Bár nem vigyáz annyira a műemlék épületekre és a védtelen statisztákra, mint kvázi-pacifista elődje, nekem azért tetszett.
Évezredekkel ezelőtt Asgard háborút folytatott a Sötét Elfekkel (Elfek, nem érdekel, hogy a szinkronban Tündérek), akik célja a világ elpusztítása volt, ehhez pedig a megfelelő fegyverük is megvolt: az Éter. A harcban azonban Bor, Odin apja győzedelmeskedett Malekith (Christopher Eccleston), a Sötét Elfek vezére felett, az Éternek pedig nyoma veszett. Most, ötezer évvel később azonban, ahogy közeledik a Konvergencia, a kilenc világ együttállása, a világok közti határ elvékonyodik, és néhol el is tűnik – így eshet meg, hogy Jane Foster (Natalie Portman), miközben egy furcsa anomáliát kutat, egy világok közti kis „zsebben” köt ki, ahol rálel az Éterre, ami belé költözik. Heimdall (Idris Elba) érzékeli, hogy valami baj van a nővel, mire Thor (Chris Hemsworth), akit eddig lefoglalt, hogy rendet tegyen a kilenc birodalomban, rögtön Midgardba utazik, hogy megmentse a nőt, akit szeret. Azonban az Éter nem csak Jane életét fenyegeti – most, hogy a fegyver ismét feltűnt, és közel a Konvergencia, Malekith visszatér, hogy ismét megpróbálja elpusztítani a világokat. Thornak, hogy megállítsa a Sötét Elfet, minden segítségre szüksége lesz – nem csak barátaira kell majd támaszkodnia, hanem öccsére, Lokira (Tom Hiddleston) is.
Szóval igen, ez a film azért idézőjelesen véresebb, mint elődje – két nagyobb csatajelenet is van benne, egy Asgardban, egy pedig Greenwichben, és bár fáj a szívem a lekaszabolt statiszták és a gyönyörű, lerombolt épületek miatt, el kell ismernem, hogy mind a kettő tökéletesen a helyén volt. Sőt, a végső csatánál még külön kiemelném, hogy milyen remekül bántak a helyszínnel. Maga a harc a Greenwich College udvarára és az iskola körüli utcákra korlátozódik, de a Konvergencia miatt folyton ugrálnak a karakterek a térben, és néha pár száz méterrel arrébb kerülnek elő, néha viszont egy másik világban – és ez nem csak a koreográfia miatt működik gyönyörűen, hanem a készítők arra is rájöttek, hogy milyen remek humorforrásként lehet ezt alkalmazni.
Apropó, humor: Darcyt (Kat Dennings) is visszahozták erre a filmre! Sőt, mintha nagyobb teret is adtak volna neki, aminek én csak örülök, mivel, mint azt már az előző filmről írt cikkemben említettem, Darcy a női comic relief karakterek ritka fajához tartozik. A csaj amúgy ebben a részben is sziporkázik, és, csak hogy még tovább bonyolítsák a dolgokat, az alkotók még neki is behoztak egy gyakornokot, egy tipikus lábtörlő jellemű pasit, aki bár kicsit erőltetett, de azért vicces. Darcy mellett természetesen Dr. Selvig (Stellan Skasgard) is ismét feltűnik, bár ezúttal ő is inkább comic relief, mint komoly karakter, de ezzel nincs is semmi baj.
Asgard, ha lehet, még szebb, mint az előző részben, és sokkal jobban meg is nyílik előttünk. Láthatunk gyakorlatozó katonákat, elrepülünk a várost övező tavak felett, megleshetjük, hogyan is gyógyítanak Asgardban – szép az egész, rendben? És azért különösképpen örülök is neki, hogy a Sötét világ elég sok időt tölt el itt. Persze, látványilag a film többé része is szép, de azért Asgardot semmi sem körözi le.
Thort is bírtam, sokat fejlődött az első rész óta, és most valahogy a szinkronszínésznek is sikerült jobban eltalálni az orgánumát. Lokit imádtam, mint karaktert – remekek a beszólásai, a reakciói is a helyükön voltak, és Tom Hiddleston játékára sem lehet a legkisebb panasz sem. Thor bajtársai, bár itt kevesebb szerepet kaptak, mint a múltkor, azért kellemes pillanatokat okoztak, Thor beszélgetése Siffel (Jaimie Alexander) az ünnepségen pedig kifejezetten mélyre sikeredett.
Az egyetlen problémám a filmmel Jane – a sztori elején és végén a karakter hozza az első részben megismert formáját, középtájon azonban szimpla eszközzé redukálódik, amit gyakorlatilag össze-vissza cibálnak. Persze, mindez megmagyarázható azzal, hogy mindez a benne lévő Éter számlájára írható, de nekem akkor is szúrta a szemem.
A Thor: Sötét világ kicsit más, mint elődje, de ettől függetlenül egy szemernyivel sem rosszabb, és így méltó utódja a nagy elődnek. Thorral legközelebb majd jövőre, a Bosszúállók: Ultron korában találkozhatunk majd, de én már készen állok a Thor 3-ra is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
