Ez a sorozat a tipikus példa arra, hogy egy nem teljesen átgondolt történetet mennyire szét tudnak cincálni a rosszul megválasztott színészek.
Sebastian Starknak (James Woods) elege lesz korábbi állásából, és úgy dönt, áttér a „jó” oldalra: ügyvédből ügyész lesz, ám kezdeti lelkesedése kissé alábbhagy, mikor kiderül, hogy csupa újonccal lesz körbevéve. Ám esetről-esetre ráébred arra, hogy ugyan zöldfülűek a munkatársai, azért szívük és eszük a helyén van, ennek köszönhetően pedig rengeteg bűnözőt sikerül elkapniuk, olykor már rendőrségi módszerekkel is. Közben a csapatban is történnek változások: lesz, aki idő előtt elhalálozik, így újakkal kell betölteni a megüresedett helyet.
Stark magánélete sem fenékig tejfel: elvált feleségétől, és lánya hosszas huza-vona után úgy dönt, inkább apuval akar élni – ezzel tökéletesen felborítva Stark addig életritmusát, de mentségére legyen mondva, megpróbál több évnyi kihagyás után jó apa lenni. Julie Stark (Daniella Panabaker) azonban most éli lázadó korszakát, és egy olyan fiúba zúg bele, akit egy apa sem kívánna a lánya oldalán látni.
A sorozat alapkoncepciója, hogy ötvözi a szokásos jogi adok-kapokot a már-már rendőrségi szintet képviselő nyomozásokkal. Ezzel nem is lenne különösebb probléma, csak maguk az alkotó sem tudták eldönteni, hogy melyik utat válasszák: csak jog, csak nyomozás, vagy a kettő elegye, ehelyett folyton kilengenek az epizódok, ami eléri a nézőben azt a szintet, ahol már idegesíti a következetlenség.
James Woods valaha jó színész volt, de ebben a sorozatban vagy nem tudott, vagy nem akart kiteljesedni, így Sebastian Stark karaktere gyorsan lapossá és bunkóvá vált – az érzelmi szintje meg egy nullával volt egyenlő sajnos. A többi színész sem volt képes maradandót nyújtani, bár nem is volt sok lehetőségük, hiszen a széria annyira James Woods központú, hogy nem is értem miért raktak bele ennyi mellékszereplőt. Daniella Panabaker az örök tini lányt hozza – az a baj, hogy a színésznőtől többet nem is várhat el az ember.
Sarah Carter, aki ugyan az Éghasadásban valóban ki tudott teljesedni, itt egy butuska szöszi, aki olykor nem az. A Stark csapatába átigazoló volt főügyész, Jessica Devlint alakító Jeri Ryan sci-fis körökben igen népszerű (a Star Trek: Voyagerben játszott főszerepet), ám még ő sem tudta megmenteni ezt a sorozatot. Kevés pozitívumok egyike, hogy a férfi szereplők főleg öltönyt és inget viselnek a sorozatban, ami szerintem a férfiak zömének jól áll, itt pedig különösen Kevin Alejandrón mutatott jól.
Talán a legnagyobb probléma nem is a színészekkel volt, vagy az átgondolatlan történetvezetéssel és a kusza ívekkel, hanem a röhejesen gagyi és olykor igen értelmetlen párbeszédekkel. Ezek gyakorlatilag nem is párbeszédek, hanem inkább egy nagy adag kliséhalmaz, amiben akadt néhány olyan ócska egymondatos beszólás, hogy a hajamat téptem a sorozat közben – persze a nagyja James Woods szájából származott.
Pedig én kedvelem a jogi műsorokat, és élvezem ezeket a bírósági játszmákat. Azért a sorozat mentségére legyen mondva, voltak valóban érdekes bűnügyi esetek, de a körítés hibái miatt nem tudtam maradéktalanul élvezni ezeket. Sajnálom, mert ebből a sorozatból valami igazán jó is kisülhetett volna, ha az alkotóknak van egy kis merszük, és ha visszavettek volna James Woods arcából.
A Shark egy tunya vasárnap délután még amolyan elmegy-sorozat, persze ha az ember közben mást is csinál, de egyébként nem javaslom senkinek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
