Oké, eddig a részig reménykedtem, hogy valami újat esetleg fel tud hozni ez a széria, de a Philly Feastből nekem csak az jött le, hogy a teljes stáb végletekig The Last of Us fan. Mert, hát mi lehetne ötletesebb a zombik mellett a kannibáloknál? Jöjjön hát a Z Nation harmadik része, avagy vegák kíméljenek!
Előző részünkben már kaptunk némi betekintést Cassandra (vagy másik nevén Shunshine) kicsit sem szép múltjába, ami most tetőzik be egy: a lányt fogságba ejtő kannibál családdal, akik tuti, hogy a Texasi Láncfűrészes forgatásáról lettek kidobva. Jó, alapvetően nem rossz ötlet, látom a kannibalizmus létjogosultságát, az ilyen típusú filmekben és sorozatokban – csak egyszerűen már túl sok van, és ez egy idő után zavaróvá válik. Másik kisebb probléma is magából Cassandrából ered – nem értem miért kell tök fölösen túldramatizálni a múltját, hiszen ilyen időkben az számít a legkevésbé.
De hogy ne megint csak szidást olvassatok tőlem: a hangulat még mindig egy apokalipszisnek elvárhatóz, végre 10K és Doc is nagyobb szerepet kapott, sőt az öregnek van egy nagyon is badass jelenete, amin én nem győztem törölgetni a könnyet a szememből, annyira röhögtem. A zombik is egy picivel feljebb kerültek a tetszési listán, de a remektől még olyan messze vannak, mint ide a Hold meg vissza. Ami meg az élő szereplőket illeti: 10K-val kezdek megbékülni: eleinte kis antiszoc nyominak gondoltam, de ezt a képzetemet mára teljesen megcáfolta és, – még ha nem is lett a kedvencem – de mellette is vígan ellenék egy zombiapokalipszis közepén. Doc is hozza a tipikus hibbant doktort, de hála az égnek nem csináltak belőle Dr. Logan (Holtak Napja) 2.0-át.
Végül még egy kis vacsorának való: elfogadott tézis az, hogyha beköszönt a világvége, akkor a megmaradt emberiség egy része kannibál lesz – akár van más kajaforrás, akár nincs. Az ilyenekre napestig hozhatnám a különféle példákat, mindenfajta alkotásból, de azt már úgyis mindenki tudja, hogy az ember legnagyobb ellensége, maga az ember.
A Philly Feast kissé fölösen túldramatizált, de összességében egy élvezhető kis rész volt. Nincsenek benne nagy csavarok – arra most még ne is számítsunk –, de nem is kellenek bele. Ez nem egy The Walking Dead, hogy minden sarkon fordulópont vigyorogjon vissza ránk, ám attól még lehet élvezni.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.