Oldal kiválasztása

vlcsnap-2014-09-30-11h37m07s82

Mint ősrégi – bár a sorozatnál fiatalabb – Simpson család rajongó, úgy gondoltam, könnyen tudok majd véleményt nyilvánítani a The Simpsons Guy, a Simpson család és a Family Guy várva várt crossovere kapcsán. Tévedtem. Úgy éreztem magam, mint aki egy se veled–se nélküled kapcsolat nézője, és amikor már unja a huzavonát, mivel látja, hogy a békülés esélytelen, szeretne eltűnni, de az össze nem illő pár nyilvánosan folytatja tovább az egyre jobban elvaduló harcot, ami végül egy indokolatlanul brutális szakításba torkollik. De ez, mint a többi, nem vet véget a kapcsolatnak.

A történet azzal kezdődik, hogy Peter soviniszta képregényeket publikál a helyi lapban, amitől a közösség lázadozni kezd, és egy csapat nő körülveszi a házat, ezért a család úgy dönt, hogy lelép a városból. Menekülés közben megállnak egy benzinkúton, de ellopják az autójukat. Véletlenül éppen Springfield határában történik ez, tehát bemennek a városba, ahol szinte azonnal találkoznak Homerral, aki barátságosan fogadja őket. A későbbiekben sem kell komoly fordulatokra, váratlan szituációkra számítani. Minden kiszámíthatóan halad előre: barátság, konfliktus, látszólagos megoldás, aztán egy nyolc perces, indokolatlanul hosszú és véres párharc Peter és Homer között, ami végül is elkerülhetetlen, nem az epizódból következően, hanem a két sorozat közötti feszültségek miatt.
A Family Guy megragadja az alkalmat, és reagál az őt ért vádakra, vagyis hogy a Simpson család egyszerű másolata lenne. Felmutat néhány különbséget a karakterek között, de nem magyarázza meg például, hogy milyen különbségek vannak a két sorozat látásmódja, történetvezetése között. Nem kaptam választ arra, hogy miért egyedi a Family Guy, viszont egy érdekes dolog felmerült: végeredményben minden utánzás egy pontig, a Simpson családhoz hasonló sorozatok pedig nem teljesen új keletűek. A kisváros és a benne élő család életének sémája már a Frédi és Béniben is utolérhető, vagy akár a Rém rendes családban, ezért a viszálykodás alapja ötletlopás nem lehet.

Ne felejtsük el, hogy az epizód a Family Guy–hoz tartozik, és a Simpson család alkotógárdája nem működött közre a készítésben. Igaz, hogy a szinkronszínészek vállalták, hogy eredeti hangjukon szólaltatják meg Springfield lakóit, de a szereplők ettől még nem keltek életre. Rögtön érezhető, hogy ezek a figurák, bár a külsejük ismerős, valójában nem igaziak. Hiányzik a Simpson családból ismert abszurd és ironikus humor, ami életre kelthetné őket. Helyette bőségesen szerepelnek vulgáris képek, rajzfilmes meztelenség és brutalitás. Biztos ennek is van vonzereje, de engem nem varázsolt el. A hírhedt jelenetben, amiben Stewie és Bart telefonbetyárkodnak, az egyszerű csínyből gonosz hívás lesz. Bart a szokásos obszcén névszóviccel hívja fel a kocsmáros Moe–t (Lee Keebumot, vagyis „szivárgó fenekűt” keresi), utána pedig Stewie telefonál, és azt mondja, hogy Moe húgát megerőszakolták.

vlcsnap-2014-09-30-11h39m11s45

A karakterek kapcsolata is sok ponton átcsap vulgaritásba, kivéve Meg és Lisa barátságát. Bart, a „gyerekes” csínymester megretten Stewie-tól, aki gonoszul viselkedik, de isteníti Bartot, és szeretettel közeledik hozzá. Homer és Peter a lehető legjobb barátokként, sőt, egy kis homoerotikus túlfűtöttséggel kezdik az ismertségüket – például egy jelenetben együtt mosnak autót hihetetlenül rövid sortban, rengő hájjal –, később viszont kialakul a viszály, amin a nyolc percig húzott, de nem kifejezetten izgalmas, vérre menő verekedésük sem segít. Akár kibékülnek, akár nem, a feszültség mindig ott lesz a levegőben.

Bár az epizód stílusa, és a hosszúra nyúlt események nem nyertek meg, valamint a szexuális utalások, vér és brutalitás hármasát is túl erősnek gondolom, a Family Guy legalább alapvetően békésen közelített ehhez a viszályhoz. Nem ültette el, de legalább nem szított újat. Ez is valami, ha már többre nem futotta.

chicken fight

Szerző

moonmadcat
Korábbi szerkesztő

Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.