Ez a film két dolgot bizonyít: egy Asterix még mindig irtó menő, és kettő, a klasszikus és a modern technika ötvözésével gyönyörű képi világot lehet megteremteni.
Apja Bögyörixet, a nagymenő paríziumi srácot vidékre küldi nagybátyjához, Haslógazfixhez – Asterixék törzsfőjéhez –, hogy ott igazi harcost faragjanak a srácból. A feladatot természetesen Asterix és Obelix kapja, akik nagyon lelkesen neki is látnak a munkának, ám nincs könnyű dolguk, ugyanis Bögyörix, ha tehetné, hajnalig táncolna és délig aludna, pacifista és vegetariánus, és úgy nem mellesleg mindentől retteg.
Mindeközben fenn északon a félelmet nem ismerő vikingek nagy bajban vannak: már nincs, akit kifosszanak, mert mindenki elmenekült előlük. Ekkor a törzsfő Tiktográfhoz, a jóshoz fordul, aki, miután próbál rendesen benyalni a főnöknek, elkezd össze-vissza beszélni, amit persze a vikingek rendesen félre is értenek, és arra a konklúzióra jutnak, hogy meg kell találniuk a félelem bajnokát, aki majd megtanítja őket rettegni. Mert hát ugye a félelem szárnyakat ad.
Az Asterix és a vikingekben megvan minden, ami a Villám és varázslóból hiányzott: ez a film egy olyan történetet prezentál elénk, ami bár egy hat-nyolcéves számára is emészthető, mégis van benne egy olyan báj, szellemesség és még üzenet is, ami az idősebb korosztály tagjait is leköti.
A történet természetesen nem túl bonyolult, és nem is túl reális – és sajnos a játékidő is elég rövid, alig több mint egy óra –, és logikai buktatók is vannak benne, viszont ha kicsit elemezgetjük, akkor rájövünk, hogy egészen érdekes. Ugyanis itt valójában nem is Asterix és Obelix van központban, hanem Bögyörix és Abba, a viking főnök lánya, akik elég rendesen megforgatják a nemi sztereotípiákat, de úgy, hogy közben viszont teljesen azokon belül maradnak. Bögyörix ugye az a nyámnyila srác, aki kijelenti, hogy nem akar férfi lenni – bár a végére mégis az lesz –, Abba pedig pont amellett kardoskodik, hogy nő létére is vegyék ugyan már emberszámba – amit a végére el is ér.
Humor-szinten a film hozza a megszokott Asterix-színvonalat: rengeteg szóvicc, játék a nevekkel (vegyük csak példának Bögyörix postagalambját, Hessemest), töménytelen mennyiségű szellemesség, néhány visszatérő motívum (mert a hal még mindig büdös, Hangjanix pedig továbbra sem tud énekelni), és némi kultúrpoén. Egek, az a viccsor, amit az Ikeára építettek! Na, azoktól kifeküdtem – ugyanis Abba anyját Rikeának hívják, és a kis viking asszonyság folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy jó minőségű, stílusos, könnyen összeszerelhető bútorokkal tegye otthonossá kunyhóját – amiket persze férje urának kell beszereznie hadjáratai során, az egymáshoz passzoló koponyákkal egyetemben.
És akit még humor-szinten kiemelnék, az Tiktográf fia, Olaf, a hústorony méretű viking, akinek viszont az IQ-ja az egyjegyű számok tartományában mozog. Persze, tudom, hogy egy nagyon hülye comic relief-karakter már önmagában fél siker, de Olaf esetében akkor is haláli, ahogy elkapták a figurát.
És akkor végül pár szó a képi világról: a film elkészítésekor az alkotók ötvözték a klasszikus, 2D-s, „kézzel” rajzolt technikát a modern 3D-s animációval, de ezt a kettőt olyan gyönyörűen összefésülték, hogy a kétdimenziós térbe helyezett háromdimenziós tárgyak nem hogy zavarók, hanem pont, hogy tökéletesen kiegészítik a képet – kérem szépen, így kell ezt csinálni, nem úgy, mint a Titan A.E. tette. Az pedig még lélegzetelállítóbb, ahogy a fényekkel bántak – főleg mikor hőseink az erdőben vannak, és az ágak közt átsüt a nap.
Úgyhogy ezúton szeretném üzenni mindenkinek, aki vevő egy kis mesére, egy kis romantikára, egy kis kalandra, no meg egy szép, nagy halom bájos, de minőségi poénra, és még nem látta ezt a filmet, az ne habozzon tovább, hanem essen rögtön neki!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback