A sorozat nem indult zökkenőmentesen – a pilot kapott hideget, meleget és sok kritikát, lelkes szuperhős rajongóként, elfogultságom ellenére is el kell fogadnom. Azt viszont örömmel jelenthetem, hogy a második rész határozottan javuló tendenciát mutat.
Akárcsak az első részben, most is Barry narrációja szól a nyitó képek alatt. Míg legutóbb ez a klasszikus képregényes konvenció azzal volt kitekerve, hogy Barry tulajdonképpen Olivernek mesél, ezúttal egyfajta „negyedik fal” döntögetésként kikacsint vele a nézőre – kedvesen megmosolyogja a hagyományokat és már tovább is lép az akcióra.
A történet fősodra ezúttal sem kifejezetten izgalmas. Barryelkíséri Irist egy összejövetelre, ahol egy tudós, Simon Stagg eredményeit ismerik el. Egy csapat maszkos ember megzavarja az eseményt, megpróbálják megölni Stagget. Később kiderül, hogy nincs csapat, csupán egyetlen ember, Multiplex – különleges képessége, hogy sokszorosítani tudja magát. Sajnos újból egy kidolgozatlan gonosztevővel van dolgunk. Bár az utolsó pillanatban eldarálja valódi motivációját, igazából nincs rá idő, hogy különösebben együtt tudjunk érezni vele.
A párhuzamosan futó mellékszálak ezzel szemben határozottan jobbak, mint a pilotban. A Barry és Joe közti apa-fiú kapcsolat kibontása szépen sikerült, habár a flashbackek kicsit fölöslegesnek tűntek ebben. Megjelent az első részből hiányzó hőskrízis, ami persze klisé, de szükség van rá – e nélkül nem hihető az átlényegülés. Ebben az esetben szerintem az időzítés is megbocsájtható, hisz Barry villámgyorsan rohan át mindenen, így csak akkor áll meg a sorsán merengeni, amikor muszáj (mert például laposra verik).
Ide kapcsolódik a második rész következő pozitív hozománya: Barry ereje új dimenziókat kap. Anyagcseréje nem tudja tartani a tempót a fizikai megterheléssel, így meg kell küzdenie folyton leeső vércukrával. Az eredeti képregény Flashének a Speed Force (Gyorsasági Erő) miatt nem kellett ezzel bajlódnia, ezért úgy tűnik, a sorozat próbál reális problémákat feltárni, ami mindenképp üdvözölendő vállalkozás. Ráadásul ennek kapcsán színre lép egy emblematikus Flash-kellék: a Cosmic Treadmill (Kozmikus Futópad), ez utóbbinak egy változatával a képregénybeli Flash képes volt dimenziók közt ugrálni és utazni az időben – időutazásra pedig már volt utalás, ugyebár.
A felszerelésen felül a DC univerzum további darabkáit fedezhetik fel ebben a részben azok a nézők, akiknek ismerős a terep. Kiderül például, hogy Caitlin vőlegényét, aki meghalt, Ronnienak hívták – a szuperhős, Firestorm (Tűzvihar) civil neve Ronnie Raymond és igen különleges ereje van, de erről azt hiszem, hamarosan a sorozat is említést tesz majd. Egyébként maga Stagg szintén ismerős lehet, hiszen keresztbe tett párszor az Igazság Ligájának a képregényekben, de úgy tűnik, az ő szála most rövidre lett vágva. Ez azért nem baj, mert kár lenne, ha rajongóként azonnal rá lehetne ismerni az épülő összeesküvésre. És összeesküvés az van – Wells ebben a részben folytatja a szenvtelen manipulációt és ismét olyan utolsó jelenetet szolgáltat, amitől könnyen kirázhatja az embert a hideg.
Összességében a Fastest Man Alive szép reményekkel kecsegtet. A rész gonosztevője ezúttal is üres volt, a S.T.A.R. csapatának dinamikája alig javult és még mindig sok a sablonos, néhol kicsit nyálas vagy bénácska megszólás, de! Láthatóan egyre szélesebbre nyílik a DC világa, a drámai vonal határozottan fejlődik és többet kapunk a tipikus Barry Allen-féle kedvesen kocka humorból is, amit nehéz nem szeretni. Pláne, amikor kézzel áll neki oldatot centrifugálni!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback