Oldal kiválasztása

Ezt a filmet két szemszögből lehet vizsgálni: az egyik szemszögből nagyon jó kis darab, a másik szemszögből pedig meglehetősen pocsék. Én inkább az előbbiek táborát gyarapítom, de ehhez tudni kell eltekinteni bizonyos részletektől.

wolfcreek4

Na, nézzük a sztorit. Adott két leányzó és egy srác, akik túrázni indulnak a Wolf Creek Nemzeti Parkba. Teljesen átlagos, fiatalos program sok alkohollal, bulival, egyebekkel, tök jól hangzik, nem? Valóban jól hangzik és jó is, amíg le nem robban a skacok kocsija a parkban. Itt szeretném megjegyezni, hogy elég gáz, hogy Ben (Nathan Phillips) nem tudja egy kicsit megbütykölni – legalábbis én azért ezt elvárom, bocsi. Persze mit ad Isten, feltűnik egy helybéli, aki szívesen segít nekik, sőt, még alkatrészt is kapnak tőle ingyen. Az autó rendbehozatala azonban még így sem két perc, így megszállnak a férfinál, aki meglehetősen furcsa alak, de hát nincs más, aki segíthetne és amúgy is, régóta magányos biztos attól ilyen. A meglepetések reggel jönnek, amikor mindenki szorult helyzetben találja magát – ki összekötözve, ki pedig felszögelve. Hogy valóban a magány hatása-e, az rejtély – én kétlem –, de annyi biztos, hogy ez már nem segítő szándék, így nem ártana menekülni.

wolfcreek1

És akkor most nézzük a fent említett két szemszöget. Szerintem állati jó kis film, annak ellenére, hogy egy szörny, vagy szellem sem bukkant fel benne, pedig tudjátok, hogy az nálam alapkövetelmény. Kifejezetten megkedveltem Johnt (Mick Taylor), a gyilkost. Igazi kis kívülálló, de amikor alkatrészt cserél, akkor ki gondolna rossz szándékra? Na, jó, én tuti gondolnék, de hát hőseink nem voltak ilyen okosak. Nagyon frankón fel lett építve a sztori, és bár sok háttérinfót nem tudunk meg, valójában annyira nem is hiányoljuk – az sokkal érdekesebb, ami a jelenben történik.

A másik szempont, amit sajnos nem hanyagolhatok el, hogy a film bevezetője egészen mást vezet fel. Ben idegenekről és nagy, lebegő fényekről mesél a lányoknak, amiket természetesen ő maga nem látott, csak helyi mendemondák. Ebből a néző azt gondolná, valami menő alienes filmet kap, aztán ehhez képest totál eltérőt. Ez bizonyos szempontból még akár csalódás is lehet. Persze a meglepetés ereje fontos, de ez talán nem a legjobb módszer volt arra, hogy meglepjék a kedves nézőt – mondjuk, ha úgy vesszük, bejött, mert meglepődtem, csak ettől még nem nyerő húzás.

wolfcreek3

Én azért inkább tartom jó filmnek, mert ha az ember azon az egy jeleneten túlteszi magát, ahol félrevezetik, akkor egy nagyon jól összerakott műről beszélünk, ami nem csak élvezetes, de izgalmas, és fordulatos is. Nem is értem, mi szükség volt arra az alienes szövegre benne, anélkül is meglepődtem.

wolfcreek2

Kötelező darab! Bár nem a klasszikus értelmű horror, erősen belenyal a pszicho-thrillerbe, de ez szerintem kicsit sem baj, szükség van időnként pszichopatákra, akik sok autót tartanak egy Nemzeti Park kellős közepén. Apropó, tulajdonképpen John mi a fenét keres ott a roncstelepével? Ha valaki esetleg ezt megfejtette, árulja már el!

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.