Castle visszatért, de a dinamikán azért még kell dolgozni – no, nem az íróknak, hanem a karaktereknek, hiszen a két külön töltött, rejtélyes hónap olyan szakadékot vájt közéjük, aminek betemetése azért nem egy-két epizódot fog igénybe venni.
A Hudsonban egy játékgyáros több napos hullájára bukkannak, fóliába csavarva, arcán és kezén valami tisztítószer okozta sebekkel. Megindul a nyomozás, amit persze, hogy Castle élvez a legjobban – sorra ki is próbálja a cég vezetőségi irodájában található játékokat. Azonban gyerekes, életigenlő viselkedése csak a felszínen tért vissza – valójában továbbra is az hajtja, hogy rájöjjön, mi is történt vele azalatt a két hónap alatt, amíg távol volt. Olyannyira elszánt, hogy még nyomravezetői díjat is ígér annak, aki bármi nyommal tud szolgálni. Persze, előbb becsúszik pár füles, ahol a betelefonálók csak Castle-lel akarnak találkozni, vagy éppen nincs kinn a négy kerekük, ám végül egy valódi nyom is felbukkan, ami Montrealba vezeti Ricket. Mindeközben Kate megosztja aggodalmait Lanie-vel – fél, hogy a Castle-lel közös köteléküknek vége.
Nagyon ingoványos talajra léptek ebben a szezonban az írók, de örömmel jelenthetem, eddig nagyon szépen navigálnak. Annak rejtélye, hogy mi is történhetett a két szezon közt, hatalmas terhet ró a két főszereplőre, kétségbe vonva a másikba és saját magukba vetett hitüket, amit természetesen a kapcsolatuk sínylik meg, ám a kettejük közti kötelék mégis van olyan erős, szeretik egymást annyira, hogy bennünk, nézőkben, fel se merül, hogy akár szét is mehetnek.
A történet, mivel még mindig az előző szezon végének hatása alatt állunk, egy kvázi fő- és mellékszál helyett két azonos értékű szálból áll: az egyik az éppen soron lévő gyilkosság, a másik Castle nyomozása a kiesett két hónap után.
Ami az előbbit illeti, ott hozták a jó öreg Castle-formát: érdekes indulás, abszurd nyomozás, teljesen logikus lezárás. Mivel Rick szálának is elég helyet kellett azonban hagyni, ezúttal Kate ügye nem lett annyira csavaros, bár még így is nagyon szép fordulatokat sikerült az íróknak belevinnie. Mikor elmentek az áldozat állítólagos szeretőjéhez, azért egy pillanatra meghűlt ez ereimben a vér, Castle, valamint a srácok őrültködése az irodában nagyon ott volt, viszont a kutyás rész nekem már nem feküdt annyira. Vagyis… Ötletes volt, az tény, viszont – és itt lehet, hogy velem van a „baj” – amint behozták az áldozat titokban tartott kutyáját, nekem már le is esett, hogy mi lesz a végkifejlet.
A Castle-t övező rejtély rettenetesen izgatja a fantáziámat. Az epizód nyitójelenete – mármint az, miután megtalálták a hullát –, mikor is Castle egy reggeli televíziós műsorban nyilatkozott, nagyon ütött, és gyönyörűen sikerült is bemutatniuk vele az alkotóknak nem csak azt, hogy hogy állhat hozzá a média Rick eltűnéséhez, hanem azt is, hogy ez mekkora terhet ró az íróra. Az alkotói teamnek pedig még azért is jár a külön fejhajtás, amiért még ide is gyönyörűen sikerült becsempészniük némi poént: Castle első normálisnak tűnő informátora haláli volt, az a cuppanós pedig – wow! Egyvalami biztos: annak a jelenetnek a felvételét nagyon élvezhették a színészek. (Castle magyarázatáért utána pedig külön jár a dicséret.)
A rejtély felgöngyölítésével pedig haladtunk is, meg nem is – ami ismételten pazar írásra utal. Egy kérdésre választ kaptunk – hogy mit nyit a Castle nadrágjában talált kulcs –, ám ez csak még több kérdéshez vezetett, és minél mélyebbre ássuk magunkat az ügyben, annál sötétebbnek tűnik a titok, ami egyre jobban izgatja a fantáziámat. Az pedig külön tetszett, hogy utaltak arra, hogy minden ahhoz az eseményhez vezethető vissza, ami miatt Rick eldöntötte, hogy krimiíró lesz – azonban továbbra sincs róla fogalmunk sem, hogy mi lehet ez. És tényleg, tény: mikor anno egyszer az elején Beckett rákérdezett, Castle akkor kitérő választ adott (vagyis, pontosabban: beetette a nőt). Úgyhogy kudos, Castle writing team, elég rendesen sikerült felcsigáznotok.
Csakis ugyanazt tudom mondani, amit a múlt héten is: egyre csak gyűlnek a kérdések, amikre ha választ is kapunk, azok csak még több kérdést szülnek. A karakterek reakciói gyönyörűen a helyükön vannak, az írók pedig csak úgy brillíroznak – sőt, a héten még egy kicsit a megszokott humorból is visszakaptunk. Alig várom, mit tartogat számunkra a következő epizód.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
