A múlt heti rész egyszerűen parádésra sikeredett – nemhiába dőlt meg a sorozat saját nézettségi rekordja. Gyakorlatilag minden, amit a Walking Deadben szeretek, azt az alkotók képesek voltak belesűríteni egyetlen epizódba. Természetesen ezzel igen magasra tették a lécet, és bár a mostani epizód nem annyira mozgalmas, azért akció itt is akad bőven.
Miután Carol – az egyszemélyes hadsereg – kiszabadította Rickéket, a csapat elindult, hogy élelmet, szállást, és efféléket keressen magának. Bandukolásuk közben segélykiáltásra lettek figyelmesek, és bár lassan és óvatosan közelítették meg a vélt incidens helyét, azért mégiscsak odamentek segíteni. Ezúttal egy papnak, Gabrielnek volt szüksége segítségre, akit néhány járkáló szorított fel egy szikla tetejére, ám Rick, Daryl, Carol és Michonne elintézték a nyughatatlan holtakat, és megmentették a férfit, aki megkapta Rick szokásos kérdéseit is, ám igencsak sajátságosan válaszolt rájuk. A csapat, most már Gabriellel kiegészülve, elindult annak templomához szállás és élelem reményében, azonban a jó pap már felemésztette készleteit, így Rick vezetésével páran elindultak utánpótlást szerezni.
Ez az epizód úgy volt kevésbé akciódús, hogy közben mégis az volt – ez a paradoxon pedig lassan a sorozat védjegyévé válik. Most szinte alig láttunk zombi hentelést vagy lövöldözést, ellenben olyan izgalmas és felettébb érdekes pillanatoknak lehettünk tanúi, mint Bob esete a pincével, vagy éppen Carol kiszámíthatatlan tette. És ezekben meg az a brutális, hogy mindegyik mögött ott rejlett a motiváció és egy olyan kicsavart lélektan, ami az évek óta tartó túlélés eredménye.
Na, és itt jön a képbe Washington, vagyis a terv, hogy jutassák el Eugene-t a fővárosba, hiszen ő, állítása szerint, képes megállítani a rémálmot, amiben élnek, és visszaadhatja a Földet az élőknek. Rick azonban vonakodik, és mindenki más őt követi. Én ugyan nem értek egyet Rick ezen a vívódásával, de az utóbbi évek eseményei után teljesen megértem, hogy miért akar minél több időt az utazás átgondolásával tölteni, mert lássuk be, Washington piszok messze van, az út pedig igencsak veszélyes – remélem, mindenkiben felrémlenek Hershel gondolatai a kintlétről.
Rick és Carl beszélgetése egyszerre volt rémisztő, apai és valóságos – nem tudom, mennyire jó, hogy az apa félelemben akarja tartani saját gyermekét, ám a tény, hogy ha egy pillanatra is lankad a figyelem, akkor az az illető életébe is kerülhet, ez pedig talán elégséges indok. Carol és Daryl beszélgetése – már ha azt a három mondatot lehet annak nevezni – egyszerre volt bájos és feszültséggel teli. Ford beszéde előtt pedig le a kalappal, pontosan így kell köszöntőt mondani.
Az epizód végén azért történtek érdekes dolgok, mi több, igazi mindblowing-esemény is, ami megint arra volt jó a készítők részéről, hogy azon agyaljak, vajon mi lesz ezután – és nem, a következő epizód előzetese sem segít ebben, inkább csak nehezebbé teszi a várakozást. Szóval megint előttünk áll egy újabb hét, amíg vagy megkapjuk a várt válaszokat, vagy nem, de kitartás, sorstársaim, mert nekünk rajongóknak már csak ez a sors jutott.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback