Ha már volt egy Athosunk és egy Porthosunk, illene jönnie egy Aramisnak is, ő pedig most esetünkben a Tekken. 1994-ben kijött muskétásunk is egy olyan név a szériák között, amit nem kell kétszer megismételni ahhoz, hogy a kockaseregnek eszébe jusson egy remek történet, és egy még remekebb szereplőgárda.
Történetét tekintve ez is a jó és a rossz örök harcát mutatja be angyalokkal, ördögi szerződésekkel, génmanipulációval és cyborgokkal karöltve. Királyul hangzik ugye? Naná, hogy igen, mivel az is: a helyszínek kidolgozása, a harci aláfestő zenék, a szereplők legkisebb hajszálának részletessége mind mind dicséri a Namco fejlesztő csapatát – de itt még messze nincs vége az ódazengésnek. Történetünk szerint a Mishima család a főgonosz, amit én a ritka brutál hajstílusuknak is betudok, hiszen mindent és mindenkit képesek feláldozni vagy eltenni láb alól kicsit sem barátias céljaik elérése miatt, ám a jelenlegi „vezető” Jin Kazama sokkal inkább semleges, semmint gonosz. Gyűlöli apját és nagyapját, ám a vér sajnos nem válik vízzé, főleg akkor nem, ha az ördög-gén is akcióba lendül. Ellenpólusai fogadott és fél-nagybátyjai Lee Chaolan és Lars Alexandersson, akik szintén nem százasok – főleg az előbbi –, de kétséget kizáróan a jó ügyért veszik fel a kesztyűt.
Igen, ebből is láthatjuk, hogy a Tekken legnagyobb erőssége, a harc mellett a karakterek sokszínűsége: van itt elkényeztetett úrilány, egykori sírőr, gengszter, bölcs keleti mester, fiús lány vagy lányos fiú – Leo Kliensennél minden kérdéses –, orvgyilkos és persze robot is helyet kap a stáblistában. És mielőtt még megindul a vad klaviatúra kalapálás amiatt, hogy „de Leo igenis lány”, maradjunk annyiban, hogy egy helyen lehet, hogy kap fürdőruhát, de akkor a harcos választásban miért a férfiak között van, és a szinkronja is miért férfi?
Harcait tekintve a Tekken már sokkal inkább húz a Dead or Alive, semmint a Mortal Kombat irányába: nem véres, nincs fatality – pedig az mennyire poén lenne – a harcstílus egy picit talán egysíkú is, de ezt még képes vagyok elnézni neki, mert van, ami kárpótoljon. Mert hát persze, a lány kockáknak ott vannak a válogatott hímek, fiúnak pedig a néha egy szál semmiben rohangászó, változatos korú hölgyemények – Minden csak ízlés kérdése.
A Tekken szintén egy remekmű és, bár sokkal békésebb, mint elődei, attól még ő sem válik egy ölelgetni való kiscicává. Több energia van benne, mint száz Duracell nyusziban, és ez elég ahhoz, hogy a népszerűsége se csökkenjen, holott pont idén tölti be a második X-et.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback