Ismét egy olyan epizódon vagyunk túl, ami bár nem volt túl emlékezetes, azért édes volt, és olyan meleg érzetet hagyott a lelkemben.
Howardot, mint a NASA asztronautáját, felkérték, hogy végezze el az első dobást egy Angels baseballmeccsen – igen ám, csakhogy Howard sohasem baseballozott, és, mint tudjuk, a fizikai erő kifejtése sem az erőssége. Szerencsére azért ott van neki Bernadette, aki viszont gyerekként softballozott, és aki felajánlja férjének, hogy, Raj segítségével, felkészíti őt a nagy feladatra. Mindeközben Sheldon és Amy kijelenti – kizárólag tudományos kutatásokra hivatkozva –, hogy az ő kapcsolatuk jobb, mint Leonardé és Pennyé, amivel előbb megbotránkoztatják barátaikat, majd pedig kétségeket ébresztenek bennük.
Mint ahogy már a bevezetőben említettem, nem egy túl emlékezetes epizódról van szó – azért akkora fordulatok vagy poénok nem voltak benne –, de azért édes volt, jókat nevettem rajta, és végre Penny renoméján is sikerült kicsit emelniük.
Howard esetében persze olyan dolgok körül keringünk, amiket párszor már átrágtunk: az apja hiánya, a srácok általános nyeszlettsége, meg persze az a tény, hogy a NASA-nál mindenki szívatja. Ám ezeket most mégis sikerült egy olyan kontextusba helyezni, aminek hála nem éreztem úgy, mintha egy unalomig hallgatott slágert játszottak volna le nekem. Sőt, az egész szituációnak volt egy nagyon is pozitív felhangja – azért nem kis dolog elvégezni a kezdődobást több ezer ember előtt –, és szép volt, ahogy Howardot kisegítették a barátai, mindezt úgy, hogy a beszólások megmaradtak a haveri csipkelődés szintjén. A konfliktus végső megoldása pedig nagyon szép volt, ráadásul egész szép kis jellemfejlődést – és helyes észjárást – mutat Wollowitz részéről.
Raj ebben a részben csak másodhegedűs volt, amivel alapvetően nincs is probléma, és jól is használták karakterét a szerzők, csak – és nem hiszem el, hogy ezt mondom – kezdem hiányolni Emilyt. Mert azt tisztáztuk, ebben a részben már nem először, hogy még mindig együtt vannak, ám ennek fizikai nyomát még nem láttuk. Remélem, azért hamarosan testi valójában is visszatér a csaj.
Ami pedig a Sheldon-Amy és Leonard-Penny párost illeti: egyrészt itt is szépen működtek a kis egysoros poénok (bár azért kicsit haragszom, hogy valamilyen szinten megint előhozták Penny bimbózó alkoholizmusát – rendes barát ilyenkor már közbelépne, nem poénkodna az ügyön), másrészt pedig mindkét pár nagyon szépen, nagyon karakterhűn viselkedett. Sheoldonéktól természetesen nem várhattunk mást, mint a szuperioritás tökéletes érzetét, és ezt hozták is – eszükbe sem jutott, hogy esetleg nincs igazuk, és egy párkapcsolat többől áll, mint egyszerű számokból. Penny visszahúzódása és kétségei is szépen lettek ábrázolva, mint ahogy az is, ahogy Leonard közelítette meg a problémát – és lehet, hogy gyakran megkérdőjelezem a kapcsolatuk validitását, ám az ilyen jelenetek után igenis elhiszem, hogy működhet köztük a dolog.
Szóval lehet, hogy nem ez lett a kedvenc epizódom, és nem is erre fogok rábökni, mikor majd csak úgy random újra akarok nézni egy régi részt, ám mégis tökéletesen meg vagyok vele elégedve, mert jó storyline-okkal dolgoztak az alkotók, amikből mindent ki is hoztak, amit csak ki lehetett.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
