Úgy álltam neki az Intrudersnek, hogy tessék már megint egy testmegszállós idegenekről szóló széria, aztán az első öt perc annyira berántott, hogy csak néztem!
Illene kezdenem a történettel, de olyan kuszák a szálak, hogy egy teljes story line-t nem tudok idebiggyeszteni. Egy lány két éjszakai látogató után öngyilkos lesz. Egy visszavonult rendőr, aki immár sikeres író, Jack Whalen (John Simm) véleményét kikéri egy aktív nyomozó egy szokatlan gyilkossági ügyben. Pár napra rá pedig eltűnik Jack felesége, Amy (Mira Sorvino). Eközben egy rejtélyes férfi, Richard (James Frain) embereket gyilkol, viszonylag összefüggéstelenül – de remélhetőleg van benne rendszer. Igen, ez a kiindulási alap, és én képtelen vagyok eldönteni, hogy most ki is a rosszfiú és ki a jófiú ebben a történetben.
Azért az sokat elárul az Intruders minőségéről, hogy az X-akták és a Millennium egykori írója, Glen Morgan áll a sorozat mögött. A nyitókép egy igen erőteljes és lassú bevezetőbe enged bepillantást, amiben az előbb említett lány lesz öngyilkos – ez a jelenetsor pedig megvett kilóra. Igen, a sorozat legnagyobb erénye valószínűleg a képi hatás lesz, és ez a fullasztó, thrilleres feeling, amit magából áraszt. Mondjuk, ezt nem is lehetne másképp, hiszen a testmegszállós idegenek annyira elcsépelt ötletek már a sci-fi és a thriller világában.
Mivel az alapszituációt is nehezemre esik felvázolni, ezért a jövőbeni történéseket sem vagyok képes előrevetíteni. Reményeim szerint, ahogyan halad előre a cselekmény, úgy értjük meg egyre jobban a szereplők motivációit és az ezek mögött húzódó rejtélyt, ami elvileg az idegenek, meg valami rádiófrekvencia. Persze ezek még nem tisztázottak előttem, és szerintem csak maguk az alkotók tudják, hogy mégis mi a fenét jelent.
Annyi bizonyos, hogy az Intruders atmoszférája erősen hajaz az X-aktákra, mármint a kezdeti sorozatra, nem pedig az önnön sületlenségébe fulladt történetre. A színészek egytől-egyig kiválóak, John Simmet már a Doctor Who rajongók ismerhetik, Mira Sorvino neve sem jelentéktelenebb, sőt a hölgy mostanában a Falling Skiesban is szerepel. James Frain pedig olyan lenyűgözően alakítja a gyilkost, hogy az első percben megkedveltem. Ráadásul ha jól láttam, akkor nemsokára egy Battlestar Galactica színész is felbukkan majd a sorozatban.
Szóval igen, az Intruders egy piszok jó sorozat lesz, de ez tipikusan az az eset, amikor egy pilotból ez még nem derülhet ki biztosan. Nem ígérem, hogy erről a sorozatról minden héten abszolválok, de azt igen, hogy egy évadkritikát mindenképpen kapni fog!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!