Oldal kiválasztása

Állítom – még a nem éppen kielégítő lezárás ellenére is –, hogy eddig ez volt a szezon legjobb epizódja.

The Focus Attenuation

A srácokban felmerül, hogy mióta mindannyian becsajoztak, nem igazán hozakodtak elő semmilyen nagy, közös ötlettel, ezért úgy döntenek, hogy a hétvégét azzal fogják tölteni, hogy együtt összehoznak valami nagy művet. A hirtelen felszabadult hétvégére persze a csajok is ráharapnak, és hirtelen ötlettől vezérelve leugranak Vegasba bulizni. Csakhogy – persze – semmi sem megy a terv szerint: a srácok figyelmét folyamatosan eltereli valami, miközben Pennynek ír főnöke, hogy szakmai vizsgáját, amire még rengeteget kell tanulnia, előrehozták hétfőre.

Huh, nem is tudom, hogy hol kezdjem. A poénok nagyon jól feküdtek – a srácok egyszerűen édesek voltak, főleg, ahogy folyamatosan a saját csapdájukba futottak (Mit csináljunk? Jövőre már léteznie kéne a lebegő deszkáknak a Vissza a jövőbéből, csináljuk meg azt. Mi a következő lépés? Nézzük meg a filmet!), ami kifejezetten emlékeztetett a saját munkamorálomra. A nyitójelenet is remekre sikeredett, úgyhogy efelől semmi panaszom sem lehet.

bigbang8.5_1

A lányokat is sikerült jól eltalálni, és örültem neki, hogy kicsit esetlennek, kicsit bolondnak ábrázolták őket – ez főleg Bernie esetében igaz, aki egyszerre irtó ciki és irtó cuki részegen, Melissa Rauch pedig gyönyörűen eltalálta a karakter magassarkús részeg mozgását. Amy nagyjából hozta a megszokott formáját, úgyhogy rá sincs panasz.

Ám mégis, ami legjobban tetszett a részben, az Penny volt. Mert az utóbbi időben már rongyosra járattam a számat azt illetően, hogy mennyire elszúrták a karaktert, mennyire önző és bunkó lett, erre most végre, végre nagyon is szimpatikusan viselkedett. Mert mikor megkapta az üzenetet, percekkel azelőtt, hogy elindultak volna bulizni a barátnőivel, nem az volt a reakciója, hogy ezzel majd holnap törődik, hanem az, hogy rögtön nekiáll tanulni. Nem panaszkodott, nem hisztizett, hanem elővette a jegyzeteit. Végre éretten és felelősségteljesen döntött, és jó látni, hogy komolyan veszi ezt a munkalehetőséget.

bigbang8.5_3

Apropó, munka – annak is örülök, hogy végre előreléptünk ezen a fronton. Már nyár óta húzzák az agyunkat azzal, hogy Pennyből gyógyszerügynök lesz, jól fog keresni, és hogy ez milyen feszültségeket okoz majd a Leonarddal való kapcsolatában – igen ám, csakhogy eltelt öt epizód, és ebből még nem sok mindent láttunk. Viszont most úgy tűnik, hogy Penny végre elkezd dolgozni, így végre megtudhatjuk majd, hogy alakít új hivatásában.

Viszont a végére hadd jegyezzek meg még egy kis negatívumot: a lezárás. Bár a készítők igazából mind a két szál végére odatették a pontot, én mégis valahogy megcsalatva éreztem magamat – ennél kicsit többre számítottam volt. Persze, értem én, záros a játékidő, ki kell húzni bizonyos dolgokat. Ám még így is, bár a fiúk történetének lezárásával meg voltam elégedve, a csajokén még dolgoztam volna.

bigbang8.5_4

Mindent egybevetve nagyon tetszett ez az epizód, jókat nevettem rajta, és külön tetszett a srácok botladozása – no, meg a próbálkozásaik, hogy ne kalandozzanak el a gondolataik. Ilyen epizódokból kérek még!

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.