Ezzel a sorozattal kapcsolatban sajnos lassan már csak úgy tudom ismételgetni magam, mint egy rossz lemez: az írók remek ötleteket sorakoztatnak fel, csak éppen nem tudják rendesen kezelni őket.

Katolikusok megtámadnak egy protestáns istentiszteletet – amin Lord Castleroy is részt vesz –, felgyújtják a csűrt, ahol tartották, és megölnek egy hívet – akiről később kiderül, hogy nem más, mint Condé unokaöccse. Francis, Bash és Leith nyomozni kezd az ügyben, és feltett szándékuk elítélni a katolikus bűnösöket, csakhogy Narcisse azok mellé áll, és azzal érvel, hogy tettük jogos volt, hiszen előtte Condé unokaöccse is rátámadt és súlyosan megsebesített egy katolikus fiút. Francist továbbra is kísérti apja a dadába bújt szelleme, ám a történet ezen szála meglepő fordulatot vesz ebben a részben. Greer Castleroyjal közös esküvőjére készül, de annak híre, hogy vőlegénye titokban protestáns, kissé megingatja elhatározásában, hogy hozzámenjen. Kenna elkoboz egy szextörténettel teli naplót két szolgálólánytól, amit egy meg nem nevezett udvari hölgy írt hódításairól. A naplóban egy nagyszerű szeretőről olvas, akinek pillangó alakú anyajegy van az alkarján, és elhatározza, hogy Lola kedvéért felkutatja a férfit.

A fő probléma az epizódban a katolikusok és a protestánsok közti feszültség, ami egyrészt alapból egy remek téma, hiszen ez tényleg elég nagy problémát okozott akkoriban, másrészt pedig egészen ügyesen sikerült is az egyes karakterek személyes problémáit beépíteni a történet fő szálába – értem ezalatt például Castleroy titkát és Condé személyes érintettségét. Másfelől viszont… Hát igen, itt jön be az, hogy megint elsiették a dolgokat. A konfliktus, bár önmagában érdekes, felvázolása elég felületes – volt olyan rész a nyomozásban, ami fontos lett (lehetett) volna, ám egyszerűen átugrottuk. Megint az jön itt be, ha egy az egyben ennek a szállnak szentelik az epizódot (ami amúgy igencsak rövidre sikerült: alig harminckilenc perc, és ebben benne van egy új montázzsal készült intro, és az „eddig történt”-szegmens is), és mindent szépen kifejtenek, akkor nagyot üthetett volna az egész.

A naplós-szálat eléggé tölteléknek éreztem, de megértem, miért kellett – kicsit lazítani kell a tempón, és néha vidámabb dolgoknak is történnie kell. Valamint azért még jár a dicséret az íróknak, amit ezzel a szállal behoztak – bár azt szeretném jelezni, hogy azért ki lehetett találni, hogy ki lesz az anyajegyes férfi (valamint azt is, hogy az az anyajegy, amit mutattak, nem „kicsi”). Catherine reakciója tetszett is, meg nem is – egyrészt nagyon szórakoztató volt, másrészt viszont ebben a részben alapból ripacskodásnak éreztem a viselkedését, főleg ahhoz képest, amit eddig láttunk tőle. Illetve még valami… Most muszáj volt behozni ezt a mini leszbikus vonalat? Én mindig azt mondom, hogy nincs probléma a homoszexualitás ábrázolásával, egészen addig, amíg az indokolt – ám most egyáltalán nem volt indokolt, és ezért szúrta is a szememet.

Greer és Castleroy párosa egyre jobban tetszik, az pedig, ahogy megnyíltak egymás előtt, különösképpen megérintett. Bár azt azért szeretném tisztázni, hogy az ok, amiért Castleroy protestáns lett, nekem kicsit sántít. Akkoriban, legjobb tudomásom szerint, az emberek pontosan azért lettek protestánsok, amit Condé is mondott: mert nem tetszett nekik az, amit Róma művelt. Nem azért, mert valami támogatást kerestek egy szerettük elvesztése után – arra maga a vallásosság is elég eszerint a felfogás szerint.

A csavar, amit behoztak a dadás történetszálban rettenetesen tetszett – igen, ezt nevezem én fordulatnak! Annyi biztos, hogy ez sok mindent befolyásolni fog a jövőben. Narcisse karaktere epizódról epizódra jobb – a múlt héten mint embert láthattuk, most pedig azt sikerült bebizonyítania, hogy miért is tökéletes gonosztevő. Érte mindenképpen jár a dicséret az íróknak. A szökőkutas jelenet is nagyon tetszett – régen volt már a sorozatban ilyen jó kis feelgood-szcéna.

És akkor végül pár apróság, ami csak egy egész kicsit csípte a szememet: csak nekem tűnik kicsit hihetetlennek, hogy Condénak ekkora – szinte már felnőtt – unokaöccse legyen? Meg aztán ott voltak Castleroy gyerekei: négy, amúgy nagyon aranyos gyerek, akik viszont nagyjából egyidősnek tűntek – azért örültem volna valami „skálának”, tekintve, hogy a nővérük, aki még az első részben halt meg, már a felnőttkor küszöbén állt. És akkor végül az esküvő, valamint minden nagyobb ünnepség, amit mostanában a sorozatban láthattunk: miért tartják ezeket a kastélyban (miért nem egy templomban?), és miért áll mindig mindenki? Nem futja padokra, székekre? Legalább a királyi párnak adhattak volna valami trón-szerűt, mert szerintem az, hogy ott kellett állniuk az alattvalóik közt, kicsit derogálhatott nekik.

Szóval… Még mindig vannak itt jó szálak, jó ötletek, csak a kidolgozással vannak problémák. Viszont – jaj, de ki fogok kapni ezért! –, ha ezt így folytatja a sorozat, akkor én nem biztos, hogy megszavaznék neki egy harmadik évadot.

Szerző

Orlissa

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Korábbi cikkek

• Családi film2023-02-02Asterix és Obelix: A középső birodalom
• Esemény2021-10-30Vigyázz, kész… regény!
• Film2021-08-05Ismerős vizeken — Dzsungeltúra
• Film2021-07-14Nem jó, de legalább bájos—Szerelmek, esküvők, és egyéb katasztrófák