Fantasy, mágia nélkül, extra csavarral.
Sage, a tizennégy éves, pimasz, nagyszájú és esetenként enyves kezű árva nyugodtan éldegéli amúgy egészen keserves életét egy határhoz közeli árvaházban Carthya királyságában, mikor is egy nemes úr, Conner, elhurcolja őt onnan. De nem Sage az egyetlen, akinek ebben a sorsban van része – Conner még három fiút magához vett az ország különböző árvaházaiból, akik, első ránézésre, elég sok vonásukon osztoznak: mindannyian nagyjából egyidősek, világosbarna hajuk, és hasonló arcvonásaik vannak. Conner ugyanis ördögi tervre készül: az ország királyi családját megmérgezték, de pár nemesen kívül erről még senki sem tud, ám amint az uralkodócsalád halálára fény derül, a trónért harcoló nemesek miatt ki fog törni a polgárháború, arról nem is beszélve, hogy a szomszédos királyságok támadására is számítani lehet. Igen ám, csakhogy a királyi párnak volt még egy gyermeke, Jaron herceg, akinek négy évvel ezelőtt, tíz évesen, nyoma veszett a tengeren, holttestét pedig sosem találták meg. Így hát Conner arra készül, hogy két hét alatt kitanítsa a magához vett fiúkat, majd pedig azt, akit a legjobban sikerül formára csiszolnia, bemutassa a nemeseknek, mint a csodálatos módon előkerült Jaron herceget.
A regény műfaji meghatározása elég nehézkes, mivel bár rányomhatjuk a fantasy-bélyeget, valójában a – a klasszikus, epic – fantasy szinte összes eleme hiányzik belőle: nincsenek sárkányok, elfek, mágia, varázslók, vagy bármi egyéb, természetfölötti elem. Van viszont egy képzeletbeli kontinens pár kitalált országgal, amik megragadtak valahol a fantasykból ismert idézőjeles középkor szintjén, így hát a sztori tele van kardozással, lovaglással, meg persze egy nagy adag trónviszállyal. Ami a célközönséget illeti, az Amazon szerint a célkorosztály a tíz-tizennégy évesek, vagyis az általános iskola felső tagozata, de elolvasva a regényt, azt kell, hogy mondjam, hogy én azért tizennégy (na, jó, tizenkét) év alatt nem adnám gyerek kezébe, mert azért történnek benne elég durva dolgok (például rögtön húsz-harminc oldal után a nyílt színen halálra nyilaznak valakit).
Maga a sztori ötletes, és szépen, jól ütemezve van felépítve – sőt, igazi „kétszer olvasós” könyv, mivel úgy a kétharmadánál van benne egy szép nagy csavar (bár a szemfülesebbek hamarabb is kiszúrhatják), ami teljesen új kontextusba helyez mindent, ami előtte történik. Vagyis a szereplők minden egyes kis megszólalására érdemes odafigyelni, mert nem biztos, hogy egy odavetett mondat tényleg azt jelenti, amire először gondolsz – és ez az, amiben a regény zsenialitása valóban rejtőzik.
Sage amúgy egy tankönyvbe illő antihős (nagyjából Zukóhoz tudnám hasonlítani az Avatar második évadában) – nagyszájú, minden ellen lázad, és nincs semmi morális ellenvetése az ellen, hogy néha napján lopjon vagy hazudjon. Ám ezalatt a külső, csiszolatlan kulimáz alatt egy igenis mély érzésű, aranyszívű és kötelességtudó ember bújik, aki azért néha gyáva, néha összetörik, néha önző, és néha rosszul dönt. És éppen ezért baromi szerethető és életszagú a srác.
A többi karakter is hasonlóképpen lett felépítve – senki sem kifejezetten jó vagy rossz, mindenkinek megvannak a teljesen logikusan és reálisan megalapozott motivációi, céljai, viselkedésük pedig, hogy ezeket a célokat elérjék, a szürke különböző tartományaiban mozog. A női karakterek eléggé alulreprezentáltak – gyakorlatilag három olyan női figura van a regényben, akit érdemes megemlíteni: Imogen, egy szolgálólány Conner házában; Amarinda hercegnő, aki előbb Darius herceg, Jaron bátyjának volt a jegyese, ám Darius halála után, politikai okokból, ez a jegyesség Jaronra száll, már ha a herceg életben van; és Havala asszony, a hercegjelöltek egyik tanára Connernél. Ám a kevés női karakter igazából megmagyarázható a történet mibenléte által – Conner mégsem vehetett magához lányokat, hogy eljátsszák a herceget, és persze, hogy férfi fogdmegjei vannak –, így alacsony számuk egész logikus, és nem is igazán zavaró.
Amit amúgy még imádtam a könyvben, az a szereplők közti kapcsolatrendszer állandó formálódása, amivel az író végig, az első oldaltól az utolsóig, pattanásig feszíti az idegeinket. Mert akit az első ötven oldalon megkedvelünk, nem biztos, hogy az utolsó ötven oldalon is mellettünk fog állni, és vice versa. Aki egyszer megtámadja Sage-et, abból még lehet, hogy a könyv végére harcostársa lesz. Szóval senkiben se bízzatok!
A hamis herceg egy meglepően színvonalas ifjúsági kvázi-fantasy, benne lebilincselő karakterekkel és hatalmas csavarokkal, és éppen ezért ajánlom mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül. A regény korlátozott számban megrendelhető a Könyvmolyképző Kiadótól októbertől, novembertől pedig megtalálható a könyvesboltok polcain.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
