Ugyan a Disturbia nem képes túl sok újat felmutatni a thriller műfajában, ám mégis sodró lendülete, elmés csavarja, szemét poénjai és az okos színészválasztás miatt ez egy remek alkotás, amit jogosan kedvelnek a nézők. Azonban azzal egyetértek, hogy mérföldekkel van lemaradva Hitchcock Hátsó ablaka mögött, azért tekinthetjük annak a műnek egy kissé modern kori feldolgozásának is.
Kale (Shia LaBeouf) egy baleset következtében elvesztette édesapját, a legszörnyűbb az egészben, hogy ő épp bőrrel megúszta a dolgot. Bár az esetnek már jó egy éve, Kale még mindig nem tudta túltenni magát a dolgon, így mikor az egyik tanára egy kissé szemét megjegyzést tesz Kale felmenőire, a srác bepipul és leüti. Ennek azonban következménye lesz: három hónap házi őrizetre ítélik el, az az elhelyeznek egy adóvevőt az anyja házában, és egy bokaperecet Kale-en, ha a meghatározott területen túl megy, azonnal kijön a rendőrség, és akkor már sokkal szigorúbb büntetésre ítélik.
Kale eleinte jól elvan az Xboxával, zenei előfizetésével, de aztán az anyja, Julie (Carrie-Anne Moss) megelégeli a dolgot, és megfosztja fiát mindennemű szórakozástól. Vagyis csak majdnem mindtől, hiszen megmarad Kale távcsöve, amivel – minő szerencse – az éppen a szomszédba költözött dögös csajt kukkolja, na meg a többi szomszédot. Ashley (Sarah Roemer) azonban kiszúrja Kale-t, és egy merész lépésként becsönget a sráchoz, aki először megdöbben a lány tökösségén, de egy idő után összebarátkoznak, és együtt kémlelik tovább környezetüket. Azonban egy este látnak valami igazán érdekeset, a szembe szomszédhoz hölgyvendég érkezik, ám a srácok nem látják távozni. Kale fantáziája természetesen beindul, és egyre inkább beleássa magát saját történetébe – de vajon ezt egy zavarodott elme szüli, vagy egy szemfüles egyén?
Természetesen Shia LaBeouf már zsigerből hozza a kicsit kattant középiskolást, láthattuk már ezt tőle a Transformersben is, ám míg ott egy idő után idegesítővé vált, addig a Disturbiában egy percre sem vesztettem el a hitemet az általa megformált karakterben. Sőt, amit Kale tett, hogy leütötte a tanár az azonnal szimpatikussá tette a szememben a srácot – nem mondom, hogy helyes, amit tett, de megértem, miért cselekedett így. És az a film egyik nagy erőssége, hogy a tinik itt úgy viselkednek, mint a tinik, nem pedig mini-felnőttek –tombolnak a hormonjaik, hülyeséget csinálnak, és úgy ánblokk nincsenek tisztában saját határaikkal, ahogy másokéval sem, így folyton feszegetik azokat.
Shia mellett a többi szereplő szinte eltörpül, még az anyját alakító Carrie-Anne Moss is, pedig ő sokunk egyik kedvenc színésznője. Sőt, a szembe szomszéd, Turner (David Morse) is alig szerepel a filmben – persze ezzel egyáltalában semmi probléma sincs, hiszen láttam én már remek egyszereplős darabot, és igen, a Distrubia is jó példa erre. Külön érdemes megfigyelni, hogy a feszültséget úgy képes fokozni a film, hogy gyakorlatilag semmit nem látunk vagy hallunk, ez a húzás pedig felidézi bennem a régi thrillereket, ahol még nem akartak mindent a számba rágni, hanem meghagyták nekem, hadd találjam ki magam.
A film legnagyobb erénye a sodró lendülete, finoman építkezik a mindenki számára ismert szomszédságból, hogy aztán egyre mélyebbre és mélyebbre húzza be a nézőt Kale teóriájába. Ezzel az elmélettel pedig az a szép, hogy logikus – nem árulom el, hogy mi a történet csavarja –, hiszen bármelyik verzió is igaz, az megállja a helyét a valóságban. A Disturbia elnevezés is egy angol szójáték (piros pont, mert nem erőltették a lefordítását): a Disturb, mint zavar, zaklat szó összemosása ez a Suburbia, vagyis külváros kifejezéssel.
A Disturbia egy kellemesen hátborzongató és feszes tempójú film, ami ízig-vérig valódi thriller – hiszen nem kell sok vér ahhoz, hogy a nézők rettegjenek – így nyugodt szívvel ajánlom kissé esős, borongós éjszakára, csakhogy meglegyen az alaphangulat.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!