A harmadik szezon az, amikor belép a történetbe a sorozat a rajongók által legjobban utált karaktere – no meg egy sorozatgyilkos, aki mára már többször próbálta megölni Beckettéket, és akit még mindig nem sikerült nyakon csípni.
Már túl vagyunk szeptember derekán, Castle (Nathan Fillion) viszont még mindig sehol – bár májusban, mikor ex-nejével (Monet Mazur) elindult Hamptonba, hogy a nyáron ott befejezze következő regényét, azzal váltak el Beckettel (Stana Katic), hogy ősszel találkoznak. A nyomozónő próbál nem is gondolni a férfira – bár mindenki számára egyértelmű, hogy fáj neki a hiánya –, ez viszont elég nehéz feladatnak bizonyul, mikor előbb kiderül, hogy Rick már visszatért a városba, később pedig Kate véletlen bele is botlik a férfiba – egy halott nő lakásán, a hulla mellett, kezében pisztollyal. Az persze elég gyorsan tisztázódik, hogy nem Castle a gyilkos, ezért el is engednék, de Rick kiharcolja, hogy maradhasson segíteni megoldani az ügyet, aminek már három áldozata van: egy szobrász, egy kémiatanárnő, és egy kajaautomata-szerelő. Kate, bár nem szívesen, de belemegy, hogy Castle ezalatt az ügy alatt még vele tarthasson, és fogadást köt a férfival: ha hamarabb rájön, hogy mi a kapcsolat a gyilkosságok közt, akkor maradhat, ha viszont Kate megelőzi ebben, akkor soha többé nem térhet vissza a tizenkettesekhez.
Annyi, de annyi fontos, említésre méltó pillanat van ebben az évadban, hogy azt sem tudom, hol kezdjem! Elsőként nézzük talán azt a karaktert, akire a bevezetésben utaltam, és akit gyakorlatilag minden rajongó utál.
Emberünk neve Josh Davidson (Victor Webster), foglalkozását tekintve pedig szívsebész. Magas, jóképű, rendes fazon, aki motorozik, a Doctors Without Borders keretében harmadik világbeli országokba jár missziókra, elhivatott, okos, jó szándékú, és csak úgy szimplán jó ránézni. Hát akkor mi a bűne? Igazából semmi (nem , ő nem egy báránybőrbe bújt farkas, se nem rejtőzködő pszichopata). Nem, egyetlen szimpla ok miatt gyűlöli mindenki: ő Beckett pasija majdnem egy egész évadon keresztül. A harmadik szezon negyedik epizódjának – Golyó a múltból – tűnik fel, és bár megjárják a maguk hullámvölgyeiket Kate-tel, egészen negyedik évad első részéig egy párt alkotnak – ergo Josh-t utálni kell, mert távol tartja Beckettet Castle-től. Esküszöm, ezt imádom én ebben a fandomban!
Másik emberünk, akit megemlítettem a bevezetésben Jerry Tyson (Michael Mosley), a Hármas Gyilkos, vagy hangzatosabb, angol becenevén 3XK, aki egy nagyon intelligens, szociopata sorozatgyilkos – vagyis minden képessége megvan hozzá, hogy rémálmaink legyenek tőle. Tyson amúgy első szereplése óta minden évadban megjelent egyszer – volt, hogy személyesen, de volt, hogy csak tettein keresztül vett részt az epizódban –, és minden alkalommal emelte kicsit a tétet, mindig kicsit jobban ránk hozva a frászt. És, csak hogy ne legyen egy perc nyugtunk sem, Tyson elméletileg még mindig szabadlábon van, vagyis bármikor lecsaphat.
Most gyorsan evezzünk kicsit vidámabb vizekre, mert azért kifejezetten jó dolgok is történtek kedvenceinkkel az évad alatt: példának okért Lanie (Tamala Jones) és Esposito (Jon Huertas) egymásra talál, bár kapcsolatukat egy ideig próbálják titkolni – teljesen feleslegesen, ugyanis mindenkinek elég gyorsan leesik a tantusz. Ryan (Seamus Dever) és Jenny (Juliana Dever)is magasabb szintre emeli a kapcsolatukat, ami igaz, nem megy zökkenőmentesen – hála némi férfiúi meggondolatlanságnak (és amúgy itt dől meg az a teória, hogy ha felhívja az ember egy nő tíz barátnőjét, hogy ott töltött-e a hölgyemény náluk az estét, akkor tízen azt fogják felelni, hogy nem, még ha egy férfi tíz haverjától kérdezzük meg ugyanazt, akkor heten azt fogják felelni, hogy igen, hárman pedig hogy még mindig ott van náluk), és egy újabb rajongó-kedvenc epizódszereplőnek, a színésznő Natalie Rhodesnak (Laura Prepon), aki, miután Nikki Heatet fogja alakítani a Heat Wave filmváltozatában, rövid ideig a kapitányságon vendégeskedik, hogy megfigyelje Beckettet munka közben.
Castle háza táján is zajlanak az események: Alexis (Molly C. Quinn) bepasizik – amivel kicsit rá is hozza apjára a frászt, mivel csak annyit mond neki, hogy átjön hozzájuk Ashley (Ken Baumann), csak azt felejti közölni vele, hogy Ashley fiú –, és életében először úgy érzi, szerelmes. Alexis és Rick „beszélgetése” arról, hogy miből is tudhatjuk, hogy tényleg szerelmesek vagyunk, rettenetesen édes, a Kate válasza pedig Rick, a diskurzust követő kérdésére („Honnan tudod, hogy szerelmes vagy?” „Értelmet nyernek a dalok”) nagyon gyorsan szállóigévé vált a rajongók közt.
Martha (Susan Sullivan) hosszabb történetszála már kevésbé boldog: miután az előző szezonban újra találkozott gimis szerelmével, Chet Pallaburnnel, akivel félig-meddig össze is költözött, most felmerül kettejük közt a házasság gondolata – ám mielőtt a kétségek közt vergődő Martha választ adhatna, Chet hirtelen meghal. Az viszont csak hetekkel később derül ki, hogy halála előtt, még azelőtt, hogy a menyasszonya lehetett volna, Chet belevette Marthát a végrendeletébe, és ráhagyott egymillió dollárt – a kérdés most már csak az, hogy Martha mihez is kezdjen ezzel a pénzzel?
A szezonban Kate múltja is visszaköszön: egyrészt kétszer is találkozhatunk egykori kiképzőtisztjével, Mike Royce-szal (Jason Beghe), aki egyszer aktív szerepet vállal a nyomozásban, míg másodszor Kate pont az ő halálának ügyében kénytelen nyomozni – ráadásul nem New Yorkban, hanem Los Angelesben, ami helyszínváltás egy remek epizódnak ad teret. Közben természetesen folyik a kutatás Beckett anyja halálának ügyében is, és ezúttal úgy tűnik, Kate túl mélyre ásott – a nő egy több évtizedes összeesküvésre bukkan, ami egy barátja életébe kerül.
Már csak egy szemezgetés az abszurd esetekből kedvcsinálónak, és lezárom a cikket, mert már megint elszaladt velem a ló: a szezonban teszünk egy kis kitérőt a steampunk felé, találunk egy koporsót, amiben rögtön két hulla is pihen, Castle találkozik egy régi iskolatársával, kicsit bekavarnak az UFO-k, Beckettéknek meggyűlik a baja egy atombombával, találunk még hullát medencében, pizzasütőben és letéphető nadrágban, és még némi mágiával is eljátszadozunk.
A finálé pedig, mint tegnap említettem, az eddigi legütősebb és legtragikusabb – és olyan szemét függővége van, hogy azt tanítani kellene (és igen, még mindig sírok rajta, valahányszor csak megnézem, pedig én aztán nagyon kevés filmen sírok). De senki se féljen, a harmadik évad drámai lezárását egy nagyon szellemes és humoros, ám érzelmileg rettentő mély negyedik évad követi.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback