Sherlock Holmes neve nem csak Európában, de a világ jelentős részén ismert, hiszen Viktória királynő kora óta gyakorlatilag az alapműveltség részévé vált. Ugyan nem kötelező olvasmány egyik történet sem – legalábbis magyar iskolákban –, életében minimum egyszer valahogy mindenki összefut a híres angol detektívvel, és akinek van hozzá szerencséje, az általában első látásra, illetve olvasásra szerelembe esik. Mi teszi olyan különlegessé Sherlock Holmesot, mitől más ő, mint más detektívek?
Én anglisztikásként azt mondom, hogy irodalomtörténetileg semmiben, hiszen Sir Arthur Conan Doyle anno Edgar Allan Poe Dupinjéről „koppintotta”, ahogy Hercule Poirot-t is Agatha Christie. Természetesen mégsem ugyanaz mind a három karakter (akkor elég csúnya világot élnénk), hiszen mindnyájuknak megvannak a saját jellemvonásai, mindössze az „alapösszetételük” ugyanaz. Poe ugyanis úgy alkotta meg az ő Dupinjét, hogy belső kvalitását egy matematikus és egy filozófus jellemevonásainak összessége adja.
De ennyit a hosszú, száraz irodalomtöriről, jöjjön az a tény, ami a legfontosabb a beszámolóm szempontjából: a Sherlock Holmes-sztorik a világ leggyakrabban feldolgozott irodalmi alkotásai közé tartoznak. Számtalan film, TV-sorozat, de még rádiójáték és színdarab is készült belőlük, ma a majdnem legfrissebb tévés adaptációról, a BBC-s Sherlockról és annak legelső epizódjáról fogok beszélni. Ez a széria több szempontból is különleges, de leginkább attól, hogy ez az első olyan adaptáció, ami modern köntösbe bújtatja a már ismert kalandokat. Igen, eleinte nekem is borsózott a hátam a gondolattól, hogy a nagy Sherlock Holmes és a laptopja sokszor elválaszthatatlanok, James Moriarty pedig gyakorlatilag egy okostelefonnal bénítja meg órákra Londont. De pozitívan csalódnom kellett már az első résznél. Jöjjön akkor hát az A Study In Pink, ami Sir Doyle A Study In Scarlet című regényét veszi alapul.
Az ex-katonaorvos, Dr. John Watson (Martin Freeman) frissen hazatérve Afganisztánból próbál új életet kezdeni, amit viszont megnehezít a tény, hogy egy lőtt sebe miatt bottal tud csak járni. Ezen felül rémálmokkal küzd, bezárkózik egy sötét lakásba a külvilág elől, és csak a terapeutájával találkozik. Egyik nap viszont összefut régi barátjával, Mike Stamforddal (David Nellist), aki elfecsegi, hogy egy ismerőse épp lakótársat keres, és szívesen bemutatná Johnnak. A rejtélyes ismerős, mint kiderül, nem más, mint Sherlock Holmes (Benedict Cumberbatch), aki legelső találkozásukkor leveszi a lábáról – meg egy kicsit talán meg is ijeszti – Dr. Watsont az átlagon felüli intelligenciájával és következtetőképességével. Ezt követően pedig legközelebb a Baker Streeten találkoznak, hogy megnézzenek egy ígéretes lakást a 221B szám alatt, amit ki is vesznek.
Közben fény derül arra, hogy Sherlock a rendőrségnek segít ügyeket megoldani, és most is éppen egy lehetséges sorozatgyilkossal kapcsolatban vizsgálódik, akinek úgy tűnik újabb ártatlan ember esett áldozatául. Ellátogat tehát a tett helyszínére, de nem ám egyedül – viszi magával az újdonsült lakótársát, John Watsont is. Rendkívül érdekes kezdete egy barátságnak, nem igaz? Meglehetősen abszurd, és kicsit komikus helyzet, de Sherlock mentségére szóljon, hogy John nem sokat hezitált. Mint zsák a foltját, szól a mondás, és ez teljes mértékben igaz Sherlock Holmesra és John Watsonra. Két szinte teljesen ellentétes jellemű emberről van szó, akik talán pont azért illenek össze, mert olyan jól kiegészítik egymást. Ők ketten egy rendkívül dinamikus párt alkotnak – így van ez az eredeti történetekben is, a legtöbb adaptációban szintén, ezt Benedict Cumberbatchnek és Martin Freemannek is sikerült eltalálnia (a DVD-n lévő extrákból ítélve már az olvasópróbán is ment nekik).
A modern környezet a színészi játék miatt egyáltalán nem válik zavaró tényezővé, sőt, percről-percre szokja a szemünk és az agyunk a helyzetet, így már ha az első epizód végére nem is, az évadfináléra biztosan elfelejtjük, hogy az eredeti sztorik az 1800-as években játszódnak. A kortárs atmoszférából fakadóan egy kis akció-jelleget is kap a sorozat, amit szerencsére nem visznek túlzásba, de azért pörögnek a cselekmények, mint Sherlock gondolatai. A legkiemelkedőbb a cinematográfia, ami rendkívül egyedi a többi sorozatéhoz képest: a színek, a kameraállások, a vágások, a helyszínek – pompásak, különlegesek és mindig helyénvalóak.
Azt hiszem, sikerült az eddigi leghosszabb cikkemet összehoznom, ami nem csoda, hiszen az egyik legnagyobb kedvencem Sherlock Holmes karaktere, és a sorozat is, aminek az ötlete egyébként Steven Moffat (Ki vagy, Doki?, Páran Párban) és Mark Gatiss (Ki vagy, Doki?, An Adventure In Time And Space) agyából pattant ki egy hosszú vonatozás során. Aztán Sue Verture (Steven Moffat felesége) volt az, aki gatyába rázta a két urat, és megmondta nekik, hogy tessék csak megvalósítani. És milyen jól tette!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback