Eddigi rövid életem során már eléggé sok kiakasztó, vicces, vagy túlontúl elnagyolt animéhez volt szerencsém – na de a Kill la Kill mindegyiken toronymagasan túltett. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen elmebeteg anime valaha is megfog, de ez a kis 24 részes finomság úgy bekebelezett, mint a benne lévő ruhaszörnyek.
Történetünkben adva van, minden a kötelező sablonok nagykönyve szerint: van egy nagypofájú főhős, aki most is többre hivatott; az őt követő hiperaktív cserebogár; az ellenség, aki végül mégsem az, és a főgonosz, aki most is rokoni kapcsolatban áll a főhőssel. Ám itt meg is állok a sablon jelzővel, mert ami ezután jön, az már sokkal inkább kíván fanszemet, semmint kritikusit: Matoi Ryuko (a főhős) egy tipikus lázadó tini, akinek nagy szája mellett nagy szíve is van, akárcsak eléggé elmebeteg barátosnéjának, Makonak. Az iskola „vezetője” Kiryuin Satsuki egy igazi hidegvérű domina, ám mindenki tudja már a legelső részben, hogy a végül egy nagyon rendes és nyílt karakterré fog válni.
És történet! Na az külön megér egy misét: Ryuko elkerül az elit Honnoji akadémiára, ahol annak rendje és módja szerint mindenkivel összeverekszik, és társa – egyben ruhája is – Senketsu segítségével csupaszítja le szó szerint az ellent. Kezdetekben és a végjátékban is. Ha meg ha már szereplők: a mellékszereplők is egytől-egyik kifogástalanok, akárhogy is nézzük: legyen az akár Mako hibbant családja, vagy Satsuki négy testőre, esetleg a főgonosz, Ragyo vagy a Nudi Strand emberei. Mind-mind hihetetlenül sablonosak, ám egyszersmind annyira szeretnivalóak, hogy még ezt a kicsit nagy hibájukat is vígan elnézzük nekik.
A Kill la Kill semmi újat nem mutat fel, mégis mindenki imádja, és joggal. Az egész nem más, mint egy tisztelgésbe öntött hatalmas paródia a shounen animék előtt. Hiszen hozza minden kötelező sablonelemüket, végigviszi azokat a szokásos módon, mégsem érezzük az izzadságszagot vagy azt, hogy ezt már milliószor láttuk –, és ezt a bizonyos fokú egyediséget lehet benne szeretni, ahogyan a saját műfajához ilyen eléggé lengő félvállról áll hozzá.
A Kill la Kill egy remek anime, kár lenne elszalasztani, annak meg főleg, akit nem vonz vagy egyenesen taszít az eléggé furcsa grafikája, vagy csak maga a műfaj. Kevés anime kedvéért lehet félretenni az ellenszenvet, de ez pont olyan.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
“Az egész nem más, mint egy tisztelgésbe öntött hatalmas paródia a shounen animék előtt.”
Ezt a mondatot nagyon adom, kár hogy nem tudtam anno megfogalmazni mikor írtam az én véleményem. Amúgy nekem két nagy gondom volt vele, egyfelől maga az hogy nem volt benne más csak ez… lényegében egy sablonfest lett az egész. A másik meg ami pont ez miatt volt, kilóméterekkel alulmúlta e zseniális rendező régi munkáját a Tengen Toppa-at. Amiben pedig rengeteg popkultúrális utalás, személyiségfejlődés, hatalmas elnagyolások, na meg nem utolsó sorban fordulatok voltak. Nézhető volt nem azt mondom valamennyire még engem is elszórakoztatott, de én messze többet vártam egy shounen parodiánál, főleg ettől a szerzőtől! :/