Az előző heti, Flatline címet viselő epizódot tekinthetjük egyfajta egyvelegnek, hiszen volt benne izgalom, csalódás, hazugság, félelem, és az elengedhetetlen hátborzongató ellenség, ugyanakkor remekelt karakterizációs szempontból is. Nem mondom, hogy a legújabb rész ennek szöges ellentéte lenne, viszont annyi biztos, hogy az In The Forest Of The Nightban inkább az ötödik, valamint a hatodik évadra jellemző tündérmesés jelleg dominál.
Clara (Jenna Coleman) és Danny (Samuel Anderson) elvisz pár különleges gyerkőcöt a Coal Hill suliból a londoni Nemzeti Történelmi Múzeumba éjszakai látogatásra, és ott is alszanak. Ám, mikor reggel felébrednek és elhagyják a múzeum épületét, arra eszmélnek, hogy az éj leple alatt egy hatalmas erdő nőtte körbe a várost. Nem csak Londonban van ez így, hanem – mint azt pár, más-más nemzetből származó híradásból megtudhatjuk –, a világ összes táján hasonló a helyzet. Clara ösztönösen a Doktorhoz (Peter Capaldi) akar fordulni, ami Dannynek eleinte nem igazán tetszik, ám közben kiderül, hogy egy Maebh (Abigail Eames) nevű kislány megszökött a csoportból, így utána erednek. A keresést természetesen nagyban megnehezíti a hirtelen kinőtt, sűrű és folyamatosan változó erdő, azonban Maebh volt olyan ügyes, és útközben elejtett pár személyes dolgot, hogy könnyebben rátaláljanak. Míg Clara és Danny a kislányt keresi, összefutnak a Doktorral, aki szerint Maebh tudhat valamit az erdőről, ugyanis eltűnése előtt a múzeumból egyenesen a TARDIS-ba ment.
Úgy látszik, a Ki vagy, Dokiban folytatódik az epizódról-epizódra történő fejlődések sorozata. Komolyan mondom, soha nem találkoztam még egy olyan szériával, filmmel, zenekarral, bármivel, aminek ennyire jót tett volna a drasztikus változtatás. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy az előző szezonok rosszak voltak, mindössze az újat dicsérem. Miben is rejlik az epizód nagysága? Rövid válaszom: mindenben. De most komolyan, kaptunk izgalmakat, valamint valóban lélegzetelállító CGI-t, a cselekmény központjában egy kislány állt, a Doktor megint okos és ügyes volt. Clara végre ismét olyan hős tudott lenni, amilyenre mindig is vágyott, ráadásul úgy látszik, újra sínen van a kapcsolata Dannyvel. Kell ennél több? Nem hiszem.
Két dolgot külön kiemelnék, ebből mindkettő elég komoly üzenet az emberiség számára. Az egyiket az írónak, Frank Cottrell Boyce-nak leheletfinoman sikerült beleszőnie a sztoriba, de amint észrevesszük, nagyot üt. Nem másról, mint az emberek megváltozott életkörülményekhez való alkalmazkodásáról, pontosabban annak hiányáról beszélek. Ez a téma sci-fis berkeken belül meglehetősen kedvelt, szinte kötelező elem, nem véletlenül. Ebben az epizódban tényleg csak egyetlen jelenet erejéig merül fel ez a kérdés, viszont azonnal egyszerre csóváljuk a fejünket a Doktorral az emberi hülyeség határtalanságán. A másik téma, amit ez a rész boncolgat, az a mentális betegségek, és az azokhoz való viszony. Jelen főszereplőnk, a kis Maebh ugyanis nővére eltűnése óta magába roskadt és néha hallucinál, minderre gyógyszert szed. A többi karakter erre adott reakciója viszont felülmúlhatatlan, ugyanis sem Clara, sem Danny, de még a kislány iskolatársai sem cikizik, nem fanyalognak, és nem tesznek csípős megjegyzéseket rá, hanem elfogadják olyannak, amilyen, és aggódnak érte. A Doktor pedig gyakorlatilag mini-hősnek tartja, akire külön figyelni kell – ugyan nem mindig értjük, mit akar mondani, de az biztos, hogy fontos. Ez a tény a rész nézése közben is, és most, a beszámoló írása közben is könnyeket csalt a szemembe – remélem, hamarosan eljut az emberiség oda, hogy ilyesmi nem csak egy „tündérmesés” sorozatban, hanem a valóságban is megtörténhet!
Jelen pillanatban azon a ponton vagyok, hogy számomra képtelenség kedvenc epizódot kijelölni a fantasztikus nyolcadik évadból, mert mindegyik zseniális a maga módján. Azt azért muszáj megemlítenem, hogy nehéz volt erről a részről írnom, ugyanis megvan az új trailerünk – a kétrészes évadfinálé első felének bemutatója – ami a maga tizenöt másodpercével meglehetősen nagy spekulációt indított el. Nem akarok az én teóriáimba belemenni, legyen elég annyi, hogy vehet egy nem várt fordulatot a szezon, de lehet, hogy megint úgy átver minket Steven Moffat és csapata, hogy csak pislogunk utána. Hogy melyik lesz, azt két hét múlva ilyenkor már tudni fogjuk – a zsebkendőket és a plüssmacikat tessék előkészíteni!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
