Oldal kiválasztása

A női Zorro kalandjai – röviden így lehetne összefoglalni A kardok királynőjét. Én is tisztában vagyok vele, hogy ez a sorozat nem túl merész vagy okos, ám mégis van benne valami báj – no meg az sem hátrány, hogy végre egy nő van a nyeregben.

kardokkiralynoje.s01.1

Tessa Alvarado (Tessie Santiago) a fiatal lány apja halála után visszatér szülőföldjére, a spanyol Kaliforniába, ám megdöbbenve tapasztalja, hogy szeretett kisvárosát, Santa Helenát ma már egy diktátori babérokra törő kapitány tartja a markában, aki válogatott eszközökkel tarttatja be a számára kedvező törvényeket: a nemesekre új adót vet, a parasztokat pedig még kegyetlenebbül sújtja. De ahol a gonosz eluralkodik, ott hamarosan a jó is felbukkan, így az igazság bajnoka, a Kardok Királynője színre lép, hogy orvosolja az igazságtalanságot, ami a népet éri.

Tessa álcája egy tarot kártyának köszönhető, melyet legjobb barátnője és társalkodónője, Marta’ (Paulina Gálvez)mutatott neki. Tessa és Marta közösen harcolnak a jó ügyért, miközben próbálják kideríteni, hogy mi is okozta Tessa édesapjának korai halálát, illetve megpróbálják leleplezni a korrupt vezetőket. De a két hölgy sok helyről számíthat segítségre, hiszen a Kardok Királynője lassan legendává növi ki magát, így elnyervén a nép tiszteletét és kegyét, Tessa olyan helyről is kap támogatást, ahonnan nem is számított rá.

kardokkiralynoje.s01.4

Mint már említettem, a Kardok Királynője a női Zorro, de ezzel nincs is semmi baj, ha tisztában van vele az ember. A sorozat egy igazi csajos darab, ugyanakkor férfi szemmel is élvezhető a történetet. Tessa remekül forgatja a kardot, álruhája pedig gyönyörű, de itt is sokszor felmerül bennem, hogy a hangja és alkata alapján senki nem ismeri fel? De hát Batmannél és Clark Kentnél ugyanez volt a problémám, mindezek ellenére pedig kedvelem őket is, szóval most szemet hunyok e fölött a nem is oly apró probléma felett.

A történetszál nem túl bonyolult: történik valami igazságtalanság, jön a Kardok Királynője és helyrehozza a dolgot, miközben borsot tör a katonák orra alá, valamint eljátssza, hogy ő valójában a butuska Tessa, aki nemrég tért vissza Madridból. Ennyi, kész, slussz-passz, ugyanakkor annyira bájos és kedves a történet, hogy mégis megnyert magának a sorozat, pedig sok hibával rendelkezik.

kardokkiralynoje.s01.3

Tessie Santiago nem egy jó színésznő, de a karaktert hitelesen hozza, aki viszont igazán kiemelkedőt nyújt, az Vera Hidalgót, Tessa barátnőjét alakító Elsa Pataky – ha ismerős a neve, az azért lehet, mert ő Thor, az az Chris Hemsworth felesége, a neve alapján pedig gondolom, már mindenki sejti, hogy a hölgy magyar felmenőkkel is büszkélkedhet. Elsa tökéletes ebben a pimasz és csábító szerepben, ugyanakkor a környezetének el kell adnia a bájos és csendes fiatal feleséget is, ezt a kettős szerepet pedig baromi jól teljesíti a színésznő.

A díszletek és a ruhák nagyon jól sikerültek, az 1817-es Santa Helena pont olyan, mint amilyennek a kort elképzeltem: kissé poros, kissé régimódi, de van benne valami spanyolos temperamentum is. Ez a vérmérséklet pedig sokszor hiányzik az ehhez hasonló alkotásokból, de szerencsére ezt igen jól eltalálták ebben a sorozatban.

kardokkiralynoje.s01.2

A kardok királynője egy nem túl komoly, ám igen bájos kis sorozat, a maga egy évadával pedig nem kér sokat a nézőtől. Kikapcsolódásnak, illetve horror filmek utáni levezetésnek kitűnő darab.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.