Elég nagy elvárásokkal ültem be a moziba megnézi a Doboztrollokat, mivel a filmet készítő LAIKA stúdió két korábbi alkotása (a Coraline és a ParaNorman) magasra tette a mércét. Ezt a mércét pedig elegánsan és könnyedén meg is ugrotta.
A Doboztrollok egy könyvadaptáció, ám a film eléggé távol áll az eredetitől. A feldolgozás körülbelül olyan formában történt, ahogy az Így neveld a sárkányodat esetében – vagyis a film inkább inspirációnak használja a könyvet, nem követi az eredeti történetet és az eredeti szereplőket is jócskán átalakítva, újraformálva kelti életre. Ez nagyon rosszul is elsülhet, de ahogy a fentebb említett animációnál, úgy itt is remekül sikerült.
A film története szerint egy kisbabaként elárvult fiút furcsa, de jóindulatú, dobozruhát viselő lények, azaz doboztrollok nevelnek föl. A trollok Sajthida városának csatornájában élnek, és csak ritkán merészkednek a felszínre, hogy alkatrészeket gyűjtsenek – a doboztrollok ugyanis szenvedélyes építőmesterek. A város lakói azonban úgy tudják, hogy a trollok gonoszak, és az elárvult gyereket felfalták, ezért a fehér kalapos vezetők felfogadnak egy szörnyirtó csapatot, hogy végezzenek minden doboztrollal. A szóban forgó baba út közben felnő, és az általa viselt doboz után a Tojás nevet kapja. A doboztrollok békés és félénk lények, ezért Tojáson múlik, hogy megmentse őket, és közben kiderítse, hogyan is került közéjük kisbabaként. Ebben segítségére van Winnie, a gazdag arisztokrata kislány, aki finom neveltetése ellenére vonzódik a morbid, horrorisztikus dolgokhoz.
A könyv zsúfolásig tele van a szerző (Alan Snow) saját rajzaival, és ez a látványvilág visszaköszön a filmben – egyesülve a LAIKA mostanra elhíresült stop-motion technikájával. Sajthida ködös, viktoriánus megjelenése Dickenst, ügyesen bolondos szerkezetei pedig a steampunkot idézik. Itt nem látunk tökéletes alakú hercegnőket, a karakterek már-már groteszk hatást keltenek, de közben nagyon szerethetőek maradnak. És ez nem csak a külsejükre igaz.
Az alaptörténet persze nem újdonság – egy árva, aki izgalmas kalandok közepette keresi a családját – de a megvalósítás nagyon is újszerű. Ötletes csavarokkal, humoros, sokszor ironikus kiszólásokkal frissíti fel a jól ismert sztorit. Mindez a látvánnyal és a karakterek sokszínűségével együtt eléri, hogy egy percig se unatkozzunk.
Bár a film alapvetően a családról szól, felfedezhető benne egy csipetnyi társadalomkritika is, hiszen az alapkonfliktust két társadalmi osztály (a vörös kalaposok és a fehér kalaposok) súrlódása okozza. A város vezető rétege nincs valami jó fényben bemutatva, és azt is láthatjuk, milyen könnyű hamis állításokkal manipulálni a tömeget. Mindig nagyra értékelem, ha egy mese ilyen sokrétű, és nem csak gyerekeknek szóló tanulságokat tartalmaz.
A Doboztrollokat mindenkinek csak ajánlani tudom, habár nem véletlenül kapott tizenkettes karikát – néhány helyen ijesztő lehet a legkisebbeknek, de szülői kíséret mellett nem hiszem, hogy gond lenne. Ha mégis, a trilógia első kötete már kapható, és hamarosan követi a többi, úgyhogy esti mesének is tökéletes. Akár filmen, akár könyvben, ez egy végtelenül kedves és ötletes mese!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback