Kevés olyan könyv volt még az életemben, amit nem bírtam letenni, de az Egyiptológust néha tényleg úgy kellett kivenni a kezemből. Még aki nem is szereti annyira a krimi műfaját, vagy épp Egyiptom nem vonzza, annak is lehet egy igazi élményt adó mű. Minden tiszteletem Arthur Phillipsnek, és a fantázájának, hogy kissé Agatha Christies módra bár, de remekül vegyítette az ókori miszticizmust és sejtelmességet, a húszas évek klasszikus krimijének hangulatával.
Ami számomra eleinte furcsa volt, hogy az író két idősíkban beszéltette a két főszereplőjét: az egyik oldalon a régész, Ralph Trilipush elmélkedéseit és eredményeit olvassuk, ahogyan készül feltárni Atonhadu fáraó sírját, a másikon pedig már az eleinte csak gyerekkereséssel megbízott, később már gyilkosság után kutató nyomozó visszaemlékezéseit követhetjük nyomon a könyv hasábjain. Köretnek ott van Egyiptom, amit, mint mindig, egy misztikus fátyol leng körül, ez pedig senkit sem enged el.
Hát kérem, ebben a műben van minden: elhagyott gyerekek, kommunisták, drogos újgazdagok, személyiség tolvajok, és egy, csak a legendákban fennmaradt fáraó, akinek létezését pár pornográf témájú tekercs tudja bizonyítani, amíg Trilipush meg nem találja a neki szentelt sírt, és itt egy picit sajnáltam szegényt – mert ez lett végül életének az utolsó tette. És valóban nagy felfedezés, amit tett, hiszen megtalált egy elveszett dinasztiából való, szinte utolsó fáraót, de mindenki csak Howard Carterre, figyel, aki vele egy időben találta meg Tutanhamon sírját, és vele együtt a kincseit.
Végül aztán Trilipusht is elnyeli a sivatag és a saját hazugságai, hátrahagyva egy gyilkosságot, egy menyasszonyt és választ az összes, a mű alatt felmerült kérdéseinkre. Trilipush egy nagyon sokrétegű és összetett karakter: sanyarú múltja elől menekülve végül eljutott arra a pontra, hogy mondhatni meghalt, és mint a fáraók, ő is feltámadt egy új, sokkal jobb és felsőbbrendű valakiként – régi múltját megtagadja, új múltat kreál magának, ami végül káoszba dönt mindent és mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerül – ahogy egykoron Atonhadu is.
Ha nem tudnám, hogy ez egy krimi, simán beraknám valami pszichológiai tankönyvnek, mert az Egyiptológus mellékesen egy nagy tanmese is az irreleváns emberi viselkedésről; az úri kisasszony, aki ahelyett, hogy várná szeretett vőlegényét drogokkal tömi magát :Trilipusht nem kell ragoznom, a pénzét féltő gazdag apuci, aki vígan összetör egy több ezer éves (és elég értékes) edényt, hogy a magát elég gyakran – és sokszor jogtalanul – fényező nyomozóról már ne is beszéljek .Mind őrültek, de mégis csak emberek.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
