Csak úgy beülni egy mozifilmre, bármiféle előzetes ismeret nélkül veszélyes játszma, én mégis bevállaltam. Ritkán csinálok ilyesmit, de eddig mindig sikerült pont egy jó művet kiválasztanom – mindezt tudatlanul. Ez alól az egy hete debütált dráma, A Bíró sem kivétel: hosszú – de még mennyire –, ráadásul a téma sem éppen könnyen emészthető, ennek ellenére minden egyes percét megérte látni.
A történet egy neves chicagoi bíróról, Hank Palmerről (Robert Downey Jr.) szól, akinek mindene megvan: szakmájában kimagaslóan teljesít, ebből kifolyólag tehetős, amikor nagy ritkán hazamegy, akkor pedig egy modell alkatú feleség (Sarah Lancaster) és egy rendkívül aranyos kislány (Emma Tremblay) várja otthon. A látszat, mint tudjuk, általában csal – Hank házassága ugyanis romokban áll, mivel alig van otthon, ezért kislányával sem ápol olyan szoros kapcsolatot, ráadásul egy tárgyalás kellős közepén kapja a hírt, miszerint édesanyja elhunyt. Hank ezek után bizonytalan időre szabadságolja magát, és hazalátogat Carlinville-be, abba az indianai kisvárosba, ahol született – és ahol egyik családtagja sem látja szívesen. Hank ugyanis édesapjával, a szintén bíróként dolgozó Joseph-el (Robert Duvall) sosem voltak jó viszonyban, valamint, egy szerencsétlen baleset óta bátyjával, Glennel (Vincent D’Onofrio) sem jön ki túl fényesen. Hank tehát ilyen kellemetlen közegben vészeli át édesanyja temetését, ám az esemény után korántsem lélegezhet fel, mivel pár nap elteltével édesapját azzal vádolják, hogy halálra gázolt egy biciklist. Ugyan a két férfi gyakorlatilag utálja egymást, Hank végig hisz apja ártatlanságában, és ezt kész bebizonyítani a bíróságon is – célja elérése érdekében tehát ő lesz a legidősebb Palmer ügyvédje.
Az imént adott kis összefoglalómból úgy tűnhet, hogy egy könnyed, mégis ütős jogi krimivel állunk szemben – hát, ebből csak az „ütős” rész igaz. Ez a sztori tele van olyan motívumokkal és konfliktusokkal, amiket már ezerszer láthattunk máshol, de ezeregyedszerre is hidegzuhanyként ér bennünket. A történet gerincét az apa-fiú válság adja, amit az írók, David Dobkin és Nick Schenk nagyon szépen átadtak: van egy igencsak elfogult papa, aki agyon ajnározza az egyik gyereket (történetünk szerint Glent), a másikról (Hankről) viszont tudomást sem vesz, még azután sem, hogy a család fekete bárányából sikeres és felelősségteljes felnőtt lett. Természetesen a kirekesztett sarj eleinte úgy tesz, mintha őt ez nem érdekelné, de ahogy telik-múlik az idő, úgy törnek felszínre az érzelmek mindkét oldalon. A végeredmény egy szívfacsaró családi dráma, amiben az apa és a fiú is hatalmas jellemváltozáson megy keresztül, és újra egymásra találnak – ez a momentum A Bíróban is katartikus volt, bár részemről csak Hank karakterét illeti a dicséret, mivel a papa határtalan makacssága a végére már nagyon felvitte a vérnyomásomat.
Ha már így szóba került, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem a cselekmény és az egyes jellemek, akkor essen pár szó a szereplőgárdáról. Robert Downey Jr-ről eddig is tudtuk, hogy remek színész – az igazat megvallva miatta ültem be a filmre –, de amit ebben a drámában nyújtott, az valami fenomenális volt. Szabályosan megfájdította a szívemet több jelenetben is, és ezzel (meg természetesen a korábbi alakításai miatt is) felkerült az „Emberek, akik megérdemlik az Oscar-díjat”-listámra. Robert Duvall is tud valamit, ha ennyire képes volt megutáltatni velem a neki osztott karaktert. Na, jó, nem utáltam, csak rettenetesen idegesített, de nem azért, mert pocsékul lett megírva, hanem azért, mert túl jól prezentálta azt a típusú embert, akit a hátam közepére sem kívánok. Akit még mindenképp meg kell említenem, az Billy Bob Thornton, aki az elhunyt biciklist képviselő ügyvédet alakította – és akitől kirázott a hideg. Ő az a furkálódó pojáca típusú karakter, aki a legnagyobb önbizalommal és pókerarccal közli, hogy porig fog alázni, mellesleg a leggázabb szituációban is idegesítően higgadt tud maradni. Tessék, máris feláll az összes szőr a hátamon!
Egy szó mint száz: aki szereti az ügyvédesdit, de nem riad vissza egy kis szívfacsarástól, illetve aki nem csak Tony Starkként vagy Sherlock Holmesként akarja ismerni Robert Downey Jr-t, annak üzenem, hogy irány a legközelebbi mozi, és házi feladat megnézni A Bírót – nem fog csalódást okozni, becsszó!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback