Míg két héttel ezelőtt a nyomozás túl extravagáns lett, a múlt héten pedig elnyomta a melléktörténet, most egy olyan epizódot kaptunk, ahol a mellékszál tulajdonképpen elhanyagolható, a gyilkossági ügy viszont irtózatosan erős.
Miközben Castle arra készül, hogy a netre eressze első internetes reklámját, megölnek egy fiatal nőt saját lakásában, aki éppen egy klubba készült. Ez már önmagában is elég rémisztő, ám a dolog csak még parább lesz, mikor kiderül, hogy a nő percekkel a halála előtt kapott egy rejtett számról érkező képüzenetet, amin ő maga volt látható, ahogy készülődik. Rögtön kezdetét is veszi a nyomozás, ami nyomán gyorsan kiderül, hogy a lány netes híresség volt a Snappmatic nevű képmegosztó oldalon, és közel félmillió követője volt. Ám Beckették alig állnak neki az ügynek, mikor a gyilkos újra hallat magáról: egy Netslayer nicknevű felhasználó a tett helyszínén készült fotókat tesz fel a Snappmaticra. Ennek hatására az elkövető letartóztatása még sürgetőbbé válik, és Espóék le is tartóztatnak egy gyanúsítottat, egy volt rendőrt, aki régen a cyber-egységnél szolgált. Csakhogy Beckett alig kezd neki a kihallgatásnak, mikor Netslayer újabb fotókat posztol az oldalára, amik nyomokat rejtenek arról, hogy ki is lesz a következő áldozata.
Nem újdonság – főleg ebben a szezonban –, hogy egy sorozat az internettel, a szociális médiával foglalkozzon: a Selfie egy az egyben arra épít, hogyan befolyásolják ezek a dolgok az ember viselkedését, és még az A to Z is eléggé belemászik abba, milyen problémákat okozhat, vagy éppen oldhat meg az internet egy kezdődő kapcsolatban. A Castle viszont most egy lépéssel tovább ment: bár a sorozat írói is a mentálhigiéniás problémákból indultak ki, ők egészen az interneten, vagy annak segítségével elkövetett, tényleges bűnökig jutottak el. És a legijesztőbb az egészben, hogy tették mindezt úgy, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy ilyen a való életben is megeshet.
És hogy milyen jól dolgoztak ezzel a történetszállal! Tudom, hogy az utóbbi két hétben szidtam kicsit a sorozatban bemutatott ügyeket, most viszont nagyon betaláltak az írók. A nyomozás minden egyes lépése, az elsőtől az utolsóig gyönyörűen, logikusan fel volt építve (akkor is, a végén az időkezeléssel volt némi probléma), de olyan szinten, hogy néhol alig mertem levegőt venni. Mert igen, rettentő rémisztő volt, hogy a gyilkos milyen kis apróságok alapján kapta el az áldozatait, hogy azok milyen kis bolond hibákat vétettek – miket posztoltak –, amik a halálukhoz vezettek. Például az egyik srác csak annyit tett, hogy boldog-büszkén pózolt egy fotón az új kocsijának kulcsával – és ennyi elég is volt ahhoz, hogy a gyilkos elkaphassa. És emiatt el is gondolkodtam: tisztában vagyunk mi azzal egyáltalán, miket is osztunk meg a világhálón? Persze, ügyelünk, hogy cím, telefonszám, stb., ne kerüljön fel, na, de vajon az ilyenekre figyelünk? Ugye, hogy rémisztő?
A gyilkos karaktere, és az őt játszó színész is remek volt. A figura maga rettenetesen életszagú, és teljesen el tudom hinni, hogy valaki, akinek ilyen dolgok történtek a múltjában, egy nap bekattanjon, és így reagáljon az őt ért sérelmekre. Amit pedig a végén, a kihallgatás alatt mondott, mikor Beckett közölte vele, hogy „beteg”, az valami elképesztő módon szíven ütött: nem ő kérte a követőket. Nem ő kérte az internetezőket, hogy kommenteljék, lájkolják a gyilkosságokról megosztott dolgokat. Senki sem kérte őket erre, ám ők ezt mégis megtették, mert a részesei akartak lenni a dolognak. Na, akkor most ki is a beteg? És, mint már mondtam: a színész is nagyszerű volt, és ez főleg ebben a kihallgatás-jelenetben volt látható – minden egyes arcrándulása tökéletesen a helyén volt.
Mindezek mellett a mellékszál teljesen elhanyagolható, meg aztán amúgy is csak két jelenetben jelenik meg igazán: egyszer az elején, mikor Castle forgatja a netes reklámot, egyszer pedig a végén, mikor megnézi a végeredményt – ami amúgy szerintem kicsit nevetségesre és erőltetettre sikeredett. Nem azt mondom, hogy nem volt erre szükség, mert azért kellett valami, amivel kicsit oldják az írók a hangulatot, csak azt, hogy ezt a kis apróságot igazán el is felejthetjük. Amiért viszont jár a dicséret, az a bravúrosan elhelyezett, finom kis ön-marketing: ugyanis egy ponton Ryan megemlíti, hogy bizony ő is fenn van a weben, és egy van egy „Ryan Report” című blogja. Nos, ha tényleges, különálló formátumban nem is – mint például Castle weboldala és Twitter-accountja –, de aloldalként a Ryan Report igenis létezik, és olvasható az ABC Castle-lapján.
A szóval ha a mellékszál elhanyagolható is volt, tökéletesen meg vagyok elégedve az eheti epizóddal, sőt, merem állítani, hogy ez a nyomozás simán bekerülhet a Castle-ben eddig látott top tíz legdurvább ügybe. Most egy kis szünet következik – a jövő héten nem kapunk új epizódot –, viszont két hét múlva jön az alternatív valóságot bemutató rész, ami elméletileg (végre!) az esküvővel fog zárulni, amit pedig, három hét múlva, a nászút követ majd, amit Castle és Beckett egy western-tematikájú üdülőhelyen tölt majd.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback