Hát, megnéztem ezt a filmet. Nem is tudom, mit mondjak. Most egyperces néma csenddel meggyászolom a józan eszemet, meg az összes agysejtemet, mivel, bár hősiesen állták a küzdelmet a film végére mind elhunytak. Kérlek, csatlakozzatok.
Szóval Sharknado! Először is, a cím már rossz, mert az elején nincs is tornádó, csak árvíz, szóval nagyon huncut módon indít. Az emberek menekülnek, az eső zuhog, a cápák pedig az árvízzel bent úszkálnak a városban, bemennek a csatornába, onnan pedig a házakba. Igen, tudjátok, ezek az állatok arról híresek, hogy csak így szomszédolnak, aztán amikor az előszobádban úszkálnak, azt mondják kukucs. A film elsőszámú főhőse Fin Shepard (Ian Ziering), akinek a kocsmáját a parton elönti a víz. Vele tart még a nője – vagy nem a nője, elég zavaros volt – Nova (Cassandra Scerbo) és egy vendég, aki nem tud hazajutni. Első útjuk Fin volt nejéhez vezet, hogy kimenekítsék a családot, de a pasinak út közben megmentési kényszere támad, így a vendége meg is hal – mert ez teljesen logikus. Majd, megérkezve a házhoz, nemes egyszerűséggel közlik, hogy cápák úsznak az utcán. Miután a kedves exfeleség pasiját megeszik, ők legalább elhiszik a sztorit – én nem. Azonban Fin fia (Chuvk Hittinger) még a repülős iskolában van, el kell érte menni. Finnek ismét megmentési kényszere támad, ezért, amikor megérkezik a tornádó is, életveszélybe sodor mindenkit. Gratulálok!
Azt talán nem kell elmondanom, hogy egyébként a végére legyőzik a gonosz cápatornádót, férj és feleség egymásra talál és mindenki boldog. Nem csodás? Nem! Mi ez a valami? És miért adták ki? És miért van második része? Sőt, a legrosszabb, hogy készül a harmadik is.
No, vegyük sorra. Tudományosan ugyan megmagyarázták, de esélytelen, hogy megegyem ezt a sztorit. Az életben ugyanis igen sok minden lehetséges, ami nem történik meg (például nem eszem kelbimbó főzeléket, pedig lehetséges volna). Ez sem fog! Aztán nézzük a cápákat. A cápák gyönyörű állatok – de nem ebben a filmben. Először is, ha valakinek szétlövöd a fejét, az nem fog úgy kinézni, mint egy konzervdoboz – szóval valami minőség az nem ártana. A grafika kompletten olyan, mint az egyik amerikai vidámparkban a cápás attrakció, ahol egy műcápa felbukkan, és véletlenül sem jutna senkinek eszébe, hogy ez kárt tehet benne.
A szereplők pedig szörnyűek. Egyrészt ezek az emberek nem tudnak játszani, másrészt a karakterek borzalmasak. Nyilván, ha a cápák kinyírják a családodat, nem lesznek a szíved csücske, de ha egy olyan helyen élsz, ahol sok a cápa, akkor azt is tudod, hogy ők nem emberek, akik világuralomra törnek, és nem azért eszik meg a szüleidet, hogy te boldogtalan legyél! Vagy, Nova esetében mégis ezt kell gondolni. Logikus.
És mire fel ez a hype és a hatalmas rajongótábor? Ezek az emberek fanclubot alapítottak az igénytelen filmeknek? Gyerekek, nézzetek meg egy Anakondát, vagy egy Cápát. De ezt ne! Mi baj van veletek? Manapság miért nem divat jó filmeket nézni? Nem értem és azt hiszem, nem is akarom érteni.
Ez a film az a szint, ami már túlszárnyalja az emberi hülyeséget, és sajnálatos módon cseppet sem vicces. Vannak pocsék filmek, amiken jókat lehet derülni. Nem tudom felfogni, hogy miért gondolták ezt komolyan – és nagyon szomorú vagyok. Ugyanis, ha az emberek erre vevők, akkor ki fognak halni a jó művek.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
Trackback/Pingback