek meg van az okuk és logikus motivációjuk is.

constantine.s01.e02.4

Szóval igen, a Constantine nem véletlenül lett a kedvenc újoncom, és ha csak nem ront el valamit nagyon-nagyon – erre elég kevés esélyt látok, de hát az ördög nem alszik (igaz, John?) –, akkor ez nem fog változni.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.