Igazából Kat Dennings miatt álltam neki ennek a sorozatnak, akinek karakterét nagyon bírtam a Thorban. Most viszont… Nos, maradjunk annyiban, hogy ezzel a szerepével nem sikerült belopnia magát a szívembe.
Caroline Channing (Beth Behrs) igazi nagymenő, manhattani milliomos csemete – egészen addig, amíg apját le nem csukják amiért milliókat csalt ki emberekből, miután a család összes számláját zárolják. Caroline-nak gyorsan munkára – és lakásra – van szüksége, így jelentkezik pincérnőnek egy lepukkant brooklyni étterembe. Itt találkozik új kolleginájával – aki be is fogadja –, a hányatatott sorsú és nagyszájú Max Blackkel (Kat Dennings), aki igazából egyetlen egy dologban jó: isteni muffinokat süt. Caroline, aki üzleti iskolába járt, rögtön meglátja ebben a lehetőséget: hogy megalapozzák a jövőjüket, nincs más dolguk, mint elindítani a saját muffin-sütő vállalkozásukat – persze, ehhez először kezdőtőkére lesz szükségük. Így hát kezdetét veszi a két lány pénzszerző kalandja, ami olyan karakterekkel van megtámogatva, mint az étterem törpeméretű, koreai tulaja, Han (Matthew Moy), aki az esetek többségében nincs a helyzet magaslatán; Oleg (Jonathan Kite), az étterem perverz ukrán szakácsa; Earl (Garrett Morris), a sokat látott, idős, fekete pénztáros; és Sophie (Jennifer Coolridge), a lányok lengyel származású, dáma-kiállású szomszédja; Caroline a hátsó kertben élő lováról már ne is beszéljünk.
Annyi problémám van ezzel a sorozattal, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Bár a kerettörténet ötletes és jó, sőt, sok epizód alapsztorija is egész tetszetős, a kivitelezés nem kevés kívánnivalót hagy maga után. A készítők sokszor próbálkoznak azzal, hogy megérintsék a nézők szívét, de az csak nagyon ritkán sikerült igazán – mert vagy szimplán rosszul sülnek el a dolgok és szívnak a lányok, vagy valamelyikőjük valami hatalmas tahóságot művel, és azért nem jön össze egy minimális siker sem. Persze, a készítők végig nyomatják, hogy milyen rossz a két lánynak, Caroline-t egész Manhattan utálja, Max az apját se ismeri, de ezt nem csepegtetik, hanem lenyomják a torkunkon, és így már nem megható, hanem idegesítő.
Ám a két főszereplő még a legjobb napjukon is idegesítők: Caroline magához való esze nagyjából nulla, és mikor már kezdeném megkedvelni, akkor, már bocsánat, de előtör belőle a felsőosztálybeli picsa. Őt ellensúlyozná a tanulatlan, de talpraesett Max, akinek mindenre van valami epés megjegyzése – csakhogy ezek a megjegyzések nem ütnek. A nagy részük tahó és bunkó, és még hogyha a leírt szöveg vicces is lenne, Kat Dennings előadásmódja a legtöbb esetben hazavágja a poént. Nem tudom, más hogy van vele, de szerintem, ha az ember előre nevet – sőt, röhög – a saját viccén, az inkább taszító, mint humoros. (Amúgy pedig én elhiszem, hogy biztos egy csomó pasi odavan Kat Denningsért, mert hatalmas keble van, én viszont női szemmel azt mondom, hogy a báli ruha, amit fináléban ráadtak, undorítóan állt rajta. Ez nem a színésznő hibája, hanem a stylisté meg a produceré, aki kitalálta, hogy a néző orra alá kell dugni a melleit.)
A mellékszereplők nagy része szintén idegesítő, sőt, ők még egysíkúak is. Hannal komolyabb probléma nincs, Oleg viszont egyenesen undorító – az első pár részben elmentek a perverz, már-már szatír poénjai, ám ezek a viccek hamar szakállat eresztenek. A másik nagy csalódás számomra Jennifer Coolidge, akit a legtöbben talán Stifler mamájaként ismernek – na, itt is az ellenállhatatlan nő (MILF, ha így jobban tetszik, ám ezúttal gyerek nélkül) figuráját próbálja hozni, csakhogy Sophie annyira agyatlan, egyszerű és ripacs, hogy Stifler mamájának még csak a nyomába sem ér. Amúgy az egész szériában egyetlen eyecandy van, Max művész haverja, Johnny (Nick Zano), akibe a lány bele van zúgva, és aki legalább tényleg cuki, de a karakterizációja egyenetlen, és bár a figura szimpatikusnak indul, elég hamar ő is tahó lesz. De legalább Earl cuki.
A poénok vagy bunkók, vagy mocskosak, vagy szimplán gagyik, illetve még ennek a háromnak a különböző kombinációi fordulnak el a sorozatban. Komolyan mondom, én sitcomon ilyen keveset még nem nevettem – volt olyan rész, amit gyakorlatilag fapofával néztem végig. Talán egyszer nevettem fel úgy istenigazából, mikor a csajok gyufát dobálva próbálták begyújtani a rossz sütőt. De azon kívül… Persze, lehet, hogy velem van a baj. (El lettem kényeztetve Mel Brooks filmjeivel.)
És végül ami még végig idegesített: a filmes elképzelés arról, hogy is néz ki az, ha valaki le van égve. Mert úgy Caroline és Max folytonos pénzzavarban van, orvosra sincs igazából pénz – rendben van, mondjuk az USA-ban drága az orvos –, de starbucksos kávéra, muffindíszítő-tanfolyamra, meg amúgy minden egyébre, amire csak kedvük szottyan, telik. Arról már nem is beszélve, hogy Caroline lovát hónapokig a hátsó kertben tartják, márpedig egy ló fenntartása nem két fillér, de valamiért ebbe senki sem gondol bele.
Egy szó, mint száz, ennek a sorozatnak nem sikerült megfognia. Persze lehet, hogy velem van a hiba, tekintve, hogy a széria hetente behoz egy laza nyolcmilliós nézettséget, és már a negyedik évada jön az Államokban. Ettől függetlenül kétlem, hogy meg fogom nézni a második szezont.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback