Nagyon sok mindenért lehet szeretni Neil Gaiman írásait: Humorosak, ötletesek, izgalmasak, de amit én a leginkább csodálok, az a könnyed elegancia, amivel a fantasztikus elemek belefonódnak a valóságba. Az Óceán az út végén elmosódott gyerekkori emlékeket elevenít fel, és ahogy a körvonalak újból élesek lesznek, egy mágiával átszőtt világ rajzolódik ki.
A történet főszereplője középkorú férfiként tér vissza gyermekkori otthonába, Sussexbe. Hirtelen felindulásból meglátogat egy tanyát, ahol kisfiúként sokat játszott. Elnyomott emlékek törnek fel belőle a látogatás során, az emlékek középpontjában pedig egy lány és egy hátsókertben elterülő tavacska áll. A narrátort hétéves korában majdnem megölte egy gonosz teremtmény, akit egy titokzatos öngyilkosság idézett meg. Lettie Hempstockról, a falu végén lévő tanyán lakó kislányról kiderült, hogy sokkal több, mint aminek látszik. Megvédte a fiút, ám cserébe nagy árat kellett fizetnie.
A kerettörténet a misztikus hagyományokat követi – a narrátor mentálisan megbízhatatlan, így az elmondott történet mágikus része vagy igaz, vagy nem. Ezzel összhangban a fantasztikum ezúttal nem egy kidolgozott világ, mint például az Amerikai istenekben, inkább fel-felvillanva jelenik meg és a gyermeki nézőpont által sokszor nincs rá magyarázat. Észveszejtő részletességgel és realizmussal leírt jelenetek vegyülnek mindehhez, így a regény hangulata egészen különleges.
Mágikus vagy sem, a történet nem túl vidám, tele van veszéllyel, félelemmel és szomorúsággal. A gyerekkor sötét oldala ez – a nagyobb erőknek való kiszolgáltatottság, az ismeretlentől való rettegés, a világ érthetetlenségéből fakadó frusztráció alkotják. Ha elfelejtettük volna, milyen érzés mindez, az Óceán az út végén tesz róla, hogy emlékezzünk – bár elsőre talán nem hangzik annak, szerintem ez egy jó dolog.
Hivatalosan felnőtteknek szól a regény, de én minden korosztálynak nyugodt szívvel ajánlom. Hátborzongásra, hideg zuhanyra lehet számítani, közben pedig ez egy – sötétségével együtt – gyönyörű történet, ami arról szól, hogy mi mindent rejthet egy tónak álcázott óceán, és ahogy a borító hátulján írják: „Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.”
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback