Pacific Rim – Tűzgyűrű (2013)

A következő igényeim voltak a filmmel kapcsolatban: legyenek benne nagy robotok, legyenek benne nagy szörnyek, és ennek a két félnek legyen feltett szándéka, hogy elpusztítja a másikat. Az elvárásaimat messzemenően teljesítő, és olykor kissé túl is haladó Pacific Rim igazi nyári szerelem lett nálam.

A Csendes-óceán mélyén egy különös átjáró nyílik, amelyből sorra bukkannak elő a Kaijuk, ezek a félelmet nem ismerő gigantikus szörnyek. Az emberiség eleinte tehetetlen, ám a tudósok létrehoznak egy megfelelő pusztító fegyvert, a Jaegert. Ezek a különös robotok hivatottak megvédeni a bolygónkat és annak lakóit egy olyan ellenségtől, amelynek szándékait nem ismerjük, és ami egyre nagyobb támadásokba lendül.

Raleigh Becket (Charlie Hunnam) és testvére, Yancy (Diego Klattenhoff) is egy ilyen Jaegert irányít. Ezen gépek titka, hogy a két félnek eggyé kell válnia, az az egyesítik az agyukat, és közös elmével irányítják saját robotjukat, ehhez azonban egy erős kötelék szükséges a két fél között. Ám egy váratlan Kaiju támadás során Yancy meghal, és Raleigh-nek valahogyan sikerül kievickélnie a partra a Jagerével, de többé már nem vállal ilyen küldetést.

Azonban a Kaijuk támadása fokozódik, az addig felépített védelmi fal pedig mit sem ér, így a pár nappal korábban nyugdíjazott Jaegereket visszahívják. Régi mentora, Stacker Pentecost (Idris Elba) felkeresi Raleigh-t és ráveszi a férfit arra, hogy vegyen részt újra a harcokban, de ehhez találni kell neki valakit, akivel olyan kapocs köti össze, amivel képesek lesznek együtt irányítani saját szerkezetüket. A Kaijuk azonban nem várják meg, hogy az emberek rendezzék a soraikat, így újult támadásuk erősebb, mint valaha, és úgy tűnik, titkos szándékuk is kezd napvilágra kerülni.

Az első reakcióm a film után, hogy azta, meg hűha – a látványvilága elsöprő erővel bír. A Jaegerek gyönyörűek, ahogy a fém megmozdul, igazi gigászi hatást ér el a nézőben – szinte éreztem, ahogy megremeg a lábam alatt a talaj. A Kaijuk nagyon eredeti, látványos és ijesztő lények – imádom Guillermo del Toro látásmódját. Olyan lehengerlő fantáziával rendelkezik ha idegen lényeket kell megalkotnia, hogy mindig izgatottan várom a munkáit. Az átjáró túloldalán lévő világ szintén ezt az egyedi látásmódot tükrözi, és ebben a filmben még csak a felszínét kapargatta meg.

A történet nem igazán nagy durranás, de őszintén, én nem is vártam tőle eposzi magasságokat, ám azért mégis csempésztek bele egy kis társadalomkritikát és fricskát, csak éppen a látvány miatt nem volt elég idejük kibontani. És mivel ez egy leginkább vizuális élményre építő film, ezért a történet hiányosságait nem igazán szép felróni.

Ron Perlmant mindig is kedveltem egyedi stílusa miatt, azonban az itt játszott karaktere, Hannibal Chau inkább csak idegesített, pedig próbáltak belecsempészni egy kis humort is, de az csak rontott az összhatáson. A két tudós, Geiszler (Charlie Day) és Gotleib (Burn Gorman) párosa igazán klisés megoldás: két zseni, akik utálják egymást – itt azért vágtam egy fintort.

A film egyetlen női szereplője, Mako Mori (Rinko Kikuchi) nagyon érdekes, egyszerre lágy és kemény vonalat vitt be a történetbe. A párbaj Mako és Raleigh között egyszerre vicces és komoly, talán a film egyik legjobb, nem Jaeger- Kaiju jelenete.

Annyi bizonyos, hogy a filmből készül majd folytatás is, aminek én igencsak örülök, mert a Pacific Rimen érződik, hogy ez csak a bevezetője volt valami igazán komoly dolognak!

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!