Előző cikkemben ismertettem a Ki vagy, Doki? történetét, a Doktort magát, valamint említést tettem az útitársakról és az ellenséges karakterekről, végül a reboot széria fontosabb mozzanatairól: az Időháborúról, a Kilencesről és Rose-ról. Jöjjön akkor hát a második évad, ami rögtön egy új arcot tár elénk: az időlord tizedik inkarnációját (David Tennant).
Azt, hogy Christopher Eccleston miért távozott egy szezon után, homály fedi: egyesek szerint összebalhézott Russell T. Daviesszel, mások szerint csak szimplán ráunt a szerepre. Mindenesetre van egy új Doktorunk, a Tizes, aki szöges ellentéte a Kilencesnek – már ránézésre is hatalmas különbséget látunk, hiszen David Tennant arcáról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ijesztő. Belső jellemét tekintve pedig egy szentimentális, vicces, aranyos, néha kicsit gyerekes hőst kapunk, aki tetteinek köszönhetően isten-szerűvé válik.
Az új személyiségjegyek, meg azért valljuk be, kicsit az új külső miatt is a Doki és Rose (Billie Piper) kapcsolata megváltozik. Röviden és tömören megfogalmazva annyira egymásba habarodnak, mint két zöldfülű tinédzser, mire a rajongók pedig nagy, álmodozó sóhajokat eresztgetve gyártják róluk a fanfictionöket. Ezzel még önmagában nem is lenne probléma – és akkor itt jön a csupa nagybetűs DE. Én Rose Tylert szerettem-imádtam a legelső pillanattól kezdve, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Egyszerűen nem lehet nem megkedvelni egy olyan lányt, aki a lehető legközelebb áll hozzánk, átlagemberekhez, hiszen Rose egy egyszerű, éhbérért dolgozó bolti eladó, akinek az egyetlen büszkesége, hogy a suliban jó volt tesiből. Ráadásul Billie Piper nem is az a tipikus modellalkat, tehát Rose Tyler személyében egy olyan karaktert kapunk, aki szinte tökéletes ideál lehet főleg a női nézők számára: nőies, szép, kedves, mégsem az a tipikus bajba jutott hölgy, akit folyton meg kell menteni, hiszen képességeit tekintve az első évadban teljesen egyenrangú volt a Doktorral. Az első évad végétől, de leginkább a másodiktól viszont túlságosan is beleszeret a Dokiba. Jó, most akkor mi van? Egy szerelmi száltól még nincs veszve semmi. Csakhogy mégis. Ugyanis Rosenak a Doktor lesz a világ közepe, annyira, hogy képes teljesen ellökni magától a párját, Mickeyt (Noel Clarke), de még a saját anyját is! És akkor most figyelem, spoiler következik:
Rose-nak a szezon végén lehetősége nyílik egy alternatív univerzumban élni, ahol apja, Pete (Shaun Dingwall) nem halt meg, és ott van édesanyja, Jackie (Camille Coduri) és a párja, Mickey is. Rose ahelyett, hogy ebben az univerzumban maradna, ahol békében és biztonságban élhetne, inkább visszamegy a dalekok által veszélyeztetett világba, mert ő a Doktorral akar lenni. Később pedig, amikor mégis az alternatív valóságban reked, a Doki nélkül, majdnem hisztirohamot kap. Pedig olyan ígéretes karakternek indult…
Mindezek ellenére élvezhető a második évad is. Nekem személy szerint jobban tetszett, mint az első, mivel a Tizedik Doki személyisége könnyebben befogadható számomra. Viszont annak sem kell csalódnia, aki a sötétebb Doktorokat szereti, hiszen a Tízes sem viselkedik mindig szivárványt pislogó, bárányfelhőn utazó tündéri kiskutyaként. Arról nem is beszélve, hogy új szörnyekkel gazdagodott a sorozat: immáron félnünk kell a cybermen nevezető vasrobotoktól, de még a tévétől és a télapóruhás emberektől is. Aki ezek után azt mondja, hogy nagyon fura ez a széria, azzal egyet kell értsek – de ez egyáltalán nem von le az élvezeti értékéből.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback