Oldal kiválasztása

A Tokyo Gore Police ebben a cikksorozatban a Vampire Girl vs. Frankenstein Girl tesókája. Igazi nagy véresések (az olyan, mint a vízesés, csak nem tartalmaz vizet), fura, japán fantázia, és amennyiben nem vesszük komolyan, szintén egész szórakoztató.

tokyo3

Főhősünk Ruka (Eihi Shiina), a rendőrlány, aki apja nyomdokaiba akart lépni kiskorában. A jelenben ez már meg is valósult és „engineer”-ekre vadászik. Ja, hogy az mi? Fura, mutáns, humanoid lények, akiknek az agyában egy kulcs alakú tumor leledzik és ennek az a fantasztikus hatása, hogy ha levágják valamelyik testrészüket, hozzánövesztenek valamit. Ezekre vadászik Ruka – valahogy azt érzem, hogy kiskorában nem egészen így képzelte ezt a melót. Emellett erős emós hajlamai vannak, amit a film első pár percében meg is pillanthatunk – ehhez hozzá kell szokni, arrafelé szeretik az ilyesmit. Ahogy haladunk a filmmel, Rukával többnyire annyi történik, hogy szétdarabol embereket – ez egészen addig tart, amíg el nem kapják és belőle is engineert csinálnak. Innentől persze le kell vadászni azt a gazfickót is, aki ezt tette, mert hát mégis mit képzel magáról!? Idővel meg is találja, és ennek következtében derülnek ki a leányzó apja halálának körülményei, amik mellesleg igen hosszan nyúlnak vissza a múltba. Komolyan, Japánban mindenki ilyen bosszúálló?

tokyo2

Itt persze még korántsem végzett a feladatával, de ehhez megint vissza kell szaladnunk időben (de legalább csak a filmen belül). Ugyanis Ruka főnöke igen furcsa perverzióval él: olyan bordélyházba jár, ahol engineerek leledzenek. Na, itt aztán minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere. Csigalány, később egy „baleset” következtében már egy kroki-lány is lesz. Fincsi… És imént említett félig krokodil hölgyeményünknek köszönhetően a rendőrfőnök is engineer lesz – valójában szerintem ez a film a „Hogyan legyünk mérnökök” címet kéne viselje – és besétál a munkahelyére ámokfutni. Na, ebbe a szituba sétál bele Ruka, miközben megölik a barátnőjét. Hát, ez bosszúért kiált – már megint –, de a főnökhöz nem lehet csak úgy eljutni – azt hiszem, ezek az emberek túl sokat kockulnak, ez olyan, mint egy videojáték –, előbb még szembe kell néznie egy rakás kollégával, akik a főnököt követik. De persze ő Ruka, és legyőz mindenkit. Hurrá!

tokyo4

A sztorit néha kicsit nehéz követni – higgyétek el, érhetően leírni még nehezebb –, de azért ha az ember nem hímez közben párnát, akkor kibogozható. Nem tudom, mennyi művért használtak fel ehhez a filmhez, de ha ez víz lenne, akkor a Földön már nem lenne szárazföld. Néhol akadnak logikai buktatók, de őszintén, ki a fene figyelt erre? Végül is azért nézzük ezt a filmet, hogy élvezzük a hentelést, ráadásul a japán filmről beszélünk, amik köztudottan valami más – és meglehetősen fura – logika szerint működnek.

Amit istenigazából meg tudok kritizálni, az mindössze a sebkészítés. Merthogy egy vágott seb nem annyiból áll, hogy két centivel a bőr fölött hadonászunk és rálocsoljuk a művért. De azt hiszem, másba nem tudok belekötni – merthogy az aberráltság nem bűn, hanem zsenialitás, feltéve, hogy ez a filmvásznon marad.

tokyo1

Én kifejezetten szeretem az ilyen beteg elgondolásokat a japán gore filmekben, de annyi szent, hogy kell ehhez egy agybeteg horrorimádati szint. Nálam ez szerencsére megvan – valójában nincs is a horrornak olyan alfaja, amit nem kedvelek –, így nekem mindenképpen tudott élvezetet nyújtani. Használati utasítás ugyanaz, mint a többi hasonló filmnél: ne vegyétek komolyan, mert nem lehet, és aki inkább a hollywoodi klisés darabokat szereti, az maradjon is annál.

És sajnos ezzel a cikkel el is kell búcsúztatnunk a Watchaholics Horror Challenge-et. Kicsit szomorú vagyok, mert mindenem a horror, de remélem, ezzel más is így van. Ha igen, akkor ne csüggedjetek, jövő héten érkezik az American Horror Story negyedik évada és természetesen egy percig sem fogom hagyni, hogy lemaradjatok.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.