Bár összességében még mindig nem tudnak lenyűgözni, és még vannak lyukak a sztoriban, azt el kell ismernem, hogy a héten az alkotók azért művelték egy-két lenyűgöző dolgot.
Maggie hirtelen bejelenti felmondását, amire az egész vezetőség rögtön akcióba lép, hogy 1, ennek okát kiderítse, 2, lebeszélje a nőt a távozásról. Eközben Meredith beleveti magát anyja régi naplóiba, hogy olyan nyomokat találjunk bennük, amik igazolják Ellis Grey (Kate Burton, fiatalon Sally Pressman) terhességét, ugyanis még mindig képtelen elhinni, hogy gyerekként nem vette észre, hogy anyja várandós. Alex szakorvosként tér vissza a kórházba, miután azt mondták neki, hogy csak nagyon kevésen múlott, hogy nem ő lett a tanács tagja – ám Edwards véletlen elkotyogja neki, hogy mindenki Baileyre szavazott. Betegekből nem sokat kaptunk a héten, de azért volt egy férfi, aki egy rutin, katéteres szívműtét következtében lebénul, és egy tízéves kislány, akiről először mindenki azt hiszi, hogy terhes és vajúdik, ám végül kiderül, hogy egy háromkilós tumor nőtt a hasában.
Lehet, hogy már a negatív előítélet beszél belőlem, ugyanis most, ahogy átgondolom az epizódot, hogy mit is írhatnék róla, nem egy dolog az eszembe jut, ami jó volt, ami tetszett, ám összességében még így is húzom a számat.
Egy probléma, ami miatt már szerintem szezonok óta nyavalygok, hogy a páciensek nem kapnak elég hangsúlyt, ráadásul ebben az epizódban még egy jó nagy ziccert ki is hagytak: a sneak peekből teljesen úgy tűnt ugyanis, hogy a kislány tényleg terhes, aztán persze kiderült, hogy mégsem. Na, már most megbotránkoztató lett volna, ha tényleg várandós? Persze! Éppen ezért lehetett volna baromi jól dolgozni az üggyel! De nem, kihagyták ezt a lehetőséget, hogy behozzanak egy másikat – a gondatlan szülő kérdését, aki nem tesz semmit, miközben a gyermekében egy ekkora tumor nő –, amit azért elismerem, szépen párhuzamba állítottak Meredith szálával. A másik páciens még ennyi szót sem érdemel, ő igazából csak arra volt jó, hogy bemutassák, mennyire kompetens is Maggie.
A héten a fő hangsúly mondjuk Ellis és Richard múltbéli kapcsolatára került – pontosabban arra, hogyan is szakítottak, és hogy ezután mit tett Ellis. Ennek nyomán jó sok flashbacket kaptunk, egyrészt 1983-ból, másrészt pedig – hogy bemutassák, ahogy Meredith összerakja magában a dolgokat – az eddigi olyan epizódokból, amiben feltűnt – a már beteg – Ellis Grey. És itt jön az, amiben tényleg nagyot alkottak a készítők: nem tudom, hogy már előre erre készültek, mikor ezeket a részeket írták, vagy csak utólag sikerült ilyen ügyesen kontextusba helyezni az adott jeleneteket, de mindenesetre sikerült olyan régi szcénákat bevágni az epizódba, amikben, Maggie karakterének ismeretében, Ellis sorai teljesen új értelmet kaptak. Az nem titok, hogy Ellis és Richard szerelemgyerekének feltűnésére már hosszú évadok óta készültek, de nem gondoltam volna, hogy titokban már ennyire alapozták ezt a szálat.
Szerencsére most felesleges drámából is elég keveset kaptunk – Callie-re és Arizonára mindössze annyiban tértünk ki, hogy Arizonát szinte rabszolgaként hajtja új tanára, a többi kisebb szálra ki sem tértünk, Alex kifakadása pedig teljesen jogos volt. Meredith-ből továbbra is elegem van, bár az utolsó jelenet miatt kap egy piros pontot. Derek jelenete Maggie-vel pedig igazán felemelő lett – gyorsan ez lett az eddigi kedvenc jelenetem az évadban.
Így végezetül tehát megismétlem: lehet, hogy velem van a baj, mert objektívan nézve ez tényleg egy jó rész volt. Még a hiányosságaival együtt is okosan volt összerakva és ügyesen leforgatva, ám valahogy mégsem tudott úgy igazán megfogni. De azért a héten megy a kalapemelés a készítőgárdának.
Utóiratként pedig végül már csak annyit, hogy egek, de furcsa volt most a fiatal Richard Webber szerepében látni J. August Richardot, miután az előző szezonban Deathlokot alakította az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
