Azt hiszem, Rob Zombie neve garantálta, hogy valami érdekeset kapunk majd. Természetesen a film beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, tényleg odatapadtam a képernyőhöz. Amúgy feltűnt valakinek, hogy mennyit foglalkozom újabban Salemmel? Pedig nem viccelek, nem direkt csinálom! Ez egy ilyen nagyon boszorkányos év – na, nem mintha tiltakoznék.
A film egy flashbackkel indít, ami 1696-ba repíti a nézőt. Ronda banyák, még rondább szertartást űznek és nagyon örülnek neki. Aztán hirtelen visszaugrunk a jelenbe és megismerkedünk a főszereplő Heidi Hawthorne-nal (Sheri Moon Zombie), aki nem akar felkelni hétfő reggel, és menő sérója van. Egyébiránt DJ-ként dolgozik egy rádiónál és a hallgatók imádják. Az élete ennek jegyében telik vidáman, és többnyire gondtalanul, mindaddig, amíg nem kap egy rejtélyes dobozt egy felvétellel és mindössze annyi üzenettel, hogy „a gift from the Lords” (ajándék a Lordoktól). Feltételezve, hogy ez egy új, feltörekvő banda, Heidi meg is hallgatja otthon, majd a rádióban le is játssza – elvégre mi másért küldték volna? Azzal persze nincs tisztában, hogy a hallgatókra milyen hatással van a zene. Hamarosan újabb doboz érkezik, amely már két jegy kíséretében jut el hősünkhöz, és aztán végképp felborul a már amúgy is szétesőben levő élete, amikor kiderül, hogy a Lords of Salem egyáltalán nem zenekar.
A film egyszerű naturalista módon tár mindent a szereplő elé. Nincsenek tökéletes szereplők, és ezeknek a tökéletlen karaktereknek van anyagcseréjük – ugyanis, nem tudom, eddig kinek tűnt fel, de a legtöbb filmben az emberek nem mennek vécére. Semmi kertelés, semmi szépítés. Aki öreg, az ráncos és ronda, aki nem, az nem. Egyszerű és nagyszerű.
A másik, amit még nagyon imádtam, az maga Heidi karaktere. Sheri remek választás volt a szerepre, passzolt hozzá és még jól is játszott. Heidi egy nagyon egyszerű lány, kicsit extrém stílussal, vidám munkával, pasival és némi alkohollal, na, meg egy golden retrieverrel. Ő pedig nagyon szereti ezt az egyszerű kis életét, mindenre vágyott, csak arra nem, hogy ezt felforgassák.
Annak ellenére, hogy a legtöbb ember az ilyesfajta eseményekre rávágja, hogy marhaság – kivéve persze azokat, akik ebben hisznek – tulajdonképpen teljesen hihetően adták el. Ezt pedig pontosan a fentebb említett egyszerűségnek köszönheti. Elénk raktak egy olyan életet, ami mindannyiunkéra jellemző és azt dúlták szét a salemi gonoszságokkal. Az egyetlen, ami ezt a képet megzavarta, az a boszorkányszakértő volt, aki kapásból elkezdett rágódni a zenén és még a feleségét is ezzel kezdte traktálni. Ez egy olyan húzás volt, ami teljesen kizökkentette a film hangulatát. Szerencsére ő igen kevés képkockát kapott, ennyi még azért kibírható volt.
A látomásokat kifejezetten imádtam. Semmi speckó „behúzós” effektus, vagy ilyesmi, csak úgy ott voltak hirtelen, mintha a mi fejünkben történnének. Na, és a rejtélyes ötös számú lakás. Mind csak tovább húzták a misztériumot. Nos, igen az már biztos, hogy jó sokáig elhúzták a bevezetőt és a néző csak tapogatózhatott a sötétben egy jó órán keresztül, de ez most kellett ide. Ez persze így első olvasásra soknak tűnhet, de mivel a bevezetés is érdekes volt, élveztem minden percét.
Ahhoz képest, hogy ezt a filmet körülbelül fél éve találtam véletlenül, kellemes meglepetést okozott. Arról halvány lila gőzöm sincs, hogy végül miért nem szinkronizálták le (nyugi, felirat azért akad), mert szerintem így sokan kimaradnak az élményből. Akciódúsnak nem nevezném, de van egy hangulata, ami csak úgy beszippantja a nézőt, aki azonban nem valószínű, hogy szabadulni akarna ebből.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk