Egy kétszáz éves New York-i halottkém kalandjai, aki azt kutatja, hogyan is halhatna végre meg, miközben besegít egy rendőrnőnek a gyilkossági nyomozásokban – avagy ha már van egy Castle-jük, akkor az ABC-nek kellett egy Sherlock is.
Dr. Henry Morgan (Ioan Gruffudd) kétszáz évvel ezelőtt egy óceánjárón volt hajóorvos, és mikor megpróbálta megakadályozni, hogy a tengerbe hajítsanak egy beteg rabszolgát, a kapitány lelőtte, és őt vetette hullámsírba. Henry azóta nem képes meghalni – valahányszor csak leáll a szíve, pár pillanattal később vízben (például a Hudsonban) és meztelenül tér magához. Már kezd belefásulni az életbe – főleg azért, mert rettenetesen hiányzik neki régi szerelme, Abigail (Mackenzie Mauzy), akivel még a múlt század derekán volt együtt –, és ezért a halál megszállottja. Pontosabban annak, hogyan is halhatna meg. Aztán egy nap kisiklik a metró, amin éppen ül, és az első kocsi összes utasa – köztük persze Henryvel – meghal. Az ügyben nyomozás indul, aminek vezetője a nem olyan rég megözvegyült Jo Martinez nyomozónő (Alana De La Garza), aki, miután kiderül, hogy a metró vezetőjét megmérgezték, elég gyorsan ki is szemeli magának Henryt, mint potenciális elkövetőt. Ám Henrynek kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy lehet, a nyakába varrnak egy tömeggyilkosságot: rejtélyes telefonhívást kap, és a vonal túlsó végén lévő férfi bejelenti, hogy tudja, Henry halhatatlan.
Ez a pilot igencsak vegyes érzelmeket ébresztett bennem – voltak olyan elemek, amik nagyon jól sikeredtek, és voltak olyanok, amik miatt csak húztam a számat. Talán kezdjük a pozitívumokkal.
A főszereplő nagyon ott van a szeren. Szerethető és érdekes, és Ioan Gruffudd, amellett, hogy kifejezetten jó színész, még eye candynek is elmegy. Bár azt azért tisztázzuk (ahogy arra utaltam is a bevezetésben): a készítők pofátlanul egy Sherlock Holmes-alapra építkeztek, és ez Henrynél jön át a legjobban. Bár szociális képességei jobbak, mint a viktoriánus detektívnek és modern reinkarnációinak, de borotvaéles megfigyelőképessége, és az, ahogy a sztorit összerakja a részletekből, az egy az egyben Sherlock – sőt, még Henry stílusa, vagy legalábbis kötődése a sálakhoz is erősen a BBC-s Sherlockra hajaz.
De hogy tovább folytassam a Holmes-gondolatmenetet: engem aktuális főgonoszunk is eléggé Moriartyra emlékeztet. Az arcát nem láttuk, csak a hangját hallottuk, de annyit tudunk róla, hogy Henryvel egyenrangú – halhatatlan, értelmes, intelligens –, és kész kis macska-egér játékot játszik a főhőssel, mikor is gyengébb befolyásolható emberek segítségével hoz létre emberi életre veszélyes helyzeteket, és elvárja, hogy Henry ezeknek a végére járjon. Mert hogy ideje, mint a tenger, és unatkozik. Ami mondjuk nem probléma, mert legalább ad a sorozatnak egy erős keretet és egy végső célt: eme Moriarty-hasonmás megtalálása.
A másik dolog, ami még nagyon tetszett, az az, ahogy Henry múltjával bántak. A különböző flashbackek – tizenkilencedik század eleje, második világháború, ötvenes évek… – éppen a megfelelő pillanatokban élénkítik fel a sztorit, miközben felkeltik a nézőben a vágyat, hogy megtudja Henry életének teljes történetét. Az pedig, ahogy a múltat összekötötték a jelennel és megmagyarázták Henry egyetlen segítőjének, Abe-nek (Judd Hirsch) az eredetét, az gyönyörű volt, és megdobbant tőle a szívem.
És akkor most jöjjenek a negatívumok.
JoMartinez nyomozó. Lehet, hogy velem van a baj, de szerintem a karakter irtózatosan gyenge és unalmas. És itt most képtelen vagyok megállni, hogy ne vonjak párhuzamot egy másik nagy sorozattal (amire szintén utaltam a bevezetőben), a Castle-lel (ami hasonlat már csak azért is közel kötelező, mert IoanGruffudd vendégszerepelt egyszer a Castle-ben, még anno az ötödik évadban). Kate Beckett már az első részben érdekes volt. Erős volt. Érdekfeszítő volt. És remek dinamika – és kémia – volt közte és Castle közt. Martinezben ebből semmi sincs meg. Komolyan mondom, kicsit már abban reménykedtem, hogy a csaj meghal majd a pilotban, hogy a második résztől le lehessen majd cserélni valaki érdekesebbre. Partnerekként talán működhetnek majd Henryvel – talán –, de ha a készítők megpróbálnak romantikus kapcsolatot építeni kettejük közt, akkor az már most megmondom, hogy nem fog működni (meg aztán Martinez nem is Henry esete).
És akkor az epizodikus történetvezetés. Persze, tudom, hogy egy pilotról van szó, de a nyomozás, ami feltűnt ebben a részben, az enyhén szólva vérszegény volt. Lapos, kicsit erőltetett, valamilyen szinten kiszámítható is, és hiányzott belőle a megfelelő indíték, valamint az igazán érdekes tetőpont. Rövidebben: érdektelen volt. Márpedig egy ilyen típusú sorozat erősen az egy-egy epizódig tartó nyomozásokra támaszkodik, és ha már az első eset ilyen unalmas, akkor az már nem jó jel – mert ha a kis sztorik nem tudják megfogni a nézőt, akkor az évadon (évadokon) átívelőig el sem fognak jutni.
Összegezve: a „múlt” (Henry, Abigail, Abe, a másik halhatatlan) jó és erős és érdekes, ám a „jelen” (Martinez, a nyomozás, az epizodikus narratíva) gyenge és érdektelen. Ami egy újonc sorozat esetében nem éppen a legjobb ómen.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback