Az angyalok debütáló évada után az ötödik még komplexebb, esemény- és karakterdúsabb, mint eddig bármelyik szezon. Azok után, hogy Lucifer (Mark Pellegrino) kikukucskált pokoli börtönéből, emiatt pedig apokalipszis fenyegeti a Földet, Samnek (Jared Padalecki) és Deannek (Jensen Ackles) nagyon fel kell kötniük a gatyájukat. Szerencsére segítségükre van régi vadász barátjuk, Bobby (Jim Beaver), és újonnan szerzett „szövetségesük”, Castiel (Misha Collins) is.
Miután ettől a ponttól kezdve nem tudok spoilerezés nélkül továbbhaladni ami a történetet illeti, vegyük inkább sorra a karaktereket, az ő motivációjukat és kapcsolataikat a többiekkel. Kezdjük a főszereplőkkel, a két testvérrel. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, a kettejük közt levő, eddig meglehetősen erős kötelék ebben az évadban meglazul, és, sajnos, a jelen állapotok szerint úgy tűnik, sosem áll vissza az eredeti állapotba. Az egymás iránt érzett bizalomról van szó, ami, hát… szerintem mindenki tudja, mennyire törékeny. A Winchesterek, a tragikus családi hátterük mellett, példatestvérek voltak, hiszen jóban-rosszban kiálltak egymás mellett, sosem hagyták cserben a másikat, és ez a csodálatos dolog most megszakad – meg a nézők szíve is. Mint azt már korábban is mondtam, ez nem egy pozitív show.
Az angyalok táborából, főleg Lucifer közeledtével, egyre többen bukkannak fel, és egyre nagyobb szerepet kapnak. Az eddig megismert Zakariás (Kurt Fuller) és Uriel (Robert Wisdom) után feltűnik még a kissé erőszakos Mihály (Jake Abel), és Gábriel (Richard Speight Jr., a képen) is. Külön kiemelném Gábrielt, aki hihetetlen figura: az ember arra számítana, hogy arkangyalként komoly, céltudatos, felelősségteljes, és mindenhol Isten igéjét hirdeti. Ehelyett kapunk egy olyan alakot, aki az előző három évadon keresztül trükkösként bújkált a Földön csak hogy elmeneküljön a „bolondok házából”, vagyis a Mennyből, ráadásul előszeretettel forgat pornófilmeket is. Ja, és hihetetlen beszólásai vannak Na igen, képzeljük el őt, a hírnököt, amint előadja Szűz Máriának, hogy Istentől terhes, és a Megváltót fogja megszülni. Khm.
Kapunk egy új démont is, akinek ugyan a következő szezonokban lesz fontos szerepe, de nem lehet kihagyni. Egészen pontosan Crowleyról (Mark Sheppard – Firefly rajongók, figyelem!) van szó, aki egy egyszerű vörösszemű démon – ez a fajta gyakorlatilag lelkekben utazik: az emberek két földút kereszteződésénél megidézik, elpanaszolják nekik a gondjukat, arra ajánl a démon egy megoldást, majd szerződést kötnek. Ez általában azzal jár, hogy az ember, akivel a szerződést kötötte maximum egy évtizedet él még mindezek után, a lelke pedig halála után a Pokolra jut. Crowley tehát üzletember, és a megjelenése is ezt sugallja, hiszen egy New York-i öltönyös úriembert testét használja. Neki is eléggé felvágták a nyelvét, akárcsak Lucifernek, ezen felül pedig még furfangos is. Így hiába „rossz” karakter, Crowleyt nem tudjuk utálni, még ha keresztbe is tesz a fiúknak, akiknek szurkolunk.
Az apokalipszis valóban fenyeget ebben az évadban, hiszen kapunk egy kis ízelítőt a Négy Lovasból is. Többet nyílván a spoilerveszély miatt nem szeretnék elárulni, annyit viszont fontos elmondani, hogy a Négy Lovast hihetetlenül jól illesztették bele a sorozatba. Majdnem mind a négyen kaptak egy-egy külön részt, belépőjük pedig zseniális volt mindegyik alkalommal, főleg a Halálé (Julian Richings). A megjelenésük is rendkívül szimbolikus: a Járvány például egy idős férfi alakját öltötte, aki nehezen mozog és infúzióra van kötve. Mindegyikőjük hord az ujján egy-egy gyűrűt is, melynek színe megegyezik a bibliai lovasokéval, tehát a Járványé zöld, a Háborúé arany, az Éhínségé ezüst, a Halálé pedig világos és fakó.
Az apokalipszist természetesen, mint a legtöbb esetben, sikerül megállítani, viszont súlyos árat fizetnek ezért a fiúk. Ebből kifolyólag a következő évad tartalmazza az eddigi talán legszívszorítóbb részeket. Ha viszont a világot sikerült összefoltozni, utána a „takarítás” is nehezen, de menni fog… ugye?
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback