Miután mindjárt kezdődik a tévés szezon, jönnek az újoncok és folytatódnak a kedvencek, azt hiszem, eljött az ideje egy kis recapnek. És miért is ne kezdjük rögtön a szívem egyik csücskével, a Castle-lel? (Meg aztán Catleen is nyaggat már egy ideje, hogy írjak erről a gyöngyszemről.)
Richard Castle (Nathan Fillion) nagymenő krimiszerző több mint húsz bestsellerel a háta mögött, akit Pattersonnal és Connellyvel szokás egy lapon emlegetni. Castle emellett – vagy éppen ezért – nőcsábász, pimasz, nagyszájú, éretlen és egy az egyben kezelhetetlen, viszont a szíve aranyból van. Azonban kedves írónk élete nem fenékig tejfel: nem elég, hogy kiöregedőfélben lévő Broadway-díva édesanyja (Susan Sullivan), akinek a vérében van a színpadiasság, „ideiglenesen” odaköltözött hozzá és tinédzser lányához, Alexishez (Molly C. Quinn), akit egyedül nevel, ráadásul még írói válság is sújtja. Rick beleunt eddigi legnagyobb sikerű hősébe, a kém Derrick Stormba, akit ezért legfrissebb könyvében meg is ölt, ám közben már a nyakába liheg kettes számú ex-felesége/kiadója, Gina (Monet Mazur, aki az eredeti tervek szerint állandó szereplő lett volna, ám végül mindössze visszatérő karakter lett), hogy adja le következő kéziratát, amiből azonban Castle, ihlet hiányában, még egy sort sem írt.
A dolgok azonban száznyolcvan fokos fordulatot vesznek, mikor megölnek két embert, akik testét úgy rendezik el, ahogy az Castle két könyvében van leírva. Az ügyet Kate Beckett (Stana Katic) nyomozó és két kollégája, az ír származású, érzékeny, néha már-már feminin Kevin Ryan (Seamus Dever), és a kemény, de végletekig hűséges, a rendőrség előtt a különleges alakulatnál szolgáló Javier Esposito (Jon Huertas) kapja, akiknek segítségére van még az éles nyelvű orvosszakértő, Dr. Lanie Parish (Tamala Jones). Kate, titokban nagy Castle-fan lévén, rögtön összekapcsolja a két esetet, és beviszi az őrse az írót, hogy kikérdezhesse. Nos, nem mondhatni, hogy Castle és Beckett közt azonnal kölcsönös szimpátia alakulna ki: a nő a falra mászik a szerzőtől, akinek viselkedése szöges ellentéte a saját, fegyelmezett jellemének, Ricket viszont rögtön megragadja a gyönyörű, titokzatos, a múlt fájdalmas sebhelyeit magán hordozó nő. Így hát előbb azt harcolja ki, hogy segíthessen a könyveit gyilkosságaihoz felhasználó elkövető elkapásában, majd pedig, a polgármester segítségével azt is eléri, hogy kutatás címszó alatt követhesse Beckett nyomozót munkája közben – Castle ugyanis elhatározza, hogy következő regényhősét, Nikki Heatet a nőről mintázza, nem kevés fejfájást okozva ezzel Kate-nek.
Az ABC nem kevés humorral és romantikával átszőtt zsarus-nyomozós sorozata a 2008/2009-es szezon midseasonjéban, 2009. március 9-én startolt, egy mindössze tízepizódos első évaddal, azóta viszont Amerika egyik kedvenc bűnügyi drámájává nőtte ki magát – ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén már harmadszorra nyerte el zsinórban ebben a kategóriában a People’s Choice Awardot.
Az első szezon tényleg csak egy röpke bevezető a sorozatba, amolyan hangulatmegteremtő szakasz, amire tényleg elég volt tíz epizód. Megesik a szereplők bemutatása, az alapvető kapcsolati viszonyok kialakítása, a humoros alaphang megtalálása, és az „egy rész – egy nyomozás” felállás bevezetése. A narráció főleg Castle-központú, így az epizódok nagy része Rick lakásán kezdődik és ér véget, Beckett magánéletébe alig kapunk bepillantást – egyedül az ötödik epizód, a Jéghideg ölelés az, amikor a készítők kicsit közelebb engednek minket a nyomozónőhöz.
Az első évadban – sőt, még a másodikban sem – a banda még nem vette magát túl komolyan, talán azért, mert a készítők nem bíztak annyira a sorozat sikerében, és ezért nem akarták úgy nagy fába vágni a fejszéjüket, hogy nem biztosak benne, be tudják fejezni azt, amit elkezdtek. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán bele sem kezdtek volna a nagyobb történeti ívek felvezetésébe: már az első évadban, a pilottal kezdve csöpögtetik nekünk, hogy valami nagy tragédia történt Beckett múltjában, a szezon közepére megtudjuk, hogy egy utcai támadás során megölték az édesanyját, az évad végén pedig igazán elindul a sorozat legnagyobb íve: kiderül, hogy Johanna Beckett nem csak rossz időben volt rossz helyen, hanem egy bérgyilkos végzett a nővel.
Kate mellett Castle múltjáról is megtudunk pár dolgot – például azt, miért is vált el első feleségétől, vagy hogy egy nagyra nőtt gyerek, aki imád lasertagelni a lányával –, de a narráció ezt egész könnyedre, viccesre veszi, nem megy bele abba, mennyire sérült is valójában a férfi a hangos és folyton vidám álca mögött, és inkább az író családjának dinamikájára helyezi a hangsúlyt. Márpedig Castle igenis sérült, és playboy-imidzsét leginkább arra használja, hogy ezt elrejtse. Sőt, ha igazán le akarjuk egyszerűsíteni a sorozat történetét, akkor azt mondanám, hogy a Castle két, lelkileg másképpen sérült ember története, akik ráakadnak egymásra, és szépen, lassan meggyógyítják a másik sebeit.
Ami a humort illeti – mivel, mint említettem, az igencsak nagy szerepet játszik a sorozatban –, a poénok leginkább a haláleseteket övező, abszurd körülményekre (bár az igazán abszurd dolgok, mint például a kétszáz éves golyóval lelőtt férfi, vagy a rejtélyes, megátkozott DVD okozta halálok csak később jönnek), és a Castle és Beckett közti – főleg szexuális – feszültségre épülnek. A két főhős közti párbeszédek, a maguk finom szójátékaival és mocskos kis utalásaival egyszerűen zseniálisak. De persze Ryanről és Espositóról sem szabad megfeledkeznünk, akik a maguk remekül megírt jellemével gyönyörűen kikerekítik a kis nyomozó-csapatot.
A Castle első évada aranyos, kedves, bájos, vicces, és irtózatosan szórakoztató, az viszont tény, hogy a sorozat itt még nem érte el azt az érettségi szintet, ami ma jellemzi. Viszont startnak remek ez a tíz epizód, az igazi mélységeket és magasságokat bejárni pedig ott van még a másik öt – lassan hat – évad.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback