Igazából ez a film nem is olyan szörnyű, persze lehetett volna ennél rosszabb is, és klasszisokkal jobb is – csak azt nem tudom eldönteni, hogy mindezeket a nosztalgia mondatja-e velem?
April O’Neil (Megan Fox) egy feltörekvő riporter, aki mindent megtenne, hogy végre egy ütős cikket hozzon össze, amivel egy csapásra bekerülhetne New York televíziós élvonalába, és hogy ezt elérje, nem riad vissza sem a zaklatástól, sem az illetéktelen behatolástól. De az egyik ilyen alkalommal egy szokatlan dologra lesz figyelmes: a rosszfiúkat ezúttal elverik a jófiúk, és bár April nem sokat lát a sötétben, azért az alakokból annyit sikerül kivennie, hogy a jók ezúttal furán néznek ki. Persze azonnal hírt szimatol és rohan is operatőréhez, Vernonhoz (Will Arnett), és főnökéhez, Bernadette Thompsonhoz (Whoopi Goldberg). Azonban senki sem hisz neki, ám egy újabb váratlan támadás során April rájön, hogy miért is volt olyan szokatlan formája a jófiúknak.
A lány saját múltjában is talál kapcsolatot a különös lényekhez: apja korábbi kísérleteinek eredményei – amelyben teknőcökön és patkányon kísérletezett, hogy erősebbé tegye őket – megsemmisültek, de a kicsi April videói és emlékeim megmaradtak. Így jön rá, hogy azok a gyermekkori teknőcök valójában a mostaniak, csak egy kicsit megnőttek. Felfedezésével azonban nemcsak őket és önmagát, hanem az egész várost hatalmas veszélybe sodorja, az ellenség pedig kíméletlenebb, mint valaha.
Először is kezdjük azzal, hogy mi a fenéért kellet egy mutáns teknőcökről szól filmnek egy riporternőről szólnia? Persze, April valóban központi karakter a TMNT világában, de az, hogy köré épül az egész történet egyszerűen nonszensz. A másik hatalmas probléma, hogy Megan Fox rossz színésznő – persze dögös, meg minden, de nála még Szecska mesternek is több érzelmet sikerült kifejeznie!
A látványra persze ezúttal sem lehet panasz, sőt, valamilyen szinten a Michael Bay stílusjegyének kikiáltott robbantások is alulreprezentáltak – hála az égnek! A harcok igen látványosak, a teknőcök is jól néznek ki CGI-ben, de aki igazán kiemelkedő, az maga Zúzó. Szerintem a karakter még soha nem volt ennyire erős és félelmetes, és az, hogy a sötétben nem láthattuk sem az arcát, sem a páncélzat alatt a szemeit, még inkább erősítette a karakter jellegét. Azonban a nagy üldözős jelenet egyszerűen követhetetlen volt, pedig én aztán tényleg hozzávagyok szokva ehhez a stílushoz, de itt még nekem is gondot okozott. Persze ennek az lett a következménye, hogy unatkoztam a feszesnek és izgalmasnak szánt jelenet alatt.
A legnagyobb probléma mégis a filmmel, hogy gyakorlatilag semmit sem magyaráz meg rendesen. Kapunk egy pici keletkezéstörténetet a jókról, amit Szecska mester ad elő nekünk – egy amúgy igen látványos flashbackben –, de ezen kívül semmi. Sem Zúzó motivációjáról nem esik szó, sem arról, hogy a nindzsák mit is csinálnak valójában. Kimaradtak az indítékok a karakterek jelleméből, ez komolyan semelyik írónak sem tűnt fel?
A négyes: Leonardo, Michelangelo, Donatello, és a személyes kedvencem, Raffaello, igazi badassek a filmben, pörögnek, forognak, levernek, poénkodnak és igazi testvérekként piszkálják egymást – a probléma csak annyi, hogy ezekből a jelenetekből alig kapunk valamit. Persze örülök, hogy a pizza is előkerült, hiszen az a védjegyük, de igazán értékeltem volna, ha a titkos és valamilyen szinten gusztustalan kedvencüket (igen a kagylószószos, csoki reszelékes pizzára gondolok) is behozták volna – és most tegye fel a kezét, aki szintén megkóstolná!
Persze azért akad jó is a filmben, bár nem sok: a látvány az valóban ott van a szeren, és még valamelyest a statisztákat is kímélték a fináléban. Az írók kellő kreativitással nyúltak gyermekkorom kedvenc négyeséhez, és ügyesen belehelyezték őket a mai, modern technológiával átszőtt világunkba. Sőt, aki nem ismeri az eredeti történetet (van egyáltalán olyan?), annak egy valóban jó bevezetést kínál a Tini Nindzsa Teknőcök világába. De az olyanoknak, mint én, akik ezen nőttünk fel, inkább csak egy újabb lehúzást jelent a pénztárcánkról és az érzelmi világunkról.
Nem lett volna ez olyan rossz film, ha van rendes elképzelésük és merszük az alkotóknak, de nem volt, így félve várom a folytatást, ami 2016-ban biztosan bemutatásra kerül. Addig is megyek és leporolom a videó lejátszómat és előszedem a régi Raffaellómat, hogy helyrebillentse a világomat!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback