Zack Snyder főleg hideget kapott mind a kritikusoktól, mind a nézőktől az Álomháború miatt – így most álljon itt a ritka pozitív kritikák egyike.
Babydollt (Emily Browning) édesanyja halála után a mostohaapja (Gerard Plunkett) „védelmére” bízzák, a férfi azonban egy kapzsi seggfej, akit nem érdekel más, csak a pénz. Így Baby és húga (Frederique De Raucourt) akadályt jelentenek a férfinak, hogy az áhított gazdagsághoz jusson, de egy tragikus baleset folytán, melyben elveszti szeretett húgát, megkönnyíti ezt neki Baby. A lányt elmegyógyintézetbe zárják, ahol mostohaapja lefizeti a szintén kapzsi ápolót (Oscar Isaac), hogy az hamisítsa alá a beteg lányokkal foglalkozó doktornő (Carla Gugino) aláírását, és ezáltal elrendelve, hogy lobotómiát hajtsanak végre Babyn , elhárítva az utolsó akadályt is a vagyon megszerzése elől. Babynek azonban van egy szökési terve, ami nemcsak őt, hanem a többieket is kijuttathatja, bárhova is legyenek bezárva.
Baby, nem találván kiutat a való világból, álomszerű elemekkel szövi át a jelent, amiket epizodikus jelleggel szintén egy álomvilág kapcsol össze. Egy lány álmát láthatjuk, amiben szereplő lány szintén álmodik – kissé kusza, igaz? De most mindenki tegye a szívére a kezét és mondja, hogy még sosem álmodott semmi szürreálisát, vagy sosem képzelget semmi valótlant. Mindjárt gondoltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, mert bizony az álmaink a leggyakrabban ilyen kuszák, valótlanak, szokatlanak, mesések, félelmetesek – de egy dologban nem különböznek: rólunk szólnak.
Zack Snyder tökéletes érzékkel és finomsággal vegyítette össze a három síkot: az első ugyebár a való élet, Babydoll az elmegyógyintézetben; a második egy bordélyház, ahol minden lány fogoly, és a kapzsi Blue Jonesnak (Oscar Isaac, az ápoló) tartoznak engedelmességgel; a harmadik pedig egy teljesen szürreális és kifordított világ sárkányokkal, gőzgép hajtotta nácikkal, és óriás szamurájokkal. A világok határai olykor összemosódnak, olykor pedig élesebben különülnek el, és pont ez az, ami valódivá teszi a látottakat.
A három síkban történő eseményeket, ha különvesszük, rá kell döbbennünk, hogy egytől egyig hitelesek, és ha külön három film készült volna, most bizonyára egekig magasztalnák az alkotókat. Az intézet pont a kornak megfelelő, ahol a nők olyan elnyomásban részesültek, hogy már csak a gondolattól is kinyílik a bicska a zsebemben. Ebben a környezetben kellene Babynek megvédenie magát a mostohaapjával szemben, de mivel a hatvanas években mindenhol csak férfiak dönthettek, így egyértelmű, hogy egy lány hiába mondja az igazat, egy férfival szemben senki sem venné komolyan.
A bordélyházban játszódó jelenetek adják a film átívelő részét, magát a szökési kísérletet, és annak minden előkészületét. De a háborús, már-már túlságosan is akciódús jelenetek pedig a tárgyak (kés vagy térkép) megszerzésének módját meséli el – igen, meséli, ugyanis az öngyújtó megszerzéséhez Babynek és csapatának meg kell küzdenie orkokkal és két sárkánnyal is.
A főszereplő lányok egytől-egyig igazi badassek, nem félnek semmitől és senkitől, harcolnak, ha kell – legalábbis ha ezt a harcot karddal vagy pisztollyal kell megvívni, mert amikor a bordélyházban vannak, akkor bizony mindannyian halálosan rettegnek Blue mindenhova elérő kezétől. A bordélyházban talán egyetlen támaszuk Madame Gorski (Carla Gugino, a doktornő), aki évekkel korábban szintén a lányok helyén volt, ám most már ő a „művészeti vezető” ebben a kuplerájban.
A zenei betétek mellett sem szabad elmenni, mert az Álomháborúnak piszok erős soundtrackje van, amire olyan előadók készítettek egyedi dalokat, mint például Björk – akinek állítom, hogy ez a legjobb száma. Azonban a főszereplők is felénekeltek egy-egy dalt, ami szintén egyedi ízt ad az albumnak. A kedvencem még mindig Emilíana Torrini White Rabbitje, ami egy csodás utalás Alice történeteire és a fehér nyúlra, aki a lányt elvezette Csodaországba.
A film az utolsó percekben még ügyesen csavarint egyet a történeten és egy olyan elképesztő – de nem látványosan – merész húzást tesz, amire nem számítottam. Talán pont emiatt a lépés miatt szeretem annyira ezt a filmet, mert volt mersze újat alkotni, mert volt mersze kizárólag nőkkel dolgozni, és mert volt mersze álmodni – és ha másért nem is, ezért mindenképpen megilleti a stábot egy vállveregetés.
Most én mutatom meg nektek, hogy milyen mély a nyúl ürege!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!