A State of Decay amióta csak kijött, az egyik kedvencem, így kissé ferde – de reménnyel teli – tekintettel álltam neki a DLC végigjátszásnak, és bevallom, kicsit sem bántam meg. Párszor ugyan előjött belőlem a kamionos, de ennek a története majd csak lentebb kerül leírásra. Következzen hát a State of Decay: Breakdown.
Első pillantásra azt sem tudtam, hogy mi a helyzet, aztán persze a rám támadó zombik hada gyorsan felébresztett –és sikerült a vérnyomásomat az egekig emelnie. Mert bizony a Breakdown nem cicózik, egyből bele csap a lecsóba és, ha nagyon utál minket a karma, akkor egyből egy hordányi zombi elé vet minket a sors – jobb esetben egy bottal a kezünkben. Mert, hogy itt még az alap dolgokat is úgy kell meglelni, hogy az már szinte felér egy Mission Impossible résszel: folytonos bujkálás, gyorsan biztos rejtekhelyet keresni, esetleges túlélőt megmenteni – csak azért, hogy a végén legyen egy buszunk, amivel tova tudunk száguldani a nagy semmibe. Vagy mégsem?
Nos, a sors iróniája ebben a játékban nagyban hasonlít elődjéhez: azt várjuk, hogy lesz menedék, feloldozás ez alól az apokalipszis alól, de aki erre tippelne – annak nincs ötöse a lottón. Ez a játék egy kőkemény szekatúra, de huszadjára is élvezhető, mert sosem tudod pontosan, hogy mi lesz a következő pillanatban. Biztos hely vagy hordaroham? Sima zombi vagy egy feral? Sosem tudhatod, melyik bokorban vagy házban rejtőzik egy csordányi vörös szemű nyomi, akik több ízben is látni szeretnének – és ezt a kiszámíthatatlanságot csak imádni lehet, már amikor nem akarod szétverni a játékot dühödben, de ez mellékes.
A grafika semmit sem változott, a hangulat, ha lehet még komorabb és ijesztőbb, egyetlen gond van vele: még ha végig szívat is a játék, hamar kijátszható – így azért valamit veszít a varázsából. Az eredeti State of Decay hosszú, és kissé talán már vontatott is volt, itt meg pont az ellentéte ennek a baki: túl rövid, és nem lehet annyira kiélvezni, mint az elsőt – hacsak nem mész neki még egyszer.
A State of Decay: Breakdown hozza a tőle elvártakat, hogy bizonyos dolgokban még túl is szárnyalja azokat, csak annyira nem sok a cselekmény. Ettől függetlenül egy szeretnivaló játék, minden horrorfan kockának tudom ajánlani, egy jó adag nyugtatóval karöltve, hogy még véletlensül se essen baja a játéknak – főleg amikor már huszadjára nyírnak ki.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback