Hát ez a nap is elérkezett – elindult a TBBT legújabb évada, ami számomra azt a két hetet is jelzi, mikor az összes többi, full évados sorozatom új szezonja debütál. Egy ideje már nagyon vártam ezt – és féltem is, mondjuk ez inkább a Castle-re és az Agents of S.H.I.E.L.D.-re igaz –, most viszont azt kell, hogy mondjam, a Big Bang premierének nem sikerült annyira lenyűgöznie.
Negyvenöt nap telt el azóta, hogy Sheldon maga mögött hagyta Pasadenát, és az eltelt idő alatt kedvenc kattant kockánk bejárta szinte az egész Egyesült Államokat – igaz, szigorúan a vasútállomások területére korlátozva. Igen ám, csakhogy legújabb állomásán, Arizonában mindenét, még a nadrágját is ellopták, így, miután sikerül telefonhoz jutnia, felhívja Leonardöt, hogy sürgősen menjen el érte. Eközben Penny állásinterjúra készül, amit Bernadette szervezett meg neki: egy gyógyszerügynöki állást céloz meg, bár még ő is kételkedik abban, hogy alkalmas a feladatra. Howardnak pedig szembesülnie kell azzal, hogy Stuart még mindig az ő anyjával él, ráadásul Wolowitz kezdi úgy érezni, mintha Stuart próbálná átvenni a helyét az anyja szívében.
Igazából komolyabb, szembeötlő probléma nem volt ezzel a résszel, csak olyan… Lapos volt. Felejthető. Korrekt iparos munka. Sheldon természetesen gyorsan visszatért – nélküle nem működne a sorozat –, folytatódtak az előző évadban félbehagyott konfliktusok, a reakciók és interakciók a szereplők közt jók és hitelesek voltak, ám a készítőknek valahogy mégsem sikerült lenyűgöznie. Valahogy nem ütöttek úgy a poénok – talán egyszer vagy kétszer ha felnevettem úgy istenigazából. Szóval lényegében nem volt ez rossz, csak éppen olyan „jó, láttuk, lépjünk tovább”.
Ami viszont tényleg zavart az epizódban, az Penny volt. Pontosabban az, hogy mostanra tényleg eljutottunk oda, hogy Penny egyetlen pozitív tulajdonsága és képessége az, hogy jól néz ki. Rossz pincérnő, sikertelen színésznő, az utóbbi pár évadban barátnak is elég rosszindulatú, és ezek után én úgy vagyok vele, hogy legalább annyiban rendesek lehettek volna hozzá az írók, hogy ezen az állásinterjún kenterbe ver mindenkit, és megmutatja, mennyire belevaló csaj. De nem ez történt.
A második rész viszont már jobb volt. Itt két, egyenként is elég jó konfliktussal operáltak a készítők: az egyik, a nagyobb az, hogy az egyetem megengedi Sheldonnak, hogy új kutatásba fogjon, de csak úgy, ha professzorrá nevezi ki, vagyis órát is kell tartania. A kurzusra viszont senki sem iratkozik fel, ami miatt Howard megsajnálja Sheldont, és, azzal a felkiáltással, hogy úgyis meg akarja szerezni a doktoriját, egyedül felveszi az órát – aminek persze az lesz a következménye, hogy Sheldon mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, Howard mennyivel „butább” nála. Ebben a szálban több nagyon vicces, nagyon jól eltalált jelenet volt, és a lezárás is egész pazarra sikerült.
A másik ív az epizódban a lányok köré épül: Bernadette nyaggatja Pennyt, hogy készüljön az új munkájára, Penny viszont úgy van vele, hogy még bőven ráér átfutni az anyagokat, először úgyis kéthetes betanításra megy. Ez persze feszültséghez vezet kettejük közt, amiből Amy profitál – ugyanis ahhoz a kutatáshoz nyúl, miszerint remek kapcsolatépítő az, ha két személy együtt szid egy harmadikat, így egyszer Pennyvel szidja Bernadette-et, egyszer pedig Bernadette-tel Pennyt. Itt persze Amy a sztár, és a sztoriban mind a karakter, mind a színésznő remek alakítást nyújtott.
Bár nem fogtam padlót az első két résztől, azért szereztek nekem pár kellemes percet – bár remélem, hogy a humor-faktor kicsit még emelkedni fog a következő epizódokban.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback