Ez is elérkezett hát. Az Éghasadás negyedik évadának utolsó két epizódja is pontosan olyan, mint az eddigi évad: felemás!
Lexi visszatért, és ezzel megmentette a 2nd Mass maradékát, hiszen kihasználva képességét, a levegőben felrobbantotta a beamereket. Azonban az emberek – köztük szülei, Tom és Anne – továbbra sem bíznak benne, ami érthető is, hiszen távozásakor megölte Lourdesst, a többieket meg a sorsukra hagyta. De a tékozló lány végre hazatért, és ugyan nem várták tárt karokkal, mégis a képességei révén van esélye rá, hogy bebizonyítsa hűségét.
Mivel Tom és Ben a Hold felé vennék az irányt, hogy elpusztítsák az ottani energiaközpontot, ezért Lexi felajánlja segítségét, és mivel Cochise nem segíthet az akcióban – az esfeni technológia háklis a volmra –, így Lexinek nyert ügye van. Tom úgy dönt, hogy csak a lányát viszi magával az útra, és Bent itthon hagyja. A búcsú persze nem egyszerű dolog, a bizalom visszanyerése pedig még inkább nem az.
Tommal kapcsolatban rendesen sikerül megvezetnie minket a sorozat alkotóinak, de mivel már láttunk az Éghasadásban hasonlót, ezért én alapból hitetlenkedve fogadtam a dolgot, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ám a motívum, ami ebből kikerekedett igazán érdekes volt, és valamelyest szép is – egy lány, aki az apja szeretetére és megbocsátására vágyik, de vajon hogyan kérhetné ezt, ha önmagának sem képes megbocsátani?
Az űrhajókon történtek enyhén kaotikusra sikeredtek, és annyira ócskának tűntek, hogy majd’ eldobtam az agyam – mondom én, hogy ennek a sorozatnak vannak jobb és rosszabb pillanatai is, de hogy ezt folyton egy epizódon belül variálják, az már tényleg durva. Viszont nagyon hálás vagyok a készítőknek, hogy végre Pope karaktere kapott egy kis mélységet, és a tizenegyedik epizód talán legjobb párbeszéde közte és Tom Mason között zajlott le.
A 2nd Mass tagjai egy új, iszonyú ellenséggel kerültek szembe, nem csoda hát, hogy még Dingaan is lefagyott a látottaktól, és még Pope is megrettent. A köd, és a benne lévő lények rémisztőek, brutálisak, és amit tesznek az emberrel, az aztán tényleg durva dolog. De a segítség gyakran onnan jön, ahonnan már egyáltalán nem számítunk rá, és ez nem csak az emberekre, hanem az idegenekre is érvényes. Ugyan Anne-nek igaza van, és minden dolognak van gyenge pontja, de az nem magyarázza, hogy miképpen is tudott ennyire szabadon járni-kelni.
Persze ez az Éghasadás már nem ugyanaz, mint az első évadban volt, köszönhetően a folytonos showrunner cserének és irányváltásoknak (na, jó, inkább hajtűkanyaroknak), de valami miatt még mindig élvezem, még akkor is, ha túl sok benne a töltelék rész, vagy ugyanazokat a klisés megoldásokat használja fel, mint korábban. De idénre búcsút veszünk tőle, az ötödik és egyben utolsó évad 2015-ben vár majd ránk, és természetesen ott veszi fel majd a szálat, ahol a mostani cliffhanger leejtette.
The fight isn’t over till it’s over!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!