A kilencvenes években nagy népszerűségnek örvendő Pauly Shore-t sokan szidták kissé alpári (de szerintem igen vicces) stílusa miatt, azonban a mai vígjátékok nyomasztó sémáját követve, már mindenki visszasírja egyediségét.
Mi történne, ha egy ősember egyszer csak a huszadik század végén találná magát? Vajon képes lenne beilleszkedni, vagy egyáltalán nem keltve feltűnést élné mindennapjait?
Dave (Sean Astin) eltökélt célja, hogy az iskolai bál végére kiás a kertjükben egy medencét, ezt rajta és barátján, Stoney-n (Pauly Shore) kívül nem tartja senki reálisnak. Dave-et pedig az hajtja leginkább, hogy újra a menő arcok között villoghasson, és végre visszahódíthassa szerelmét, Robynt (Megan Ward), akivel óvodában jártak vagy egy hetet. Kaliforniában elég gyakran vannak földrengések, így ügyet sem vetnek rá a srácok, ám amikor a leendő medence aljáról egy hatalmas jégtömböt ásnak elő, már azért megpiszkálja a fantáziájukat.
A jégtömb különös titkot őriz, vagyis inkább egy embert, és mit ad Isten, pont egy cro-magnoni ősember szabadul ki hűvös fogságából. Természetesen nem érti a körülötte lévő világot, így a srácok kezelésbe veszik, megfürdetik, levágják a haját, felöltöztetik és megmutatnak neki minden jót, amit a huszadik század csak kínálni tud. Így születik meg Link (Brendan Fraser), mint észt cserediák, aki rövid úton az iskola kedvence lesz – persze senki sem tudja valódi származását a két jómadáron kívül. De a dolgok valahogy szétcsúsznak, és a felelősség terhe olykor szokatlan dolgokra készteti az embert.
Azért azt be kell látnunk, hogy ez a történet nem valami nagyszabású, a forgatókönyvet valószínűleg igen gyorsan megírták, de mégis van benne valami spiritusz, ami miatt a mai napig örömmel emlékezünk vissza rá, és újranézve is vicces. Persze, amint a suliban az ősember visszatéréséről beszélnek, már sejteni lehet, hogy ez lesz a fő szál, sőt ezt még legalább kétszer eljátsszák nem egészen kilencven perc alatt, de mindennek ellenére működik a film.
Pauly Shore zseniális a filmben, és nem csak azért, mert ő szolgáltatja a poénok nagy részét, hanem mert egy igencsak furcsa figurát alakít, akit nem érdekel senkinek sem a megjegyzése az öltözködésére vagy a stílusára. Ugyanakkor pont ő az, aki a helyes irányba tereli Dave-et, mikor a srácnak a morális iránytűje kissé elhajlik. Stoney karaktere az egyik kedvencem Shore-tól, és ezt pont ez az összetettsége érte el nálam.
Azonban nem csak Shore volt a szívem csücske a filmben, hanem a szemétládát, Mattet alakító Michael DeLuise, aki a mai napig az egyik kedvenc sci-fi színészem – játszott a SeaQuestben. Illetve Brendan Fraser, aki manapság már igencsak megkopott színész, de amikor a Kőbunkó készült még igen fiatal, és igen helyes volt – merem állítani, hogy szerkesztőségünk bármely tagja szívesen segédkezett volna neki a fürdőzésben.
A Kőbunkó egy remek alkotás, ami képes húsz év távlatából is megnevettetni a nézőt – vajon gondolt erre bárki is, amikor készült? A mai vígjátékok zöme elbújhatna mögötte, mert ez a film képes úgy értéket közvetíteni, hogy az vicces és egyáltalán nem fekszi meg a gyomrunkat, de attól még emlékszünk rá.
A Mentalista rajongók pedig jól figyeljenek, mert egyik kedvencüket megtalálhatják. A filmben látható táncos jelenet pedig szalagavatóért kiált!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!