Oldal kiválasztása

Ahogy azt az első évad kritikájában írtam, a záró epizód felállása elég ütős ahhoz, hogy az ember mindent eldobva, azonnal a folytatáshoz kapjon. A második szezon, sötétebb hangvételével, nemhogy megfelel az elvárásoknak, de néhány szempontból fölülmúlja őket.

oitnb 6

Az első évadot úgy hagytuk ott, hogy Red elvesztette a konyhát, ami Gloria kezébe került és Piper Larry és Alex kapcsán két szék között a pad alá esett, miközben Pennsatuckyval folytat háborút. Minden feszültség a karácsonyi előadás alatt gyülemlik fel – Piper és Pennsatucky kettesben maradnak az udvaron, és amíg odabent énekelnek, a két nő egymásnak esik. Itt olyan agressziót láthatunk Pipertől, ami teljesen megdöbbentő, és kiszámíthatatlanná teszi, hogy mi lesz ezután.

oitnb 7

A feszültség nem oldódik fel a második évad első részével. Piper magánzárkában ül, elég régóta, és nem tudja, mi van Pennsatuckyval – attól retteg, hogy megölte. A félelmein nem segít, hogy egyszer csak minden magyarázat nélkül kirángatják a magánzárkából, felteszik egy repülőre, és fegyházba dugják. Elképesztően sokkoló látni, hogy mekkora különbség van a börtön és a fegyház között. Míg az első évad az elszigetelődés problémakörével foglalkozott (többek között), a második ütős kezdése bemutatja, mennyivel rosszabb is lehetne – a szokásos groteszk humor sem tompítja túlságosan a klausztrofóbia és a szorongás érzetét. És ez itt nem klisé, a fegyházhoz képest Litchfield tényleg aránylag veszélytelen hely. Vagyis, eddig az volt…

Ahogy fentebb említettem, a második évad jóval sötétebb tónust vesz elő. Pedig azt hinné az ember, hogy az első szezon haláleseténél nem lehet lejjebb menni, de az, ott elszigetelt eset volt. Ebben az évadban mindenkire kiható erőegyensúly-változás történik. Ebben persze közre játszik, hogy Red elvesztette a hatalmát, de a fő probléma mégis egy régi-új jövevény: Vee. Régi-új, mert nem először jár Litchfieldben, Reddel közös múltjuk súlyos dolgokat rejt, és egy sokkal erőszakosabb börtönélet emlékei élednek újra. Vee olyan igazi szenvtelen, okos és manipulatív „főgonosz” – ahogy lassan maga köré gyűjti a csapatát, aztán ráveszi őket mindenfélére, attól a hideg futkosott a hátamon.

oitnb 4

Piper szála a kezdeti izgalmak után viszonylag háttérbe szorul. Ebben a szezonban az idősek kerülnek reflektorfénybe – olyan újabb kérdéseket felvetve, amikről nem sokszor hallani. Például mi lesz, ha valaki súlyos beteg, vagy a szenilitása elharapódzik a börtönben? Mennyire segítőkész ebben a helyzetben a rendszer? A válasz persze sejthető, de ettől még megrázó. Arra is fény derül, hogy a Litchfieldnek voltak sötétebb, drogtól és erőszaktól terhes napjai, amikre néhányan túlságosan jól emlékeznek.

oitnb 1

A drog pedig egy olyan tematika, ami az első évadból nagyrészt kimaradt, főleg, mert Red kitiltotta – ezért volt az a bizonyos haláleset elszigetelt. Most viszont Vee munkálkodása által újra bekerül a börtönbe, és megkísérti még Nickyt is. Mert, ahogy ő maga mondja, egy függő mindig függő marad, bár ezt könnyű elfelejteni.

Vee nyomán értelemszerűen az öregek csoportja mellett az afro-amerikai csapat háttértörténetei kerülnek fókuszba. Poussey sorsa különösen szívszorító, mind a fő sztori idejében, mind a flshbackekben. Mindehhez jönnek a spanyolok mesterkedései Daya és Benett babája körül – végül elég nagy kulimász lesz abból is.

oitnb 5

Megint nehéz összefoglalni azt a rengeteg mindent, ami ebben a sorozatban van. A második évad nem veszít a komplexitásából, és ha lehet, még súlyosabbá válik. Megtartja imádnivaló humorát, de a részletekben képes megrázó lenni – végre megismerjük például Morello múltját, ami elég nagy arcul csapás. A sorozat eleve gazdag szereplőgárdája ellenére képes volt lehengerlő új szereplőket behozni – talán Soso az egyetlen, aki nekem súlytalannak tűnt, de az biztos, hogy egy ennyire erős gárda mellett nehéz érvényesülni.

oitnb 3

Az évadzárás megint valami zseniális. Kevésbé cliffhanger jellegű, inkább a katarzisos fajta. Mégis, azt kell, hogy mondjam, bár sok mindenkiért lehet izgulni, nekem szinte mindegy, mi történik a harmadik évadban. Csak annyit tudok: még ilyet, sokat!

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.