Egy olyan epizóddal van dolgunk, ami bár előreviszi a történetet – pontosítok: az utolsó három perc előreviszi a történetet –, ám valójában fillernek is gyenge.
Jinora, Ikki és Meelo útnak indul a Levegőidomár szigetről, hogy Korra nyomára leljen. Küldetésük persze már az elejétől fogva feszültséggel teli, mert Jinora túl tökéletes, Meelo azt hiszi, ő a főnök – és hülye –, Ikkire pedig senki sem figyel. Eközben a mocsárban Korra próbálja rávenni Toph-ot, hogy eddze őt tovább, de az öreglány inkább naphosszat heverészne. Ám végül, hogy azért Korra mégse idegesítse annyira, Toph kiküldi az ifjú Avatárt a mocsárba, azzal a feladattal, hogy gyűjtsön vacsorára gombákat – és teszi mindezt annak tudatában, hogy a mocsár majd megeleveníti Korra legnagyobb félelmeit.
Tudjátok, hogyan lehetett volna jó ez a rész? Ha az alkotók hagyják a francba a légidomár gyerekeket, és egy az egyben arra fókuszálnak, hogyan győzi le Korra a félelmeit. Jelenlegi formájában viszont az epizód szinte értékelhetetlen.
Miért is? Persze, a srácok a maguk nemében édesek – vagyis a lányok azok; Meelót már az első évadban is néha fel szerettem volna pofozni, és azóta csak romlott a helyzet –, de amit ebben az epizódban műveltek, azt szinte teljes egészében ki lehetett volna húzni. Annyi felesleges, időhúzó közjáték volt velük a részben, hogy az nevetséges: Meelo és az a kislány az utcán, Meelo vadászni akar, Meelo eszik… Valamit tisztázzunk: Meelo egyértelműen pszichiátriai eset, akit nem értem, a szülei hogy-hogy nem küldtek még el dilidokihoz.
Meg egyáltalán, kezdjük ott, kinek jutott eszébe az a kolosszális ötlet, hogy elküldjön három gyereket a nagyvilágba? Persze, fel lehet itt hozni Jinora érvét, hogy Aangék is nagyjából ennyi idősek voltak, mikor szembeszálltak a Tűz Urával – igen ám, csakhogy ott a csoportban volt két (kvázi) tizenkét éves, a többiek pedig mind idősebbek voltak, itt viszont most van Jinora, aki jelen pillanatban nagyjából tizennégy (tíz volt az első évadban, az első és a második évad közt eltelt fél év, a második és a harmadik közt két hét, a harmadik és a negyedik közt pedig három év), és őt még el is engedném, még talán Ikkit is (aki most akkor nagyjából tizenkettő), na, de Meelót? Pema ebbe mégis hogy mehetett bele? Plusz azért abba is belegondolhatnának a készítők, hogy Aangéknak menniük kellett, nem volt más választásuk, Tenzinéknek viszont ott van az egész nyavalyás Fehér Lótusz, hogy megkeresse Korrát – vagy ha már Jinora szellem-erejére akarunk összpontosítani, akkor legalább elkísérhették volna a kislányt.
Már csak még egy dolog, és leszállok Tenzin gyerekeiről: Jinora most annyi idős, mint Katara volt az Avatar kezdetén – ám Katarának már akkor nőies alakja volt (értsd: azért volt melle), Jinora designja, az eltelt három év ellenére, gyakorlatilag csak annyiban változott, hogy most már van tetoválása, és másmilyen a haja, a teste viszont továbbra is olyan, mint egy tízévesé. Szegény gyerek már erősen kamaszodik, és erre a karakterterveket készítőknek is figyelnie kellett volna.
És akkor rá is térhetünk Korrára: a történet, amit nála próbáltak elmesélni, jó is lehetett volna, ha nem siettetik ennyire. Ám mivel a levegőidomár gyerekek családi-testvéri drámájával elhúzták az időt – amúgy ez töltötte ki az epizód nagyjából kétharmadát –, a ténylegesen értelmes dogokra nem maradt idő, és ezért azok össze lettek csapva. Nem kicsit, nagyon. És éppen ezért Korra végső jelenetei teljesen hiteltelenek és egyszerűen csak túl… hirtelenek ahhoz, hogy komolyan lehessen őket venni. Pedig mondom: jó is lehetett volna ez a szál, ha szépen kidolgozzák (ha mondjuk az egész rész erre épül, aminek a végén Korra szépen, magától visszatalál Köztársaság Városba).
Szóval az alkotóknak megint sikerült előhuzakodni egy remek ötlettel, amit aztán elbagatelizáltak egy cukinak hitt, de amúgy teljesen felesleges történetszállal, amiben az egyik főszerepet egy olyan karakternek adták, akit kitalálni is kár volt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
