Nem vagyok egy nagy gamer – azon játékok halmaza, amivel valaha életemben komolyabban játszottam, gyakorlatilag kimerül pár Harry Potter-feldolgozásban (amiből egyet sikerült végigcsinálnom), a Heroes III-ban, a Zoo Tycoonban, és természetesen a Sims 2-ben. Ám mikor felröppent ennek a játéknak a híre, már biztos voltam benne, hogy ki akarom próbálni.
A játék a sorozat második és harmadik évada között játszódik, története pedig nem túl komplikált: egyik este, ahogy hazafelé tart a Légidomár szigetre, Korrát megtámadja egy csapat chi-blokkolóval megtámogatott, elég para öreg pasas, Hundun (és hogy mennyire para is valójában, csak az utolsó pályán derül ki), aki blokkolja Korra idomítási képességeit – permanensen. Innentől kezdve az Avatár egyrészt ezt a Hundunt keresi, másrészt pedig, a szellem alakban megjelenő Jinora segítségével, szépen sorban, elemenként feloldja képességeit, miközben Egyenlőségiek, mechatankok, a triádok tagjai és szellemek támadnak rá.
Maga a játékmenet sem túl bonyolult, és nem is túl nehéz – ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy még nekem is sikerült első nekifutásra végigcsinálnom, igaz, becslésem szerint ez nekem tovább tartott, mint az a négy-hat óra, amennyi idő a Wikipedia szerint a játék kipörgetéséhez kell. Egy röpke bevezető után, ahol megvadult szellemeken tanulhatjuk meg, hogyan is kell irányítani az elemeket, nyolc „fejezet” következik, aminek keretein belül végigrohanunk Köztársaság Városon, a Légidomár szigeten, a Déli Sarkon és a szellemvilágon, miközben minden második sarkon különféle ellenségek támadnak ránk, akik segítségével egyenként – a harmadik-hatodik fejezetben – feloldjuk képességeinket. De tudjátok mit? Én attól még élveztem.
A játék nagy erőssége a sokféle támadási lehetőség. A különböző kattintás-kombinációkkal többféle támadást is indíthatunk – ahogy haladunk előre a történetben, Korra úgy tanul meg egyre több kombinációt –, és mikor már több elemet is visszaszereztünk, egyetlen gombnyomással váltogathatunk köztük. És meg is éri váltogatni, hiszem minden elem másra jó: például a vízzel gyorsan megsorozhatjuk az ellenséget, viszont igazán csak a távolból tud erőt kifejteni (egy Korrától kicsit messzebb lévő chi-blokkolót már egy, maximum két találattal le lehet így szedni), míg a földdel csak közelről tudunk támadni, és elég lassan is, viszont ezzel tudjuk bevinni a legerősebb ütéseket. A játék előrehaladtával tudásunk az egyes elemek terén is növekszik – mindegyiknél összesen tíz elérhető szint van, ami ugyan kissé csalóka, mert mire például az ember megszerzi a földet, addigra a vízidomítási-képességei már a harmadik, vagy negyedik szinten áll, vagyis megéri inkább azt használni. És pontosan emiatt jártam én is úgy, hogy mire először a történet végére értem, a vízidomításom már két fejezet óta maximumom volt, míg a többi három elemmel még mindig csak a harmadik-negyedik szinten álltam. Az utolsó fejezetben – illetve bármikor, ha egyszer már végigpörgettük a játékot, egy kis talizmán segítségével, amit a főmenüből elérhető boltban vásárolhatunk meg a játék közben összegyűjtött pontokkal, – viszont már átléphetünk az Avatár-állapotba is, ami enyhén szólva epic.
A fővonulaton kívül két „minijátékot” is beépítettek az alkotók a késztermékbe: egyrészt van három fejezet, aminek a végén Nagával futhatunk végig Köztársaság Város utcáin vagy éppen a Déli Sark hóbuckái között, akadályokat kerülgetve és pontokat gyűjtve – amiket utána a boltban különböző dolgokra válthatunk be –, másrészt pedig azzal, hogy egyszer végigjátsszuk a történetet, feloldjuk – igen, jól gondoltátok – a Pro-Bending-módot. Az első évadból megismert sportot ezek után a főmenüből elérve játszhatjuk, három nehézségi szinten. Ilyenkor nem egy-egy csapattal küzdünk meg, hanem rögtön egy „bajnokságot” kell végigcsinálnunk, ami öt meccsből áll – ám emellett a szabályok ugyanazok, amiket a sorozatban is megismerhettünk.
Mindent összevetve nem egy világmegváltó játék ez, és lehet, hogy egy tapasztaltabb gamer csak legyintene a láttán, mondván, hogy túl könnyű, túl egyszerű, de én azért élveztem, és bár egyszer már végigjátszottam, azért még újra-újra bekapcsolom, mert még mindig nem láttam benne mindent.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.