Ismét egy angol minisorozat, és ezúttal is Benedict Cumberbatch a főszereplő – de neeem, én nem vagyok rajongó.
1812-ben az angol arisztokrata, Edmund Talbot (Benedict Cumberbatch) Ausztráliába igyekszik egy akkori viszonyoknak megfelelő luxushajón. Edmund gazdag, elkényeztetett ficsúr, aki folyamatos megvetéssel tekint az őt körülvevő emberekre, így a hosszú út alatt sem törődik senkivel sem a hajón. Ám napról-napra lejjebb ad egójából, és lassan felfedezi magának a hajót, a legénységet és az utasokat is. Végre eljön számára a nagy áttörés, és mások sorsa iránt is érdeklődni kezd, így különös barátságot alakul ki Edmund és a sokat megélt Mr. Prettiman (Sam Neill) között.
Edmund nagybátyja kérésére útinaplót vezet, hogy megérkezése után ezzel szórakoztathassa a megfáradt és beteg rokont, így minden élményét, tapasztalatát és világnézetének változásait is lejegyzi. A papírok pedig csak gyűlnek és gyűlnek, ezzel párhuzamosan Edmund is új értékeket fedez fel önmagában és a világban – már soha nem lesz az az elkényeztetett ifjú, aki először a hajóra lépett.
Ismét egy könyvadaptációval van dolgunk, ezúttal az angol William Golding tollából szökkent szárba ez a kissé lassú tempójú történet. Nem vagyok a művész nagy rajongója, elmémből kitörölhetetlen gyötrelmeket okozott híres könyve, A legyek ura. Ezúttal viszont egy fantasztikus történetet vetett papírra, amely tartalmazza az élet sava-borsát, egy kis Golding-i gyötrelemmel fűszerezve.
Nehéz eldönteni, hogy ez valóban minisorozat, vagy inkább egy hosszabb tévéfilm, mindenestre engem a maga 267 percével az első lehetőségről győzött meg. Mint minden angol mű, ez sem mentes az olykor az unalom határát súroló jelenetektől, de ebben tényleg az a szép, hogy csak érintőlegesen lassul le a tempó, mert egy kis megnyugvás után azonnal felpörögnek az események. És nehéz elhinni, de egy hosszú és viszonylag unalmasnak ígérkező utazás során is rengeteg veszély fenyegetheti az embert: vihar, hajótörés, esetleg még kalózok is.
Benedict Cumberbatch annyira, de annyira jó színész, hogy lassan kifogyok a szinonimákból, minden jelenetben, minden apró mozzanatban tökéletesen átéli a szerepét és precízen hozza a karaktert. Az elején még egy pimasz és beképzelt alakot játszik, aki kizárólag a kissé ledérebb női társasággal hajlandó érdemben szóba állni – de azt is csak addig tette, míg meg nem kapta azt, amit akart. Aztán szépen, fokozatosan alakul át egy szerethető és érzelmes figurává, aki olykor a helyes kérdéseket teszi fel az élet kihívásaival kapcsolatban.
Persze a többiekről sem szabad megfeledkezni, hiszen Sam Neill tökéletesen hozza az intellektuális férfi szerepét, és Anderson kapitányt alakító Jared Harris is pontosan olyan bátor és tiszteletet parancsoló, mint azt az ember egy ilyen hajó vezetőjétől elvárja.
A hajó és a díszlet igazán impozáns, szinte végig érezni a sós levegőt, vagy arcunkba kapó gyenge szellőt, és a kissé viharos szél láttán én is magamra terítettem egy pokrócot vagy éppenséggel féltettem a legénységet a ködbe burkolódzó vélt vagy valós ellenségtől – kiváló rendezői munka. Bravó, kedves David Attwood, bravó!
Az Utazás a világ végére egy remek és elgondolkodtató kikapcsolódást nyújt, nem számít, hogy a néző milyen korú vagy nemű. A történetben szereplő problémák manapság már bagatellnek tűnnek, de a tizenkilencedik században még igenis komoly veszélynek voltak kitéve az óvatlan emberek egy ilyen tengerjáró fedélzetén.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback